Pénz és szex - Kárpáti János jegyzete
Megmondták, hogy vagyonos felső középosztályt akarnak építeni. Nem? Megmondták, hogy gazdagodni akarnak. Hát most gazdagodnak.
Megmondták, hogy vagyonos felső középosztályt akarnak építeni. Nem? Megmondták, hogy gazdagodni akarnak. Hát most gazdagodnak.
Szoros csatát vár majdnem mindegyik közvélemény-kutató a főpolgármester-választáson Tarlós István és Karácsony Gergely között, a Századvég a kivétel.
Egymástól 10-15 kilométerre lévő településeken is más-más feltételekkel lehet biztosítást kötni mondjuk lakásra, vagy nyaralóra. Kockázati térkép készült az országról.
Sok embert összefújt már a szél Angliában, egyfajta rangot ad olyan munkát végezni, amilyet már az angolok is elvállalnának.
Nádas Pál volt a Klubrádió vendége. Életét a súlyosan mozgássérült és sokszorosan hátrányos helyzetü gyerekek és felnőttek között töltötte, 25 éven keresztül igazgatta a Mozgásjavító Iskolát.
A klímaváltozás és a „tragikus” – például budapesti – légszennyezettség elleni küzdelem összekapcsolódik Jávor Benedek volt európai parlamenti képviselő szerint.
Szó szerint fej-fej mellett áll a vasárnapi főpolgármester-választás két esélyese a Publicus Intézet szerint: Tarlós Istvánra és Karácsony Gergelyre is 48 százalék szavazna.
A hétvégi önkormányzati választások előtt arról kérdeztük Karácsony Gergelyt és Puzsér Róbertet, hogyan viszonyultak a fiatalokhoz a kampányukban.
A Washington Post ezzel a címmel közöl írást a vasárnapi önkormányzati választások esélyeiről és várható következményeiről; Donald Trump lemondott ukrajnai különmegbízottjáról közöl portrét a The American Prospect; a többnyelvű InfoMigrants portál pedig az EU-n belüli határellenőrzésekkel foglalkozik. Csernyánszky Judit lapszemléje.
Egyes lejáratódott szereplőket ki lehet ejteni abból a bonyolult céghálóból, amely a közpénzek eltüntetésére szolgál, de ők pótolhatók. A háló foltozható.
Szoros eredményre számít a borsodi megyeszékhelyen a civilek és az ellenzék közös polgármester-jelöltje. Egy LMP-s jelölt már kiszállt a csapatból, a jobbikosok maradtak.
A győri ellenzéki polgármesterjelölt szerint a városról most mindenkinek a korrupt politikusok, luxusjachtok, magánrepülők, eu-s pénzekből eltartott örömlányok jutnak eszébe.