„Klubrádió
A lényeg

Több ezer tüntető folytatta a tiltakozást Budapest belvárosában, áttörtek a rendőrgyűrűn is

13/07/2022 20:39

| Szerző: Klubrádió

Több ezer tüntető Budapest több pontjára vonult a szerdai kata-tüntetés után, elfoglalták a Nyugati teret, az Oktogonra mentek tovább, egyik részük a Fidesz Lendvay utcai székházához vonult, aztán újra az Oktogonhoz, ahol sajtóhírek szerint áttörték a rendőrgyűrűt és a Blaha Lujza térre mentek, onnan az Astorián át a Rákóczi út, az Erzsébet híd, majd az Attila út következett, ahol a rendőrök visszafordították a demonstrálókat.

A szerda este 6-kor a Kossuth téren indult tüntetés résztvevőinek egy nagyobb csoportja átvonult a Nyugati térre, majd az Oktogonhoz, onnan pedig a Fidesz Lendvay utcai székházához.

A demonstrációt a Momentum szervezte. Amikor 7 óra után véget ért, a Kossuth téri tömegben felhangzott, hogy "Foglaljuk el a Nyugati teret!". Szerdán este 7 óra után nagyon sok tüntető vonult az úttesten a Kossuth tértől a Nyugati felé; a rendőrök többször felszólították hangosbeszélőn a Bajcsy-Zsilinszky úton vonuló embereket, hogy a járdán közlekedjenek, mert így szabálysértést követnek el, de erre általában csak pfújolás volt a reakció.

A hvg.hu becslése szerint pár ezer ember vonult tovább az Oktogonhoz, ahol szintén megállították a forgalmat. Onnan a Lendvay utcai Fidesz-székház felé indultak tovább. A rendőrök ezt megpróbálták megakadályozno, keresztbe álltak az autókkal a tömeg előtt. Eközben a tömeg azt kiabálja rájuk, hogy "Sün,sün,sün!", illetve azt, hogy "Szégyelld magad!" és, hogy "Magyar rendőr velünk van!", "Gyertek velünk!". A több ezres tömeg eleje már elhagyta a Kodály köröndöt, amikor vége meg még mindig az Oktogonon volt – írták.

 
Tüntetők a Nyugatinál (kép: Klubrádió)
 

A Hősök tere környékén néhányan Queen-féle a We Will Rock You dallamára az kiabálták, hogy "Orbán Viktor, f*ck You". Ezután a "Nem vagyunk bűnözők" skandálásába kezdtek. Háromnegyed kilenckor ért a Fidesz-székház elé érkezett a tömeg eleje, a redőnyök le vannak húzva az épületen. Páran az skandálták, hogy "Viktor, gyere ki!". Készenléti rendőrök vették körbe az épületet.

Ezután a tüntetők megfordultak és visszaindultak az Oktogonra; a tömeg másik fele a Deák téren volt. A rendőröknél az Oktogonon könnygázos flakonokat lehetett látni és sokan is voltak – írja a 444 –, de nem került sor konfrontációra. Még fél 10-kor is sok tüntető volt a téren, a Nagykörúton a Blaha Lujza térre indultak. 

Onnan az Astoria, majd a Rákóczi út volt a következő célállomás, a tüntetők tíz óra után elértek az Erzsébet hídra, ahol felemelték telefonjaikat, mint annak idején a 2014-es internetadó elleni tüntetésnél. Azt is skandálták Novák Katalin köztársasági elnöknek címezve: "Ne írd alá, Kata!". Felhangzott, hogy Karmelita, ott van Orbán Viktor hivatala a budai Várban. A hídon nincsenek autók és rendőrök sem.

Az Attila úton viszont megállították a rendőrök a tömeget. A tömegen keresztül érkeztek újabb rendőrök, egyre nagyobb lett a rendőrsorfal, lökdösődés, dulakodás alakult ki a felüljárón. A 444 tudósítása szerint több embert kiemeltek a tüntetők közül. A feszült jelenetek után a tömeg visszafordult és kerülőutat választott. Valaki a megafonba azt mondta a készenlétis rendőröknek, hogy "az államtitkárok fizetését ma annyival emelték meg, amennyi az önök havi bére". Az első sorokban egy tüntető azt kiabálta, hogy ütik a rendőrök.

A tüntetők ezután a Döbrentei tér felé indultak, a villamosok még mentek, amikor odaértek. Innen a kormányzati kötődésű Várkert bazár, majd a Clark Ádám tér következett. Eközben a tömegből levált kisebb csapatok letáboroztak Pesten, a Blaha Lujza tér környékén, ahol nem jártak a villamosok, mint ahogy a Keleti és a Ferenciek tere között a buszok sem. Sok rendőr volt a környéken.

A Budán vonuló tömeg eleje 23 óra körül ért fel a Budai várba. A Karmelita kolostor elé vonultak, ahol doboltak és zúgott az "Orbán, takarodj!", "Nem hagyjuk!". Rendőrsorfal várta őket, felszólítottak mindenkit a távozásra, de erre fújolással reagáltak. Aztán azt is skandálták, hogy "magasabb fizetést a rendőrnek", valamint, hogy "bűnözőket védtek". 

Még a Kossuth téren felszólalt mások mellett Tompa Andrea író, Ésik Sándor ügyvéd, Para-Kovács Imre újságíró, kollégánk, és egyetlen politikusként Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke. A beszédekről szóló összefoglalónkat ITT olvashatják el.