„Köszönjük
A lényeg

Bencsikék már expedíciót szerveznének Oroszországba

24/01/2023 15:04

| Szerző: Klubrádió

"Szervezzünk egy expedíciót magyar újságírók, menjünk el Moszkvába, Szentpétervárra, Novoszibirszkbe, kisebb településekre, nézzük meg, hogy hogy élnek, tudják meg a magyar emberek, hogy az Európai Unió nem Oroszország ellen, hanem saját polgárai ellen intézi a támadást" – mondta Bencsik András kormánypárti megmondóember, a Békemenet egyik szervezője a Hír Tv-n.

A Sajtóklub vasárnapi adásában egy TikTok-videóval akarták azt bemutatni, hogy az Ukrajna elleni agresszió miatt kivetett nyugati szankciók egyáltalán nem ártanak Oroszországnak – vette észre a 444.hu. Bejátszottak egy videót, amelyben a magyar tiktoker egy moszkvai szupermarket alapvető élelmiszereinek árait mutatja be forintban, arra kihegyezve, hogy olcsóbbak, mint a magyarországiak.

Bencsik András szerint ebből a kis TikTok-videóból lehet megtudni, hogyan élnek az oroszok, szerinte "az Európai Unió rettenetesen becsapott minket, Oroszország él és virul". Hálás "ennek a kis hölgynek", hogy megtörte ezt a blokádot, egyben üzeni a magyarországi elektronikus médiumoknak, hogy törjék meg a csendet, egy tévéstáb menjen el Oroszországba tudósítani. (Az ATV amúgy novemberben volt kint, a Roszatom pénzéből.)

Bencsik lelkesedése – „szervezzünk egy expedíciót magyar újságírók, menjünk el Moszkvába, Szentpétervárra, Novoszibirszkbe, kisebb településekre, nézzük meg, hogy hogy élnek, tudják meg a magyar emberek, hogy az Európai Unió nem Oroszország ellen, hanem saját polgárai ellen intézi a támadást” – átragadt Bayer Zsoltra is. „Üljünk fel egy repülőre így négyen” – mondta.

Bencsik éppen néhány napja tett fel a kérdés az általa főszerkesztett Demokrata című lapban: "Hol van itt az orosz agresszió?". A cikk további részében egyébként az orosz elvárásoknak megfelelően csak „különleges katonai műveletnek” nevezte az Ukrajna ellen 11 hónapja megindított inváziót.

(Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán)