„Köszönjük
A lényeg

Ágh Attila: Novák kegyelmi ügye megtépázhatja a Fideszt

5/02/2024 10:21

| Szerző: Klubrádió

A kormánypárt szavazói és a bizonytalanok körében is sokan lehetnek olyanok, akik nem fogadják el az eljárást – mondta a politológus.

A kegyelmi döntés bizonyíték arra, hogy Novák Katalinnak kettős szerepe van az Orbán-rendszerben – mondta a Népszavának Ágh Attila politológus, aki a köztársasági elnököt nem tekinti független közjogi méltóságnak. Novák szerinte egyfajta kiegyensúlyozó szerepet játszik – például a fideszesek közül ő az, aki a leginkább elkötelezett módon áll ki Ukrajna mellett –, másrészt egyértelműen a rossz értelemben vett tradicionális családkép képviselőjeként lép fel. Nőellenes nyilatkozatokat tesz, nem tartja fontosnak, hogy megvalósul-e a nők egyenjogúsága a társadalomban, a családban és a munkahelyeken.

Ezt a szerepet túljátszva az Orbán-kormány most Novák Katalint bízta meg azzal, hogy „égbekiáltó módon” közreműködjön egy pártbéli szövetséges kimentésében – fogalmazott Ágh Attila.

 
Ágh Attila
a Klubrádióban
 

Orbán elvileg az országra vonatkoztatta kijelentését, hogy „senkit nem hagyunk az út szélén”, de ahhoz, hogy egyben tartsa a táborát, azt is bizonyítania kell: „azokat, akik nekünk engedelmeskednek, kimentjük minden helyzetből” – mondta Ágh Attila.

Az egész rendszer működése azon alapul, hogy ez a védettség meglegyen, mert akkor a táborhoz tartozók szolgálni fognak és hűségesek maradnak.

Szerinte az elnöki kegyelem híre végig fog futni Európán, és megrongálja majd Novák Katalin nemzetközi elismertségét. A kormánypárt szavazói és a bizonytalanok körében pedig sokan lehetnek olyanok, akik nem fogadják el az eljárást. Ágh Attila biztosra veszi, hogy hamarosan a Fideszben is felismerik:

nagyon nagy hibát követtek el.