„Köszönjük
Belső közlés

Kőszeg Ferenc: Kipörögnek a napvilágra

17/05/2020 10:12

| Szerző: Klubrádió

A költészet napjától kezdve a karanténidőszak végéig a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül, hogy az otthon maradást ezzel is tartalmasabbá, könnyebben elviselhetővé tegyük. Vasárnaponként általában egy hosszabb szöveget teszünk közzé. Ma Kőszeg Ferenc Kipörögnek a napvilágra című emlékezését hallgathatják meg Galkó Balázs, Porogi Ádám, Szirmai Melinda és Bakonyi Alexa színművészek előadásában.

2020. május 17. Belső közlés (2020.05.17. Kőszeg Ferenc)
69:53
00:00
Az eredetileg irodalmi szerkesztőként dolgozó Kőszeg Ferencet a demokratikus ellenzék tagjaként, a rendszerváltáskor pedig az SZDSZ politikusaként, egy ideig szóvivőjeként, az immáron legális Beszélő folyóirat főszerkesztőjeként ismerte meg az ország, később ugyanakkor a Helsinki Bizottság elnökeként fejtette ki azt a jogvédői tevékenységét, ami közéleti működését leginkább meghatározta. Nyugdíjas éveiben ugyanakkor egyre rendszeresebben közölte rövid emlékező írásait, tárcáit, amelyekből azóta több kötetet is kiadott. Még 70. születésnapját követően kérték föl őt a Belső közlés című műsorunk későbbi munkatársai, Pályi Márk és Szegő János, hogy Rendszerváltás gyerekszemmel címmel készülő lapszámukba írja le emlékeit arról, hogyan élték meg a gyerekei a Kádár-kori ellenzékiség, illetve a rendszerváltás forgatagának mindennapjait.

Az emlékezésben, amelyből mától a Klubrádió honlapján is meghallgathatják a legérdekesebb részleteket, Kőszeg részletesen és kendőzetlenül, az Utas és holdvilágot idéző hangulatteremtő erővel vall családja hétköznapjairól, amelyet még a megjelenés előtt gyermekei is elláttak kommentárokkal. A Belső közlés számára készült felvételen Kőszeg Ferenc emlékezését Galkó Balázs olvassa föl, gyermekei kiegészítéseit pedig Porogi Ádám, Szirmai Melinda és Bakonyi Alexa színművészek szólaltatják meg.

Az emlékirat részleteit a fenti lejátszás gombra kattintva lehet meghallgatni.

Az adás első részét, amelyben a felolvasás először elhangzott, itt, a második részt itt hallgathatják meg. Ide kattintva a Kőszeg Ferenccel 2014-ben készült beszélgetésünket érhetik el, itt pedig a 80. születésnapja és írásainak új honlapja alkalmából vele készült tavalyi riportunkat hallgathatják meg.