„Köszönjük,
Belső közlés

Keresztesi József: A Sátán lakomáján

26/05/2024 17:15

| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió

 | Szerkesztő: Ivánkai Márk

A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Keresztesi József A Sátán lakomáján és Majmos cukor című verseit hallgathatják meg a szerző előadásában.

2018. november 19. Keresztesi József - A Sátán lakomáján
02:47
00:00

A Pécsett élő Keresztesi József rendhagyó irodalmár: nemcsak kritikus, hanem az Új Párduc, korábban Szőranya Emlékzenekar frontembere is, s versei mellett időnként az együttesnek írott dalszövegeit is közli versként is folyóiratokban; A díj például azóta is megzenésítetlen dalszöveg maradt; a Tükörfordítás című kulturális tényfeltáró és ismeretterjesztő műsorunk legutóbbi adása végén ugyanakkor Szabadságot Svájcnak c. avantgárd dala is hallható volt. Zenés irodalmi műsorunkban, a Belső közlésben öt és fél évvel ezelőtt láttuk vendégül, ahol Szegő János műsorvezető beszélgetett vele, és nemcsak zenekarai néhány dala hangzott el, hanem Keresztesi három versét is fölolvasta.

2018. november 19. Keresztesi József - Majmos cukor
01:40
00:00

Mától ezek közül hallgathatnak meg kettőt itt, a Klubrádió honlapján is az adott hangsávok lejátszás gombjaira kattintva, lejjebb görgetve pedig szövegesen is elolvashatják a költeményeket. A Sátán lakomáján a dalszövegekre emlékeztető ritmussal és rímekkel, míg a Majmos cukor a megérlelődött alkotóra jellemző letisztult tűnődéssel ábrázolja bibliai tárgyát, ill. személyes élete élményeinek pillanatnyi, de annál jelentősebb hatását saját alkotói és emberi magatartására.

Az Új Párduc zeneszáma Keresztesi József dalszövegével

 

A versek eredeti, írott változata:

 

A Sátán lakomáján

 

„És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot?”

 

A főpincér az asztalhoz vezette.

Felállt a Sátán, és úgy várta ott.

Arcán halvány mosoly – Jób észrevette:

Bocsánatkérő, már-már meghatott.

Ő úgy örül! Megkönnyebbült felette,

Hogy Jób felől jó híreket kapott,

S a meghívást hogy végül elfogadta –

Őszintén szólva aggódott miatta.

 

Mert hát nem volt ez csöppet sem személyes,

S személy szerint örült, hogy vége lett.

Személy szerint az ízlésére kényes,

Ok nélkül kárt okozni nem szeret.

Az Úr ragaszkodott az ötletéhez,

Megint erőszakos volt szerfelett:

Az embernek már csöppnyi nyugta sincsen,

Bolond utakra kényszerít az Isten.

 

Beszéljen inkább Jób kicsit magáról!

Az új család, reméli, rendbe van.

Hogy hét fiú? Az pont hét lagzisátor…

Elképesztő, az idő hogy rohan!

Szerencsés alkat Jób – asszertív, bátor,

Feláll a padlóról, akárhogyan!

A gazdaság is, úgy hallotta, szárnyal,

Huszonkétezres állatállománnyal.

 

Ő néha mégis úgy találja, mintha

Nem lenne választás… Egy pillanat!

Lazac, gyömbérmártással megvadítva?

Saját fogás, nem tenyésztett vacak.

Hol is tartott? Igen. Adott a minta,

Kötött szabályok mentén játszanak:

Hiába bőség s balsors árapálya,

Végső soron az Úrnak lejt a pálya.

 

Úgy érzi hát, hogy Jóbbal kéz a kézben

Egy unfair játék résztvevője lett,

S amit rájuk tukmáltak, voltaképpen

Nem konkurens, hanem rokon szerep.

Szamárpadban csücsülni büntetésben –

Padtársak ők! Mivégre? Meglehet,

Azért csupán, hogy Jób szeme kinyíljon.

– – – Ez egy huncut kis ausztrál Sémillon…

 

Roppant mód bántja hát, hogy így adódott.

Mit mondjon? Ez a kávé már lefőtt.

Mélységesen megérti persze Jóbot,

Nyilván a pokolba kívánja őt.

Ezért van itt, tisztázni ezt a dolgot:

Nemet nem mondhatott az Úr előtt,

Az Ő keze kiszabta rá e rendet,

S kegyetlen kényszerhelyzetet teremtett…

 

Ekkor felállt, elnézést kért a Sátán –

A bárban egy sürgős hívása vár,

S míg megpihent selyemzakója hátán

A pillantása, Jób érezte már:

Talán a szíve mélyén erre várt, lám,

Egy gesztusra, hol megértést talál.

Ha visszatér, hajoljon hát fölébe:

Zúgó fejét lehajtaná ölébe.

 

 

Majmos cukor

 

(Agata Duda-Gracz Vihar-rendezése, a Po „Burzy” Szekspira a Capitol színházban, április 7. Ariel szerepét Ewelina Adamska-Porczyk alakította.)

 

Tegnap óta nem megy ki a fejemből Ariel.

Nem a bölcs Prospero varázslatos szolgája, hanem

a darabbéli, húgyfoltos pizsamanadrágban tébláboló öregember Arielje,

a szögletes mozgású, kitartóan trappoló tündérrobot.

Ahogy bámulok kifelé ennek a kávézónak az ablakán

az esőben cammogó kocsisort figyelve,

miközben lenyalom a kávés cukorpépet a kiskanálról,

minden jel arra utal, hogy itt vagyok,

és – ritkaság – ezúttal a miértre is van biztos válaszom:

azért vagyok itt, hogy, úgymond, papírra vessem

a kávét, a kocsisort, Arielt.

Kultúrafaló robot vagyok, egy kultúrterminátor, célponttól célpontig

mozgok a városban, felhúzott ötletrobot,

robotméhecske, íme, az új vers méze

itt pereg az ujjad közt, olvasó.

 

Jut eszembe, majmos cukornak hívtuk gyerekkoromban

a kávéba mártott kockacukrot.

Szerettem nézni, ahogy a kis fehér

kocka oldalán gyorsan fölszalad

az a két majombarna csöpp.

 

Amikor a darab végén minden szereplőre

fölkerül az egyen-pizsamanadrág,

s a varázs – ha varázs volt egyáltalán – szertefoszlik,

kezdetét veszi Ariel őrjöngése.

Visít, kaparja magáról a szürke festéket,

a sápadt bőr foltokban tárul föl alatta:

a szerepe véget ér, rálát immár a helyzetére,

és a lelke mélyéig megretten attól, amit tapasztal,

megpillantva saját üres helyét.

Szegény Ariel, gondolom magamban

a kávés kiskanalat nyalogatva,

míg itt ücsörgök ebben a kávézóban

egy kétes hitelű Edward Hopper mellékalakjaként.

 

A verseket a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.