„Zajlik
A lényeg

A kormánymédia két bíró kirúgását követeli, mert találkoztak az amerikai nagykövettel

1/11/2022 10:54

| Szerző: Klubrádió

A kormánymédia két bíró kirúgását követeli, amiért találkoztak az amerikai nagykövettel – írja a 444.hu, majd idézi több kormányközeli lap ezzel kapcsolatos nyilatkozatait. Az Origo szerint például "Le kell mondania az amerikai nagykövettel egyeztető két magyar bírónak, ezt követeli a bírói függetlenség". A bírák kiadtak egy közleményt arról, hogy annak idején Handó Tünde is találkozott az előző, trumpista nagykövettel.

A Pesti Srácok például azt írta, hogy "hivatali visszaélés miatt nyomozhatnak" az amerikai nagykövet és a magyar bírák találkozója miatt, a CÖF-ös ifj. Lomnici Zoltán pedig úgy nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy a hatalom nem avatkozhat bele az igazságszolgáltatás működésébe. Az Origo szerint pedig "Le kell mondania az amerikai nagykövettel egyeztető két magyar bírónak, ezt követeli a bírói függetlenség". A Magyar Nemzet és a Mandiner is hasonló cikket jelentetett meg.

A múlt héten az Országos Bírói Tanács (OBT) két tagja, Vasvári Csaba és Matusik Tamás valóban látogatást tett David Pressman amerikai nagykövet hivatalában, ebben azonban semmi rendkívüli nincs két szövetséges állam esetén – olvasható a cikkben. Ugyanis ez az előző, Trump-párti nagykövet, David Cornstein idején is megtörtént, csak akkor nem követte egy sor lejárató cikk.

Az Országos Bírói Tanács (OBT), amelynek két tagja, Vasvári Csaba és Matusik Tamás az amerikai nagykövetnél járt, hétfőn közleményt adott ki „az elmúlt napok zavarkeltő és egyben propagandisztikus újságcikkeire reagálva”.

Ebben emlékeztettek arra, hogy az Országos Bírói Hivatal korábbi vezetője, a fideszes kötődéseiről is jól ismert Handó Tünde 2018-ban találkozott David Cornstein akkori amerikai nagykövettel. Handó és Cornstein, mint felidézték, a találkozójukon például arról állapodtak meg, hogy "mindkét fél számára hasznos lenne, ha a jövőben közös képzéseken cserélnék ki … tapasztalataikat és osztanák meg egymással a jó gyakorlatokat a magyar és amerikai igazságügyi szakemberek."

A közleményben a bírák hangsúlyozzák: "A Budapestre akkreditált nagykövetekkel a bírósági szervezetrendszer – demokráciákban teljesen szokásos módon – évtizedek óta kapcsolatban áll."

A közleményben arra is rámutattak: a nagykövet nem politikus, hanem a diplomáciai képviselet feje, aki saját államát képviseli egy másik államban. "Súlyos hiba lenne összekeverni a politikust a politikai kinevezettel. Utóbbiakkal a bírák maguk is gyakran kapcsolatba kerülnek, figyelemmel arra, hogy a Kúria és az OBH elnöke is az" – írták.

A kormánysajtó által generált ügyben Varga Zs. András, a Kúria elnöke is megszólítva érezhette magát, mert a bírák közleményére reagálva a hivatal nevében maga is közleményt adott ki. Ebben többek között azt írta: "Visszatetszőnek tartom azt a kísérletet, hogy az OBT az egyes tagjainak közfelháborodásra okot adó viselkedését valótlan és sértő tartalmú közlemény kiadásával kísérelje meg kendőzni."

(Kiemelt kép: USAmbHungary / Twitter)