A világ közös kulturális tudása

A múlt héten azzal zártuk az adást, hogy választ kerestünk arra, van-e nem verbális szleng. Kiderült: van. Ahogy az is, hogy ha van gesztus-argo, és ha eltanuljuk más nemzetek jellegzetes kézmozdulatait a filmekből és a közösségi médiából, miért ne tennénk ezt a könyvekből is.

A 153. epizód első interjújában többek között arról volt szó, érdemes-e szavatossági idővel ellátott kifejezéseket használni a szépirodalomban. Orzóy Ágnes szerkesztő azt is elmondta, rengeteget változott a magyar olvasói „felkészültség” az elmúlt évtizedekben. Ahogy egykor húsos szendvicsnek kellett fordítani a hamburgert, úgy ma már sok külföldi személyre, eseményre nyugodtan lehet hivatkozni, és nem kell helyettesíteni a magyar megfelelőjével. 

És ha már leírtuk és elolvastuk, akkor dalba is öntöttük azt, ami közös lehet egyes országok, vagy éppen nemzedékek lelkivilágában. Pontosabban örömmel vettük, hogy aki nálunk jobban ért hozzá, az a megfelelő dallamra a megfelelő szöveget költi. És persze, hogy erről az adásban mesélt. Hujber Szabolcs dalszövegíró beszélt arról, hogy a szövegnek a szerző személyiségét kell-e tükröznie, vagy az énekesét, aki előadja.

Az interjú során többek között abba avatott be minket Hujber Szabolcs, hogy vannak-e olyan jól ismert rímpárok, amelyeket ma már nem elegáns használni; és vajon mennyire lehet univerzális egy dal témája, ahhoz, hogy mindenki értse, de ne váljon szájbarágóssá. A dalszerző mesélt továbbá saját személyes szakmai élményeiről, és arról is, milyen együttesekkel dolgozik együtt. Ahogy az is kiderült a beszélgetésből, milyen módszerekkel éri el, hogy egymásra találjon a dallam és a szöveg.

Az adást a cikk elején, a lejátszás ikonra kattintva hallgathatják meg. Kiemelt kép: Pixabay