„Klubrádió“
Megbeszéljük...

Tragikus finálét ígér a Fidesz-korszak

8/08/2019 20:45

| Szerző: Klubrádió

Nem az Orbán-rezsim az első, amely azt hiszi, örökké a pozíciójában marad, voltak más hasonló rendszerek is, amelyek aztán mind megbuktak, méghozzá a saját gyöngeségük miatt. Ennek fő kiváltója a magyar hatalom esetében egyszerűen az lesz, hogy rosszul kormányozza az országot, ami aztán tragikus helyzetekhez vezethet – mondta a Balázs Péter volt külügyminiszter, aki szerint a belföldi és nemzetközi folyamatok is az Orbánék ellen dolgoznak. Előbb-utóbb kiforogja magát egy hatékony ellenzéki erő, miközben a nemzetközi trendek sem kedveznek a magyar kormányzatnak.

2019. augusztus 08. Megbeszéljük-részlet/Interjú Balázs Péterrel 2.
08:44
00:00
Bármennyi bűn terheli és bármennyi hibát követett el a magyar kormány, külföldről nagyon nehéz megfogni, mert mégiscsak szuverén ország politikai vezetéséről van szó, a választások pedig formálisan törvényesek voltak. Tehát arra nem lehet számítani, hogy majd az Európai Unió, az Európa Tanács, az EBESZ, esetleg a Velencei Bizottság, vagy bárki más határon túlról móresre tanítja a rezsimet – mondta Balázs Péter, volt külügyminiszter, egykori uniós biztos

Marad a hazai cselekvés, miközben borzasztó nagy a kormány erőfölénye, amely minden hidat felégetett, nehogy bárki a nyomába eredhessen, és leválthassa a hatalomból. Kormányoldalon koncentrálták a gazdasági erőforrásokat, médiatúlsúlyt alakítottak ki a saját javukra és nekik kedvező jogi, alkotmányos rendszert építettek ki – tette hozzá.

Persze lehetett már látni hasonlót, hogy egy hatalom körülbástyázza magát, és azt hiszi, hogy örökké ott fog maradni ebben a pozíciójában. Eddig azonban ez egyiknek sem sikerült, előbb-utóbb megbuktak, méghozzá általában a saját gyöngeségük miatt. A Fidesz esetében az egyik komoly hiányosság, hogy rosszul kormányozza az országot, ami többek közt az egészségügy helyzetén is látszik. Egy idő után az e fajta politizálásból pedig baj lesz, ami sajnos tragikus helyzetekhez szokott vezetni. A másik, Fidesz ellen dolgozó folyamat, hogy ha lassan is, de kiforogja magát egy olyan ellenzéki erő, amely szintén tovább mozdíthatja a mostani helyzetet, akár már az októberi önkormányzati választáson – mondta az egykori Bajnai-kormány tagja.

Választás 2018 - A V18 csoport sajtótájékoztatója
 
 Balázs Péter közgazdász, volt uniós biztos és külügyminiszter a Válasszunk! 2018 (V18) csoport sajtótájékoztatóján a fővárosi Hotel Benczúrban 2018. február 13-án. MTI Fotó: Soós Lajos
 

Egyszer csak nem jönnek be trükkök

Balázs Péter szerint az orbáni rendszer befejezése felé mutató további fontos tényező – ami nem csodavárás, hanem tapasztalat –, hogy változnak a nemzetközi körülmények, a világpiac, a politikai erőviszonyok, és az a rendszer, amely egy ideig elevickélt a zavaros vizeken, egyszer csak azzal találja szemben magát, hogy a trükkjei már nem válnak be.

Ez kicsit már most is kezd körvonalazódni azzal, ahogy a Fidesz Európában pozíciókat veszít, például azzal, hogy a pártcsaládja kitette az ajtó elé. Közben Orbán Viktor miniszterelnök próbál jó képet vágni az új európai bizottsági elnök, Ursula von der Leyen megválasztásához, de ezt csak kényszerből teszi. Ráadásul nagyon oktalanul belekötött a soros EU-elnök Finnországba, amely Európa egyik legjobban kormányzott országa, úgy hogy a külföldi szövetségesének számító orosz elnök, Putyin hatalma egyébként gyengül. Ha pedig nincsenek külföldi támogatók, akkor a mostani magyar rendszer előbb-utóbb megroggyan – mondta Balázs Péter, volt külügyminiszter.

Lehet, hogy ez így túl optimista, de nagyjából ezekben a forgatókönyvekben rajzolódnak ki a rezsim bukásának lehetőségei – tette hozzá.

Labdarúgás - Puskás Suzuki Kupa - Öregfiúk torna - Orbán V
 
 Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, a Felcsút játékosa fekszik a pályán a Puskás Suzuki Kupa öregfiúk tornáján, a Felcsút és az újságíró válogatott találkozóján a székesfehérvári Sóstói Stadionban. MTI Fotó: Beliczay László
 

Mégis, mi a baj?

Az egykori külügyminiszter arról is beszélt, hogy a V21 csoport, amely csupa kormányviselt, jobb és baloldali emberből álló – ő maga is tagja – Csend és kiáltás címmel röpiratot tett közzé, amely látlelet a mai magyarországi helyzetről. Az apropója még a Fidesz márciusi néppárti felfüggesztése volt.

Az irományban megpróbálták megfogalmazni, hogy külföldi szemmel nézve mi a baj a pillanatnyi magyar állapotokkal, főleg a kormánnyal, de az üzleti élettel és a társadalommal is, amelybe ezek a gondok továbbgyűrűznek.

Az elemzést széles körű társadalmi vitára bocsátották határon belül és túl, magyarok és nem magyarok körében, hogy minél több ember elgondolkodjon azon, vajon miért züllik le ez a jobb sorsra érdemes, nagyon tehetséges ország, és csúszik le azon a meredek lejtőn, amelyen elsőként kapaszkodott fel az európai felzárkózás során. Érdekes, hogy annak idején a lengyelekkel együtt indultunk el, és most velük szánkázunk lefelé, amely folyamatot meg kell állítani, mert a következő generációk is rámehetnek – mondta Balázs Péter.

A beszélgetés hangfelvételét a poszt elején kattinthatja!

Megbeszéljük/Interjú Balázs Péterrel
2019. augusztus 08., csütörtök 17.50
riporter: Bolgár György