„Klubrádió
Reggeli gyors

Távoktatás: a hallgatók negyedének gondjai voltak a hozzáféréssel

11/05/2020 15:11

| Szerző: Klubrádió

Minden harmadik egyetemi hallgató elveszítette diákmunkáját és negyedük csak korlátozottan tudott bekapcsolódni a távoktatásba, amellyel egyébként a résztvevők 40 százaléka elégedett, a többség inkább hagyományos órákra járna – a többi között ez derült ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának felméréséből. A szervezet elnökét kérdeztük.

2020. május 11. Reggeli gyors / részlet, Murai László, HÖOK (20.05.11.)
04:30
00:00

Murai Lászlót, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökét arról kérdeztük, hogy az egyetemisták többsége személyesen megtartott órákra járna. Közölte: felmérésüket több mint 17 ezer hallgató visszajelzéséből állították össze, ennek alapján 65 százalék inkább az élő kapcsolattal járó egyetemi oktatást várná vissza és újra beülne a padsorokba, ez igen magas szám. De a 40 százalékos elégedettség a távoktatással nem rossz, ahhoz képest, hogy milyen rövid idő állt az egyetemek rendelkezésére ennek kidolgozására. Hozzátette: a kontaktórák 42 százaléka kiegészíthető vagy kiváltható lenne távoktatási eszközökkel a hallgatók válaszai szerint.

Murai László beszélt arról is, hogy minden negyedik hallgató csak korlátozott adatforgalommal tudott részt venni a távoktatásban, és a rengeteg videós tartalom miatt ez biztosan nem szerencsés. A szociális helyzet is nagyon nehéz sok hallgatónál, közülük minden harmadik elvesztette a diákmunkáját a járványhelyzet kialakulása óta, ami nagyon magas szám. A felsőoktatásban két szociális intézkedést hoztak, az egyik intézményi rászorultsági ösztöndíjak kibővítése, a másik, egy központi intézkedés, a diákhitel plusz bevezetése. Szerinte aki igazán rászorult, az már igénybe is vette ezt a lehetőséget, több mint 6 ezren igényelték. Remélhetőleg ezek a lépések tudják enyhíteni a hallgatók elég nehéz szociális helyzetét – tette hozzá.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Pixabay

Reggeli gyors
2020. május 11., hétfő 07.40
Műsorvezető: Szénási Sándor