„Klubrádió
A lényeg

Borkai szerint a váláshoz vezető út semmivel sem különb, mint a jachtos orgiája

16/08/2023 17:25

| Szerző: Klubrádió

Borkai Zsolt korábbi fideszes politikust 2019-ben újraválasztották Győr polgármesterének, de az adriai jachtos szexbotránya után le kellett mondania és a kormánypártnak sem maradt tagja. Nemrég azonban bejelentette, hogy tervez elindulni a 2024-es polgármester-választáson ugyanott.

Júniusban az is kiderült: „mivel a cselekmény nem bűncselekmény”, a Nemzeti Nyomozó Iroda megszüntette azt az eljárást, amelyet mások mellett Hadházy Ákos feljelentése nyomán folytatott nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, pénzmosás és hivatali visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Ezekről az ügyekről is kérdezte a Népszava a korábbi olimpiai bajnok tornászt. Aki szerint a jachtozás ügyét felhozni nem kellemetlen, az erről szóló kérdésre azt mondta: az lett volna a kellemetlen, ha a családdal nem tudták volna megoldani a helyzetet. Azt is megkérdezték tőle, miért vett részt a jachtozáson, erre először úgy reagált: „halandók vagyunk”. Felvetődött, vajon azért-e, mert fontos emberként ezt is megteheti, az mondta: biztos ez is benne van, de a lényeg, hogy „halandók vagyunk, ez a szituáció adódott, és kész, ennyi”.

Ezután némileg meglepő párhuzamot állított. „Amikor a család fontosságáról beszélünk, azokkal az emberekkel, akik minden probléma elől a válásba menekülnek, minden rendben van? Az kiállhat, aki Isten színe előtt kimondta a boldogító igent, aztán elválik?” – firtatta a volt győri polgármester, aki a Népszavának adott interjújában azt hangoztatta, a váláshoz vezető út semmivel sem különb, mint egy jachtozás. (A cikk szerint ezzel – nevük kimondása nélkül – vélhetően a válófélben lévő volt igazságügyi miniszterre, Varga Juditra és a miniszterelnök mellett is fellépő énekesnőre, Tóth Gabira célozhatott a korábbi, 2006 és 2019 közötti városvezető.)

„Ha úgy nézzük, a kereszténységben az is legalább akkora bűn” – fejtegette, de meggyőződése, hogy büszkén állhat majd oda a gyerekek elé is bármely iskolában, mert a jachtozás csak egy „hiba” az életében, ennél csak nagyobb súlya van, hogy olimpiai bajnok, és a sikerével annak idején nagyon sok örömet tudott szerezni az országnak, és talán Győrt sem vezette éveken át rosszul.

Borkai az interjúban beszélt arról is, hogy szerinte nem Budapesten döntik el, ki lesz a győri polgármester. A Fidesz-központból sem lehet megmondani, mi történjék Győrben; befolyásolni lehet egy választást, de a győriek majd el fogják dönteni, az emberek „ilyen szempontból” bölcsek – fűzte hozzá a lap kérdésére. Egyébként a jachtozásról szóló kérdéseken túl nem fél az Audi gyárbővítését megelőző földügyletek botrányától sem – közölte.