„Klubrádió“
Belső közlés

Regős Mátyás: Patyik Fedon, a költő

18/05/2020 18:59

| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió

A költészet napjától a karanténidőszak legvégéig a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül, hogy az otthon maradást ezzel is tartalmasabbá, könnyebben elviselhetővé tegyük. Ma Regős Mátyás Patyik Fedon, a költő című prózaversét hallgathatják meg a szerző előadásában.

2020. május 18. Belső közlés / Regős Mátyás: Patyik Fedon, a költő (20.05.18.)
01:52
00:00

Az Orbán János Dénes által vezetett Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. kiemelt állami támogatásával kapcsolatos ügyekről gyakran hallhattunk és olvashattunk a hírekben, azonban nagyon sokáig egyáltalán nem ismertük az ott megjelenő szerzők írásait. Ezt a hiányt pótolta Belső közlés című műsorunk decemberi adása, melyben három legérdekesebb új szerzőjüket, Bék Timurt, Pejin Leát és Regős Mátyást láttuk vendégül a stúdióban.

Közülük most Regős Mátyás prózaversét hallgathatják meg, amely mától a Klubrádió honlapján is elérhető, és akire nem titkoltan Bereményi Géza dalszöveg-életműve volt az egyik legnagyobb hatással. A szerző Patyik Fedon élete című kötete áttetsző egyszerűséggel és különösen érzékeny iróniával szólaltatja meg a mai korunk észlelésszerkezetét, ebben a versben pl. a tartalomtól és az átéléstől való félelem, ezzel együtt pedig a hiány és a többlet összekeverésének jelenségét.

A vers a fenti lejátszás gombra kattintva hallgatható meg. Címlapi kép: Pixabay.com

A vers írott változata:

Patyik Fedon, a költő

 

Fedon örök érvényű költő volt, de soha nem írt verset, úgy gondolta, fontosabb, hogy titokzatos maradjon, nem tereget ki semmit a csámcsogóknak.

Tetszettek neki a valami nélküli bármik, mint a torony nélküli templom, a tenger nélküli matróz vagy a humortalan székely, ő így volt vers nélküli költő.

Sokat beszélt erről, hogy a dolgok lényege a hiányukban mutatkozik, s a legnagyobb dolog a kitartás, mondjuk a halottaké, ahogy az üdvösségre várnak.

Különben sem tudtam, honnan a versei, amiket ráadásul meg sem írt, és ha már vannak, miért nem megy múzeumba vagy színházba hirdetni magát.

Magyarázta, hogy olyan verset írni, mint cselezni lehajtott fejjel, a védők dőlnek jobbra-balra, ő pedig holtfáradtan ziccerbe kerül, de nincs ereje bevágni.

A versével játszik az ember, megtanulja és elfelejti, morzsolgatja a fogai között, imádja és undorodik tőle, de ha elég ideig csinálja mindezt, nincs ereje befejezni.

Artúrról mesélt, aki ezért ment világgá, jól tette, mert majd’ belehalt, az utolsó pillanatban hagyta mindig abba az írást, de már tisztességes, hajcsárkodik.

Az sem véletlen, hogy Jézus csak beszélt, értsem meg, bármennyire is Patyik Fedon a legnagyobb, nem írhat, mert méltatlan lenne minden költemény.

Ennek ellenére Fedon találkozókat szervezett olvasóival, ahová rajtam kívül soha, senki nem érkezett, nevetett, hogy az emberek kétségbeejtően elbutultak.

Estig elücsörgött a kijelölt kávéházban, elmondta, hogy a lelket megöli a vers, s a költőnek mindene a lelke, nem érthetem, mert prózás alkat vagyok, akiknek nincs olyan.

Lefekvés előtt a meg nem született költőkért imádkozott, akik nem írtak semmit, mert csak köztük érezte otthon magát, éjszaka üres kötettel álmodott.