„Palackvisszaváltással
A lényeg

25 évre kötött keretmegállapodást az Élvonal Alapítvánnyal Hankó

11/06/2026 09:08

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

Kiderült, jóval hosszabb időtartamról és így nagyobb összegről van szó, mint amiről eddig tudtunk, az állami támogatási összeg a következő negyed században meghaladná az 1000 milliárd forintot. A keretmegállapodás egyúttal plusz 25 év finanszírozásának is megalapozott. A Krausz Ferenc nevével fémjelzett kekva jövője azonban bizonytalan, az új kormány megszüntetné. 

Két hónappal a választás előtt a Hankó Balázs vezette Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) 25 évre kötött keretmegállapodást a Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus nevével fémjelzett Élvonal Alapítvánnyal, amiben az állam által fizetett támogatási összeg meghaladhatja az ezermilliárdot – derítette ki közadatigényléssel a Telex.

Az Élvonal Alapítványt tavaly ősszel, a modellt váltott egyetemek fenntartóival azonos formában, közérdekű vagyonkezelő alapítványként (kekva) hozták létre, olyan célokkal, mint, hogy világszínvonalú kutatói környezetet teremtsen Magyarországon, támogassa a tehetséggondozást, idevonzza a világ élvonalához tartozó kutatókat és segítse a tudományos eredmények piaci hasznosítását. Az azóta megbukott kormány februárban kötött vele keretmegállapodást, aminek tényét akkor kommunikálták, de a részletekről nem lehetett tudni. Aztán május közepén, épp az új kormány megalakulása utáni napokban hozott nyilvánosságra a Magyar Hang egy, a keretmegállapodás alapján már megkötött szerződést, amely a következő hat éves periódusra szól, 261,7 milliárd forintnyi támogatásról és kiderült az is, hogy ebből 22 milliárdot már ki is fizettek. Ez, a magánkézbe szervezés, a demokratikus kontroll hiánya a közpénz felett, az átláthatatlanság, és a tudományos területen kiugró összegű támogatás miatt nagy felháborodást keltett, Magyar Péter miniszterelnök és hamarosan Tanács Zoltán, az újonnan felálló Tudományos és Technológia Minisztérium vezetője is jelezte, szerződést bontanának, amire Krausz nyílt levélben jelezte, szeretnének együttműködni és egyben átvilágítást kért.

Ekkor azonban a nyilvánosság még mindig csak töredékét látta a keretmegállapodás tartalmának. A Telex által kikért adatokból kiderül, az eddig tudottnál is sokkal nagyobb volumenről van szó.

A megállapodás 25 évre biztosítja a finanszírozást és lefekteti az együttműködés alapjait, eszerint három-hat évente kötnék meg az újabb szerződéseket a konkrét összegekről. Ha a támogatás évekre vetített összege a teljes időszak alatt annyi maradna, mint amennyiről a 6 éves szerződés szól, akkor a 25 éves keretmegállapodás teljes értéke meghaladhatná az 1087 milliárdot. Ugyanakkor, a megállapodás szerint az állam vállalta, hogy az annak hatálya alatt megkötött szerződésekben a finanszírozás elérhető maximális mértékét két szerződéses periódus között nem csökkenti 3 százaléknál nagyobb mértékben, illetve hogy évente növeli a támogatás összegét a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett hivatalos fogyasztói árindex mértékével, de maximum 8,5 százalékkal. A Telex becslése szerint a támogatás 25 év alatt 1005 és 1600 milliárd forint között lenne.

A keretmegállapodásban ráadásul az is szerepel, hogy annak lejárta előtt két évvel a felek a következő 25 évre is megállapodást kötnek, vagyis kapásból fél évszázadra biztosítaná az alapítvány állami finanszírozását.

Ugyanakkor, az új kormány már nemcsak azt jelezte, hogy szerződést bontana az Élvonallal, bejelentette, megszüntetne minden olyan kekvát, amelyik nem felsőoktatási tevékenységet végez, augusztus 31-ig pedig visszavenné az azokba kiszervezett állami vagyont.