„Hírek
A lényeg

A legkiválóbb szellemi honvédők közt forgolódott Gáspár Győző

13/12/2022 12:03

| Szerző: Klubrádió

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) – december 8-án kiosztotta a 2022-es  Szellemi Honvédő díjakat.

A díjat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője és a Regőczi Alapítvány vehette át, ez utóbbit Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumának elnöke, Áder János volt köztársasági elnök felesége képviselte.

A jeles eseményről fényklépalbum készült, amely a Facebookra is felkerült és amelyből kiderül, hogy a díjátadón megjelent Gáspár Győző, azaz Győzike is, aki – bár díjat ezúttal még nem kapott – mások mellett a volt köztársasági elnökkelés annak feleségével is összeált egy fotóra, íme:

 
Győzike, Áder
Facebook/cöf-cöka
 

Gáspár Győző áprilisban belépett Fideszbe, a tavaszi Békemeneten az elsők között vonult, mindjárt Semjén Zsolt mellett.