„Klubrádió
A lényeg

Akkor sem bukja a 35 éves autópálya koncessziót az MKIF, ha nem teljesít

10/05/2023 09:59

Módosította a kormány a gyorsforgalmi utak üzemeltetésére vonatkozó koncessziós szerződést – számolt be a hvg.hu. A kabinet azzal indokolt, hogy a háború miatt az államnak spórolnia kell.

Emlékezetes, a 35 évre szóló koncessziót egy Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthető magántőkealapok alkotta konzorcium nyerte el. Rogán Antal, 2021-ben az állami koncessziókért felelős miniszterként azzal érvelt a konstrukció mellett, hogy a koncesszornak az első tíz évben jelentős karbantartásokat és fejlesztéseket kell elvégeznie, amelyeket a magyar állam nem tudna finanszírozni, uniós pénzeket pedig már nem lehetne rájuk szerezni. Tehát az állam jelentős pénzeket tud megspórolni, a koncesszor pedig a befektetésért cserébe hosszú éveken át szedheti be az üzemeltetési díjakat.

 
Mészáros Lőrinc
 

Ugyanakkor az állam csak a gyorsforgalmi úthálózatot adta koncesszióba, az alacsonyabb rendű utak fejlesztését, karbantartását és üzemeltetését nem. Vagyis hiába épít a koncesszor a maga költségére új sávokat egy autópályához, sőt új utakat, a kapcsolódó alacsonyabb rendű utakat az államnak kell át- illetve megépítenie, hogy a fejlesztésnek legyen értelme. A kabinet pedig úgy gondolja, az államnak erre most nincsen pénze.

A szerződés módosítása bevezeti a "részleges meghiúsulást": ha az állam például nem szerzi meg az M1-es autópálya bővítéséhez szükséges földterületet, akkor ez a projekt lekerül a listáról. Ez viszont igaz arra is, ha a koncesszor nem végez el egy munkát.

A szerződés eredetileg hordozott jelentős pénzügyi kockázatokat a koncesszor számára – ami alatt a módosítás értelmében már nem a Mészáros-Szíjj-féle magántőkalap-konzorciumot kell érteni, hanem az általuk létrehozott koncessziós társaságot, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.-t (MKIF). A mostani módosítás lehetővé teszi, hogy az MKIF akkor se bukja el a 35 éves szerződést, ha nem teljesít bizonyos projekteket.

A módosítást még április 13-án írták alá, de csak május 8-án adott ki közleményt róla a kormány.

Címlapi kép: MTI Fotó: Lakatos Péter