„Klubrádió
A lényeg

Bíróság: Kósa Lajos megsértette a csengeri örökösnő jó hírnevét

6/12/2022 19:31

| Szerző: Klubrádió

Nem jogerős ítéletében a bíróság megállapította, hogy Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője megsértette a csengeri örökösnő néven elhíresült P. Mária jó hírnévhez fűződő jogát, amikor azt állította: csalásért elítélték korábban – írta meg a Blikk.

P. Mária tavaly nyújtott be keresetet Kósa Lajos ellen, amelyben bocsánatkérést és 2,5 millió forint sérelemdíjat követelt. A Debreceni Törvényszék kedden első fokon neki adott igazat a cikk szerint.

P. Mária ügyvédje, Helmeczy László a Blikknek azt mondta, okirattal igazolták, hogy védencét soha sem ítélték el csalásért. „Fellebbezni fogunk, mert álláspontunk szerint ha egy közjogi méltóság ország-világ és a sajtó előtt tesz ilyen kijelentéseket, az okot ad arra, hogy sérelemdíjat fizessen, továbbá bocsánatot is kérjen” – mondta Helmeczy.

A 2018-as választások előtt nem sokkal került nyilvánosságra a „csengeri örökösnő” és Kósa Lajos története. P. Mária azt állította a Fidesz képviselőjének, hogy 1300 milliárd forintot örökölt apjától, aki Németországban élt.

A hírek szerint Kósa közreműködött volna a hatalmas vagyon rendezésében, amiért cserébe a nő mintegy 800 millió forintnyi eurót ajándékozott volna a politikus édesanyjának.

Ugyan a Fidesz politikusa később azt állította, hogy szélhámosság volt az egész, kiderült, hogy többször is találkozott a nővel, és még egy svájci bankba is elutaztak együtt.

(Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila)