„Köszönjük
Belső közlés

Székely Szabolcs: Felkészülni a kérdésfeltevésre

22/06/2024 12:33

| Szerző: Pályi Márk/Klubrádió

 | Szerkesztő: Szikora Gábor

A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felvolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Székely Szabolcs A beszélgetés története című kötetéből hallgathatnak meg három verset a szerző előadásában.

2024. június 23. Belső közlés (2024. 06.23.) Felkészülni egy kérdésfeltevésre
00:47
00:00
Székely Szabolcs helyét a Magvetőnél négy évvel ezelőtt megjelent verseskötete jelölte ki a mai irodalmi kánonban, ennek kapcsán láttuk vendégül zenés irodalmi műsorunkban. A Belső közlés stúdiójában Szegő János beszélgetett vele, és a szerző több versét is felolvasta az akkor frissen megjelent kötetéből. S bár a költő már csaknem negyven éves volt e könyve megjelenésekor, valójában egy kamaszkori, fiatalkori „életműve” is volt, beleértve egy korai verseskötetet és az Éjszakai Repülés című budai gimnáziumi zenekar több dalszövegének szerzőségét is. Erről is beszélt Tükörfordítás című kulturális ismeretterjesztő és tényfeltáró műsorunkban egy évvel később. Mától itt, a Klubrádió honlapján is elérhetik három versét az őt szubtilis lírai radikalitásával a mai kortárs magyar költészet élvonalába emelő érett kötetéből, ha a megfelelő hangsávok lejátszás gombjára kattintanak, lejjebb görgetve pedig szövegesen is elolvashatják a költeményeket.

2024. június 23. Belső közlés (2024. 06.23,) A test egy izmot mennyi ideig feszít
00:45
00:00

 

 

 

 

 
Székely Szabolcs
Facebook
 

 

2024. június 23. Belső közlés (2024.06.23.) Alanyi költők, akik házasságban éltek
00:44
00:00
A versek eredeti, írott változatai:

 

Felkészülni egy kérdésfeltevésre

 

Felkészülni egy kérdésfeltevésre,
hagyni rá időt, épp amennyi kell,
nem várni a tökéletes alkalomra,
aztán mégiscsak pont jókor tenni fel;
kérdésnek álcázott szemérmes hazugság
nélkül és szemérmetlen őszinteségnek tűnő
mellébeszélés nélkül tenni fel; a legmélyebb
kapcsolódásokhoz szükséges kitárulkozásnak
látszó szemfényvesztés nélkül tenni fel; hogy
kérdés maradjon, ami kérdés akart lenni, ne kérés
legyen vagy kérkedés, szexuális ajánlattétel,
önsajnáltatás – ez majdnem annyira lehetetlen,
mint igent mondani egy embernek, a fájdalomnak
pedig, ami létezik, nem engedni meg, hogy legyen.


A test egy izmot mennyi ideig feszít


A test egy izmot mennyi ideig feszít,
amíg megérti, hogy egyébként nem muszáj.
Összehúzásait, elengedéseit
figyeli a mozdulat, a hús, a száj,
a tekintet, a lassú ébredés,
a meghalás: az egyirányú körtér.
A balkon, mely a hátsó udvarra néz.
Fáskamrányi csöndet örököltél,
mely a tükörterembe átcipelhető.
Milyen halálhoz passzol milyen csinos cipő.
Már nem tud se többet, se kevesebbet,
elvesz, megtart, és elenged
a test – erre emlékezik: hogy halni kell.
Ami előtte volt, először azt felejti el.


Alanyi költők, akik házasságban éltek


Alanyi költők, akik házasságban éltek,
és nem a válást tervezitek éppen – miért írtok
bármi másról, mint a házasságotokról?
A boldog családok, akár a boldogtalan
családok, mind ugyanolyanok, mint
a tenyéren a ráncok szövete. Minden
szövetség ugyanúgy romlik el. Mint a bőr:
a megtartás hálózata egyre gazdagabb.
Aki házasságban él, mi érdekelheti,
ha nem a végleg elrontott házassága?
Vagy a házassága: ha még nem romlott
végleg el. Akit nem a saját, végleg el nem
rontott házassága érdekel, annak
a házassága éppen most romlik el.