„Zajlik
Esti gyors

Több ezren tüntettek a színházak mellett

9/12/2019 18:19

| Szerző: Klubrádió

Tüntettek a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért a budapesti Madách téren, tudósítónk szerint több ezres tömeg jött össze hétfő estére.

Kollégánk, Selmeci János a helyszínről bejelentkezve azt mondta: biztos, hogy több ezres a tömeg, megtelt a Madách tér. Nem járnak az autók és a villamosok se, mert több százan kilógnak a Károly körútra, nem férnek be az emberek a térre.

Felszólalt mások mellett Jordán Tamás, Mácsai Pál, Pintér Béla, színészek, színházigazgatók, és Karácsony Gergely főpolgármester.

Jó a hangulat, ha lehet így fogalmazni egy ilyen tüntetésen, bizakodóak a résztvevők abban, hogy lehet eredményt elérni. Fullajtár Andrea (Katona József Színház) mondott egy rövid beszédet nagyjából arról, hogy lett egy ürügy, amely miatt támadhatják a színházakat, és Sodró Eliza, a Radnóti Színház színésznője olvasta fel a 30 alatti színészek levelét, egyébként is sok volt a fiatal.

Európai uniós, magyar zászlókat, momentumos transzparenst lehet látni a tömegben. A tüntetők azt skandálják, hogy „A kultúra nemzeti alap!”.

Az esemény leírásában a szervezők a Facebookon azt hangsúlyozták: a kormány által készített törvényjavaslat súlyosan sérti a színházi szakma autonómiáját. A javaslat többek között beszántaná a Nemzeti Kulturális alapot, megszüntetné a független színházak működési támogatását és az önkormányzati fenntartású színházakban a kormány kezébe adná az igazgató kinevezési jogát.

A szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért dem
 
Budapest, 2019. december 9. A Szabad ország, szabad város, szabad művészet címmel, a szabad színházakért, a kultúra függetlenségéért tartott demonstráció résztvevői a belvárosi Madách téren 2019. december 9-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán
 

 

2019. december 09. Esti gyors / részlet, Váradi Júlia a tüntetésről (19.12.09.)
05:58
00:00

Másik kollégánk, Váradi Júlia kollégánk is ott volt a Madách téren a tömegben, szerinte nagyon „megható és kiváló” tüntetés volt, emlékezetes felszólalásokkal. Pintér Béla felkiáltójeles mondatokat írt csak, hogy ellopják a pénzt, hogy bedarálják a színházakat, hogy elveszik a kultúrát, majd, amikor puhítottak a törvényjavaslatokon, átírta kérdőjeles mondatokra, és úgy még erősebb lett. Óriási taps követte, ahogy Karácsony Gergely felszólalását is.

Ott volt Forgách András író, dramaturg is, aki szerint csak egy kis levegőt kapott a színházi élet. A hatalom olyan, mint egy tank, amely megy előre – mondta. A színháznak van egy kettőssége, amellyel az ilyen hatalmak nem számolnak: látszólag csak játék, de mégis véresen komoly. Nem véletlen, hogy ennyi embert meg tud mozdítani. Akik ezt a törvényjavaslatot megfogalmazták, fogalmuk sincs arról, hogyan működik a szellem, semmi közük sincs hozzá – fogalmazott Forgách András. Ő nem optimista, nem hiszi, hogy változtatni fognak, csak úgy tesznek, mintha hátrébb lépnének, de majd folytatják.

Miért jöttek el mégis ilyen sokan, az enyhítés ellenére? Pintér Béla és Jordán Tamás beszédében is benne volt, hogy nincs bizalmuk az embereknek, hiába finomítottak valami a törvényen. Két nap alatt összedobtak egy törvényjavaslatot, aztán módosították, de semmi garancia nincs arra, hogy így marad.

Majtényi László volt ombudsman azt mondta kollégánknak, hogy Fidesz hatalma két dolgot tisztel, az erőt és az eltökéltséget, itt most mindkettővel szembenézhetett. Részben letagadta a hatalom a saját törvénytervezetét – tette hozzá.

Címlapi kép: MTI/Máthé Zoltán

Esti gyors
2019. december 9., hétfő 18.50
Műsorvezető: Szénási Sándor