„Vásároljon
Vesztegzár - veletek vagyunk!

„Elestek a javítás lehetőségétől az érettségizők”

6/05/2020 00:53

| Szerző: Klubrádió

Szentessy Mira és Nagy Liza volt az a két tanuló, aki három héttel ezelőtt nyílt levélben kérte az érettségik elhalasztását a döntéshozóktól. Üzenetükben több kérést is megfogalmaztak, de céljaik közül egyik sem valósult meg, az érettségi időszak az áprilisi kormányrendeletnek megfelelően elkezdődött. A két diák szerint a szóbeli elmaradásával a javítás lehetőségétől is elestek az érettségizők, a hátrányos helyzetű diákok pedig a távoktatás ideje alatt eleve nem is tudtak rendesen felkészülni a vizsgákra. A két fiatal az ellenérvek mellett első napi tapasztalatairól is beszélt a Klubrádiónak.

2020. május 04. Vesztegzár – veletek vagyunk-részlet/Interjú, Szentessy Mira és Nagy Liza 2020.05.04.
11:29
00:00

A két veszprémi diák sokak igényét megfogalmazva nyílt levelében az érettségi időszak halasztása mellett érvelt, felhívták a figyelmet a szóbelik elmaradásának káros következményeire és a hátrányos helyzetű tanulók helyzetére is, akik a digitális oktatás bevezetésével az eddiginél még nagyobb hátrányba kerültek.

A döntéshozók a levelet figyelmen kívül hagyták, a megfogalmazott kéréseket nem teljesítették, és május 4-én, az eredeti terv szerint megkezdődtek az érettségi vizsgák. (A kormányrendelet szerint a május-júniusi időszakban csak írásbeli érettségik lesznek, a szóbeli és és gyakorlati vizsgákat, kivételes esetektől eltekintve, nem tartják meg.)

Szentessy Mira és Nagy Liza az érettségi megtartását azonban – a pedagógusok szülök, diákok és szakértők nagy részének véleményével megegyezően - továbbra iskockázatos és az érintettek számára hátrányos döntésnek gondolják.

A tanulók szerint a csak írásbeli vizsgák elveszik a javítás lehetőségét a diákoktól, akik a szóbelik által átlagban akár 6-8 százalékot is tudnak javítani. Sok olyan diák van, akik szóban sokkal kifejezőbbek, könnyebben adnak számot tudásukról, ráadásul a szóbeli témakörök tételei adottak, arra sokkal jobban fel lehet készülni, mint az írásbelire. (Különösen nagy hátrányt szenvedhetnek a mostani helyzetben. diszlexiások és a diszgráfiások.)

 
Szentessy Mira és Nagy Liza
Forrás: veszpremkukac.hu
 

A diákok első tapasztalataikról elmondták, hogy a magyar érettségi nehézsége szerintük átlagos volt. Az óvintézkedések betartására mindenki nagyon ügyelt, a vizsgázók maszkot és kesztyűt viseltek, ügyeltek a folyamatos kézfertőtlenítésre és a mosdóban is egyszerre csak egy ember tartózkodott.

Szentessy Mira a TF-re készül, ezért testnevelésből érettségizik, elmondta, hogy ebből a tárgyból kivételesen lesz szóbeli, de itt meg pont ez a vizsgaforma az, ami kevésbé fontos, és amire kevésbé készülnek a diákok. Az elméleti tudás felmérése máskor csupán mellékes része a testnevelési érettséginek, ami egyben a felvételi is, a lényeg a gyakorlati rész, ami azonban idén elmarad. Helyette kétszer annyi tételt kell húzniuk a szóbelin.

A nyelvi érettségi is fura mód, és sok diák számára hátrányosan alakul. Ennél a tárgynál nem lesz szóbeli, miközben a nyelvtudás szerves része, hogy az idegen nyelven beszélő verbálisan is ki tudja magát fejezni. A tanulók jó része ráadásul ebben az esetben is szóbelin tudna jobb eredményt elérni, mert beszédben sokkal jobb, mint írásban – tették hozzá.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg!

A két diákkal még az érettségi időszak kezdete előtt a Veszprém Kukac is interjút készített, amelyhez a nyílt levél teljes szövegét is közölte. Cikküket itt olvashatja el.

Vesztegzár – veletek vagyunk!/Megkezdődött az érettségi
2020. május 5., hétfő 20:00
műsorvezető: Hardy Mihály