„Palackvisszaváltással
A lényeg

Kálomista: Volt, hogy nem tudtunk egy színésznővel forgatni, mert előtte úgy megverte egy híres rendező, hogy csupa kék és lila folt volt

11/06/2026 10:19

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

A fidesz-barát rendező és producer szerint meg kell szűnnie annak, hogy a belterjes művészvilág mindent eltussolhat a saját körein belül. 

"Itt van most ez a balhé Eszenyi Enikő körül. Eszenyi a kormányváltás óta végre hazatalált, bocsánatot kért. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ez lesz, ha a Fidesz elveszíti a választást, hiszen most már elapadnak azok a források, amelyeket állítólag az eddigi kormány azért adott neki, mert elfelejtett elmenni egy ellenzéki tüntetésre.A balliberális művészvilágban úgy gondolják, Eszenyi áruló lett azzal, hogy nem ment el egy tüntetésükre, és ezért kapott pénzt a Fidesz-kormánytól. „Pedig Eszenyi Enikő sosem állt át, részemről nem is volt erre igény, és úgy vélem, jó ízlésű jobboldali ember nem is gondolhatja, hogy valakit meg kellene jutalmazni azért, mert nem megy el a sajátjai tüntetésére. Viszont ebben az ügyben nem ez a legfontosabb” – mondta a Mandinernek adott interjúban Kálomista Gábor, fidesz-barát filmproducer és színházigazgató. 

 
Kálomista Gábor
Thália Színház
 

Aki számtalan olyan történetet hallott, hogy a színházigazgató abuzált fiatal színésznőket, majd megmondta nekik, ha egyet is mukkannak erről, örökre el lesznek tüntetve a szakmából. Nem pletykákról van szó, állítja, személyes tapasztalatai vannak ilyen ügyekkel.

Volt, hogy nem tudtunk egy színésznővel forgatni, mert előtte úgy megverte egy híres rendező, hogy csupa kék és lila folt volt. Akkor nem akart ezzel a nyilvánosság elé állni, nem tudtuk meggyőzni, de lehet, hogy most már megtenné. Meg kell szűnnie annak, hogy a belterjes művészvilág mindent eltussolhat a saját körein belül. Miközben az egész ország a kegyelmi ügyről beszél, itt százszámra vannak „kegyelmi ügyek”, de senki nem tud róluk, mert az áldozatok nem mernek nyilvánosság elé állni. Ez talán most végre megváltozik - közölte Kálomista.