„Köszönjük,
Belső közlés

Sirbik Attila: St. Euphemia

7/07/2024 19:00

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felvolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Sirbik Attila St. Euphemia című regényének részletét hallgathatják meg a szerző előadásában.

2024. július 06. Belső közlés (2023.07.06.) Sirbik Attila: St. Euphemia
10:23
00:00

Sirbik Attila a rendszerváltás utáni vajdasági kultúra és ottani magyar irodalom egyik kulcsfigurája, nem csak szerzőként, hanem szervezőként is tevékeny, és a több helyszínen történő működésével összeköti Szabadka környékét nem csak Szegeddel, hanem Budapesttel is. Az előző évtizedben jelent meg St. Euphemia című regénye, amelyből zenés irodalmi műsorunk, a Belső közlés adásában is fölolvasott, amikor Szegő János beszélgetett vele, és amelyben a prágai Sztálin-szobor akaratlan megalkotójának hányatott sorsáról mesél.

 
Sirbik Attola
Facebook
 

A részletet a fenti hangsáv lejátszás gombjára kattintva hallgathatják meg a szerző előadásában, itt lejjebb pedig szöveges formájában is elolvashatjálk.

A szöveg eredeti, írott változata:

St. Euphemia (részlet)

Nézni a várost, onnan ahol ma a metronóm áll, mint egykor Sztálin, így, valahogy ilyen perspektívából látott rá az angyal is Wenders filmjében Berlinre, milyen angyal, Wenders angyala. Hall minden gondolatot. Tudtad, hogy Otakar Svec öngyilkos lett, ki az a Svec, a prágai Sztálin szobor alkotója, öt évig baszta a rezet, azon a soktonnás kőtömegen, az egy egész szoborcsoport volt, Sztálin a munkások és a katonák élén, igen, ezzel nyerte meg azt a pályázatot, amire negyvenheten jelentkeztek. A nép és a vezér közti egységet fejezte ki, nem úgy mint a többi pancser tervezete, mind egymagában akarták ábrázolni a vezért. Ez lett a világ legnagyobb Sztálin szobra, ettől nagyobbat nem nyalt senki, aztán meg a kalózrádió, a talapzat alatti helyiségek, a kielncevenes évek, ma teleokádják a környéket, néhányan esküsznek, ez volt Prága első számú klubja, lehet, adja magát. Rátelepedett a történelmi atmoszféra, liheg az arcodba a monumentalitás szelleme, a kilátás sem utolsó, a klubnak most saját borbélya van, a kilátó előtt, a sétányon rakosgatja ki borbélyszerszámait, menő hajat épít, megborotvál, bámulhatod a várost közben, egy fokkal lejebb, mint Sztálin, de így sem rossz, szopogathatod a könnyeket, a Stalinovy slzy-t. Mi köze ennek az egésznek az angyallátókhoz, nem azért jöttél ide, hogy azokat keresd, hogy lesz ebből dokumentumfilm, azt értem hogy megvan a táj, egy-két sztori, pár figura, lassan alakul valami, csak nehogy ne találj semmit. Arra gondolsz, valami olyat, aminek bármi köze is lenne az angyallátókhoz, vagy az elektrosokk terápiához, igen, ehelyett jössz itt Sztálinnal, aki meghalt mielőtt ez a faszi befejzte volna azt a szörnyszülött szobrot, nemhogy nem nézte a várost onnan, ahol ő maga állt többtonás kiadásban, de még önmaga legnagyobb mását sem láthatta, mert addigra kampó, bedobta a kulcsot, most itt ez a metronóm, jó, volt itt kalózrádió, meg rock club, nem kifejezetten az, de így emlegetik azok, akik be sem tették ide a lábukat, online újságírók. Jössz Wendersszel, angyallátók helyett angyal, aki minket néz, hallja a gondolatainkat. Miért lett öngyilkos az a Svorc, a szobrász, akit emlegettél. Otakar Svec. Nem biztos, hogy öngyilkos lett, legendák születtek a szobor körül, öt évig dolgozott rajta, közben olyan leveleket kapott, amitől teljesen elbizonytalanodott. Térjünk vissza később erre a Svorcra. Svec. Utána kéne nézni a metronómnak, hogy került ez a Sztálin szobor helyére, metronómnak metronóm, de önmagában meg egy műalkotás, egy kinetikus szobor és tudod mi a címe, Időgép, amúgy egészen más mechanizmus alapján működik, mint a klasszikus metronóm, de ha mégegy nevet említesz tökönszúrom magam, Mälzel, ’91-ben helyezték az eltüntetett Sztálin szobor-helyére, a prágai ipari vásár századik évfordulója alkalmából, ideiglenesen, akkor megvan az összefüggés, legalábbis az első, hogy van, amit az örökkévalóságnak szánnak, aztán pár év és szevasz, ez meg még mindig itt áll, ez aztán az összefüggés, Svorc meg állítólag. Svec. Mindegy, a fószer nem is gondolt arra, hogy esetleg ő nyeri majd a pályázatot, beadott valami szedett-vedett skiccet, mert a felhívásra illett – kötelező volt jelentkezni minden valamirevaló szobrásznak, nagy volt a tülekedés, csapdába esett, művészi szabadság lenullázva, hivatalos látogatások sora a műteremben, szőrszálhasogató megjegyzések, Svorcunk feje meg csak nőtt, úgy érezte már több tonnás. Svec, de mindegy, folytasd, ez engem is érdekel. Kénytelen volt figyelembe venni minden apró faszságot, egyre csak múlt az idő, mire elkészült az egész gigantikussá duzzadt szoborcsoport, addigra Sztálin feje ötvenkét tonnát nyomott, Svorc meg kezdett bekattanni, ez az alkotás benne aztán nem mozgatott meg semmit, sem időt, úgy érezte egy szörnyeteget hozott a világra, hogy neve majd örökre összenő ezzel az alkotással, baszhatja, csinálhat ezentúl akármit, ő már csak a kőszörnyeteg megálmodója marad az idők végezetéig, hogy gondolkodhat így, a hős vezérről, hibák ütköztek ki az epikus felnagyítás során a monumentális szoborcsodán, Svorc zászlót nyomott a figurák kezébe, elleplezte a kidolgozatlan hiányosságokat, egy taxisofőr nyilvánosan alázta meg, röhögve mutogatott, hogy a sorban a harmadik nő, a szorosan mögötte álló tag nemi szervéhez nyúl, egyébként maga Svorc, Svec, kérdezte meg a taxisofőrtől, aki nem ismerte az alkotót, hogy mit szól a szoborhoz, ez a Svorc, Svec, meg nem is volt rossz szobrász, a mai napig számon tartják, csak kevesen tudnak róla, a Motorbiciklistát, milyen motorbiciklist, ’24-ben készítette ezt a szobrot, tökéletes artikuláció, szöges ellentéte a nagyfejű Sztálinnak, egészen kis szobor, dinamikus, hódolat a kor civilizációjának megrészegedett fejlődése előtt, gép és ember egymásratalálásának tökéletes artikulációja, a modernista cseh szobrászművészet kiváló példánya, van egy másik elnevezése is, Sluneční papršek, napsugár, vagyis Sunbeam, ez volt akkoriban a menő motormárka a környéken, arról mintázta az öreg a szobrot, vagyis akkor még csak harminckét éves volt, mégiscsak lett valami köze a metronómnak Svechez is, az Időgép meg a Sunbeam, hogyhogy az Időgép meg a Sunbeam, ezzel a motorral ötször döntöttek szárazföldi sebességi rekordot faszikám. Hol, Csehszlovákiában? Nem, először 1922-ben, májusi nap volt, verőfényes délután, az angliai Brooklandsben bőgött fel Kenelm Lee Guinness alatt a napsugár és kicsivel több mint 215-el repesztett, ’27-ben egy szép koratavszi napon Florida közép-keleti részén, a legendás Daytona Beach-en Henry Sergave már 326-tal intett be a bámészkodóknak, de Svorc baszhatta magát Európa közép-keleti részén motorostul, civilizációstul, ő lett a betonkirály, amúgy Csehszlovákiában nem is volt olyan daru, amivel mozgatni lehetett volna ekkora baszomnagy kőtömböket, tudod mivel oldották meg, még a háborúban zsákmányolt német Panzer tankokat használták, a szállítási útvonal utcáit kiszélesítették, a hidakat megerősítették, nem kecmeceltek, Svorc meg a felesége is öngyilkos lett, még a szobor leleplezése előtt, magára nyitotta a gázcsapot, ott, ugyanazon a díványon ült le utoljára, ahol egy évvel korábban a felesége, aki nem bírta a megaláztatást, a depresszióssá vált Svorc félrekefélgetéseit, hogy kvázi „éjszakánként is be kell mennie a műterembe, mert egyes részletek nem hagyják nyugodni, bár neki jó lenne, csak legyen már kész ez a szar, de hát a a komisszárok, komisszároknak hívta a hivatal embereit, nem hagyják békén, újra és újra javítania kell valamit a szörnyön”, Svorcnak  kompenzálnia kellett, feleség ide vagy oda, meg aztán az italt sem bírta rendesen, félrevitte az érzéseit, bele is halt a bűntudatba, a felesége egyre idegesebb, egyre szétszórtabb, ápolatlanabb lett, az elején kezdett úgy öltözködni, mint egy ipari manöken, aztán már néha mezítláb járt ki a házból, indult meg a boltba, vagy titkon megkeresni a férjét, de csak a boltig jutott, ott vett valami haszontalan semmiséget, hogy megnyugtassa lelkiismeretét, aztán hazament, tépte a haját, magában beszélt, vagy hangosan dúdolgatott, általában trombitahangon, pisztolyt formált az ujjaiból, rálőtt a bútorokra, a nappali falára akasztott családi fotókra, sohasem mert egyenesen a férje, Svorc, Svec, homlokának közepére célozni, saját maga előtt is szégyellte saját neurotikus zavarodottságát, Svorc meg, Svec, közben egyre többet vitatkozott a beosztottaival, ahogy az ilyenkor lenni szokott, semmi szokatlan a forgatókönyvben, nem lehetett könnyű egyiküknek sem, és nem is lehetett nagyon másként intézni, a nő az a fajta volt, akit elüt egy autó vagy felgyújtja a házat, nem bolond, hanem mérhetetlenül érzékeny, legszívesebben felrobbantotta volna azt a soktonnás kőhalmazt, ami tönkretette az életüket, egyszer történt, már nem győzte tovább nézni a pohár alját, lekapta a konyhaasztalról a lábait, nekilódult és betért egy közeli kis kávézóba, nem volt szokás, hogy hölgyek ilyenkor egyedül csak úgy betérjenek egy ilyen helyre, keringett a levegőben néhány dokkmunkás-beszólás, persze olyanok böfögtek, akiket ez a nő józanul feltehetett volna tamponnak, de volt aki nem bánta a jelenlétét, szóba elegyedett egy magányos, őszülő alakkal a bárpultnál, de nem sok összefüggés volt abban, amiről beszélt, először csak dúdolt valamit, verte a taktust a pulton, az őszhajú meg ehhez jó partner volt, beindult nála a majom-effektus, elpanaszolta, hogy hiába várja a férjét, hiába a dauerolt haj, ma azt is megcsináltatta, a férje nem jön, cserben hagyta megint, végül az őszülő tag támogatta haza, egészen a nappaliig jutott, azon a díványon szolgálta ki magát brandyvel, ahonnan később a nő is, meg Svorc disszidált a másvilágra, nem történt semmi, a ridiküljével kellett fejbe legyintenie a fazont egy hagyjálbékén kíséretében, ennyi elég is volt, de persze azért dünnyögött a fazon, miután kicsit körülnézett távozóban és látta, hogy az hót ziher, ez a nő vagy nemrég vált el és még nem szabadult meg az emlékektől, vagy a férje épp nincs otthon és mondta is, kérdőre is vonta Svec feleségét, hogy ha csak az volt a szándéka, hogy a férjét tanítsa móresre vele, akkor felejtse el, nem mintha ezzel bármit is hozzátett volna az eleve elcseszett szituációhoz, miközben azért magában lejátszotta, mennyire félrenyúlt, amikor azt hitte, hogy ez egy könnyű kis nőcske, egy kurva, de most már tisztán látta, hogy közel sem, ez az egész valami egészen más. Jött aztán Hruscsov meg a dinamit, nyolcszáz kilogramm robbanóanyag, fülsüketítő robaj, nem csak a Letná parkban, az egész városban lehetett hallani, a sajtó mégis hallgatott. Tudtad, hogy Hrabal is írt erről valamit, nem tudtam, jött a cseh újhullám, ’96-ban Michael Jackson szobrát állították fel a talapzat szélén a metronóm elé, hogy reklámozták a koncertturnéját, de volt ott már gigantikus méretű Putyin-plakát, ponyvavászonra nyomtatott elnökjelölt, meg amit akarsz, csak nagy legyen.