„Klubrádió
Galaxis kalauz

Vendég a háznál

18/12/2021 08:36

| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió

A vendégfogadás hagyományaitól az utazó ügynökök aranykoráig vezetett a Galaxis kalauz ezen a héten. Útközben azt is megvizsgáltuk, hogyan jöttek létre az első fogadók.

2021. december 15. Galaxis kalauz (2021. december 15., szerda 15:00)
48:32
00:00
Műsorvezetők: Timár Ágnes Szerkesztők: Timár Ágnes

Az előző adásban Ferkai András építészettörténész elmondta, hogy a középkori várakat a komfort hiánya miatt sem tekinthettük a mai értelemben otthonnak. Azonban mint közösségi terek nagyon is működtek. Tekintve, hogy az arra járó vándort nemcsak hogy illett, de szinte kötelesség is volt elszállásolni. Persze, hogy a vendégfogadásba mi tartozott bele a háziak szerint, az eltérő lehetett. A 162. epizód első interjújában azt vizsgáltuk, milyen népszokások vonatkoztak egykor a vendéglátásra. Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató elmondta, a testvér, a közeli rokon, vagy akár a szomszéd nem számított vendégnek, vagyis nem kínálták. Onnantól számított valaki vendégnek, hogy megkínálták. Elsősorban itallal. Az étellel kínálás már eltérő szokásokat mutat. Hozzátette, fontos, hogy csak úgy nem lépett be, és főleg nem ült le sehová a vendég, akár meghívták, akár váratlan volt. A házigazda vezette be, és kínálta hellyel. Az esemény jellegétől függött – mondta el a néprajzkutató –, hogy hány embert és kiket hívtak meg, továbbá, hogy mennyi ideig marasztalták őket. Amennyiben több napig is a háznál maradt a vendég, gondoskodtak arról is, hogy legyen hol aludnia.

A folytatásban a vendéglátás fejlődésével foglalkoztunk. Nevezetesen azzal, hogyan lett a vendégek vagy a megfáradt vándorok magánházakba elszállásolásából évszázadok alatt üzleti vállalkozás.

 kép: Pixabay
 
 

A műsor következő beszélgetéséből az is kiderül, ki volt az első magyar fogadós, és hogy eredetileg miben volt más az étterem és a vendéglő. Saly Noémi művelődéstörténész elmondta, egyrészt a magánházakban való vendéglátás volt a kiindulópontja a szállodaipar kialakulásának, másrészt már a középkorban is találkozhatunk a vendéglátás szervezett formájával. Az egyház segített szálláshelyet biztosítani a zarándokoknak, illetve az egyes városok más városokban tartottak fenn olyan épületeket, amelyekben megalhattak a követeik, utazó ügynökeik, kereskedőik.

 
Csillaghegyi strand vendéglő. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára (illusztráció)
 

Saly Noémi kiemelte, sokáig nagy vállalás volt maga az utazás, hiszen sok veszélyt rejtett, a 20. század elején azonban már kialakult annyira a városi közlekedés, hogy a szükségből szórakozássá alakult a helyváltoztatás, és nem utolsó sorban az időtöltés valamilyen szállodában.

A teljes adást meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. Kiemelt kép: Pxhere.com

Galaxis kalauz
2021. december 15., szerda 15:00
Műsorvezető: Timár Ágnes