„Zajlik
A lényeg

Az ATV-n és az RTL Klubon lesznek az ellenzéki miniszterelnök-jelölti viták

1/09/2021 15:05

| Szerző: Klubrádió

A DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd közös közleményben tudatta, hogy csak az ATV-n és az RTL Klubon vitáznak az előválasztáson induló ellenzéki miniszterelnök-jelöltek, noha kedd este még úgy nézett ki, hogy a Partizán is szervez egy ilyen vitát.

Ahogy mi is hírt adtunk róla kedd este, úgy nézett ki, hogy a Partizán szervezésében is leülnek vitatkozni a 20 ezer ajánlást sikeresen összegyűjtő ellenzéki miniszterelnök-jelöltek, de a jelek szerint erre mégsem kerül sor.

Ugyanis a hat párt közleményében – amelyről a 444 számolt be – azt írta: „Több médium és egyéb szervezet jelentkezett a viták lebonyolítására. Ahhoz, hogy az előválasztás szempontjából a legjobb döntés szülessen, a vitákat szervező hatpárti testület objektív szempontok alapján kért összehasonlító ajánlatokat, a viták szervezői és közvetítői pedig ezek alapján kerültek kiválasztásra. Ilyen szempontok voltak többek között: a vita elérhetősége a választók számára, az előválasztási folyamat és a vita népszerűsítésére tett vállalások, valamint a felvételek utólagos felhasználási joga.”

Két miniszterelnökjelölt-jelölti vitát az első forduló előtt, illetve közben, egyet pedig a két forduló között tartanak – ez utóbbin már csak a második körbe jutott jelöltek vitáznak. Az alábbi időpontokban és csatornákon láthatják tehát a nézők a jelölteket:

  • szeptember 12. – ATV
  • szeptember 24. – RTL Klub
  • október 4-10. között – RTL Klub

(Kiemelt kép: Gerd Altmann / Pixabay)