Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a Klubrádiót 2026-ban is

Csökken a sarkvidéken fészkelő madarak populációja – Zöldklub
Zöldklub

Csökken a sarkvidéki madarak populációja

Aggályos palagáz kitermelés Békés megyében, forgalomból kivont hajótest újjászületése és a sarkvidéki madarak populációjának csökkenése az eheti Zöldklubban.

Okosabb akarsz lenni, mint a Párt?
Három az igazság

Okosabb akarsz lenni, mint a Párt?

Spiró György szerint Kádár a fenti, címben idézett mondatában a Pártot Rákosival tette egyenlővé, a főtitkárnak nem lehetett személyes vélekedése, minden gondolat a Párté volt. Akik kommunistának vallották magukat, azok hittek abban, hogy a Pártnak fogadtak hűséget, és mindenükkel, akár az életükkel is, a Pártnak tartoztak. Az előző adás folytatásaként ebben a Három az igazságban Szénási Sándor műsorvezető az 1945 utáni kommunizmusról beszélgetett állandó vendégeivel, Spiró György íróval és Hatos Pál történésszel.  

Hetes Stúdió

"A kormánytól kell megvédeni magunkat"

Nem a fegyver veszélyes, hanem az ember és a kormányunk – mondja Jim Tennesseeben, ahol egy Gun Show-ra mentünk, és beleszagoltunk a puskaporos levegőbe. Megcsapott minket a republikánus ideológia hamisítatlan szele, a közeg életveszélyes. Csernyánszky Judit riportja.

El kell-e adnia a lelkét egy fiatal értelmiséginek, ha állami ösztöndíjra pályázik? – Hetes Stúdió-ajánló
Hetes Stúdió

El kell-e adnia a lelkét egy fiatal értelmiséginek, ha állami ösztöndíjra pályázik? – Hetes Stúdió-ajánló

Megmarad-e az amerikai demokrácia? Mit szól a magyarországi kultúr-, oktatás- és médiapolitikához az Európai Parlament idelátogató Kulturális és Oktatási Bizottságának küldöttsége? Milyen feltételekkel lehet külföldi egyetemre kijutnia egy fiatal értelmiséginek, ha állami támogatáshoz folyamodik? Többek között ezekről a kérdésekről volt szó a Hetes Stúdióban.

Hadházy: Nem állunk le, amíg Papp Dániel le nem mond!
A lényeg

Hadházy: Nem állunk le

Hadházy Ákos független képviselő a közmédia székházánál tartott tüntetésen közölte: nem állnak le, amíg Papp Dániel MTVA-vezérigazgató le nem mond.

A Fidesznek költeni se kellett, mert a kormány tízmilliárdokért hirdetett
Reggeli gyors

A Fidesznek költeni se kellett, mert a kormány tízmilliárdokért hirdetett

A Rogán féle propagandaminisztérium csak ebben az évben 19,6 milliárd forintot költött, nagy részét a választási kampányban, így már érthető, miért állíthatja a Fidesz azt, hogy ők csak kétmilliót költöttek a választáson. A K-Monitor korrupcióellenes szervezet szerint az orkánkabátos Orbán Viktorról szóló plakátoknak, amik szerint ő megvédi Magyarországot, normális országban nem szabadna megjelennie.

A két oroszbarát NATO-tag közül Bulgária bebizonyította, megbízható szövetséges
Reggeli gyors

A két oroszbarát NATO-tag közül Bulgária bizonyított

Bulgária szakított oroszbarát múltjával. Egyre erősödik az antiszemitizmus Európában a járvány és az orosz háború miatt, Magyarországon viszont hivatalos statisztika sem készül az antiszemita támadásokról. Lengyelországban a kormánypárt szítja a gyűlöletet a meleg művészek és aktivisták ellen, akiket még bírósági perekkel is fenyegetnek. Nemzetközi lapszemle.