Orbán oligarchái és a politikai tulajdon - itt a jogi recept a vagyonvisszaszerzésre

Lendvai András azonban hangsúlyozta, nem gondolják, hogy a magánjogi megközelítés felülírná a már meglévő büntetőjogi, adójogi eszközöket. Ezekkel párhuzamosan kellene, hogy működjön. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a büntetőjogi szankció, amit erősen elvár most a közvélemény, ez egy nagyon nehéz út, így türelemre intett az ügyvéd. 

Lendvai András szerint a NER-es vagyonok visszaszerzésére a büntetőeljárások önmagukban nem lennének elég hatékonyak, mert ott minden kétséget kizáróan kell bizonyítani, hogy egy adott vagyon bűncselekményből származik. Ez hosszú évekig húzódó pereket jelenthetne, miközben a pénzt addig könnyen kimenthetik a cégekből vagy más vagyontárgyakba rejthetik - ennek már látjuk is jeleit. Az ügyvéd szerint ezért a világ több országában már inkább polgári jogi eszközökkel próbálják visszaszerezni a gyanús eredetű vagyonokat. Ilyenkor nem az államnak kell minden részletet bizonyítania, hanem a bíróság azt vizsgálja, melyik magyarázat tűnik hihetőbbnek és életszerűbbnek. Lendvai arról is beszélt, hogy egy ilyen eljárás elején az állam akár vagyonfelügyelőt is kirendelhetne egy NER-közeli céghez, aki megakadályozná a pénz kimenekítését: nélküle nem lehetne osztalékot kifizetni vagy nagyobb pénzeket mozgatni, miközben feltárná, miből és hogyan épült fel az adott vagyon.

Az ügyvéd hangsúlyozta: a cél nem „statáriális államosítás”, hanem a közvagyon sérelmének helyreállítása. Úgy fogalmazott, hogy ezeknek az eljárásoknak szigorúan jogállami keretek között kell zajlaniuk, bírói kontrollal és tisztességes eljárási szabályokkal. A nemzetközi minták között az angol „Unexplained Wealth Orders”  UWO rendszerét említette, melyek  megmagyarázhatatlan vagyonra vonatkozó végzések, olyan jogi eszközök, amelyek lehetővé teszik a hatóságok számára, hogy vagyonelkobzási eljárást kezdeményezzenek olyan személyekkel szemben, akiknek a vagyona láthatóan nem áll összhangban a törvényes jövedelmükkel. Lendvai szerint Magyarországon is elképzelhető egy hasonló rendszer, ahol „megdönthető vélelem” alapján indulhatnának eljárások azokkal szemben, akik látványos közpénz-alapú gazdagodást értek el.

 

Elvesztette közvagyon jellegét

A NER-ben kialakult politikai tulajdon nem hagyományos magánvagyonként működik, ezért jogi értelemben is másként kezelhető. Az ügyvéd szerint a politikai tulajdon lényege, hogy közvagyon kerül magánkézbe politikai döntések alapján, sokszor ingyenesen vagy jelentősen áron alul, miközben a valódi kockázat az államnál marad. „Kockázatvállalás nélkül, politikai döntés alapján kijelölt személyi körhöz kerül magánvagyon” – fogalmazott.

Lendvai szerint a folyamat rendszerszintű és tömeges volt 2010 után. Felidézte, hogy Voszka Éva becslése szerint a teljes állami vagyon mintegy 30 százaléka kerülhetett ilyen módon magánkézbe, míg más számítások már 15-20 ezer milliárd forintos vagyonmozgásról beszélnek.

Példaként említette a kekvákat, vagyis a közérdekű vagyonkezelő alapítványok is, melyek kuratóriumai és felügyelőbizottsági tagsága szinte kizárólag az Orbán-kormányhoz közeli politikusokkal vagy a kormányhoz közel álló személyekből áll. Lendvai szerint ezek esetében nemcsak az ingyenes vagyonátadás problémás, hanem az is, hogy a tulajdonosi jogok nem klasszikus piaci logika szerint működnek, láthatóan nem a tulajdonos rendelkezik bizonyos kritikus helyzetekben ezzel a tulajdonával, és nem felel meg ilyen módon annak a magántulajdoni kritériumnak, amelyik a PtK-ban van.

"A polgári jogban a tulajdon része a birtoklás, a használat és a rendelkezés joga. Ez a rendelkezési jog hiányzik nagyon gyakran" – mondta az ügyvéd, aki példaként említette még Andy Vajna halálát vagy Mészáros Lőrinc válását,  mely esetekben láthatóvá vált, hogy a névleges tulajdonosok valójában nem rendelkeztek teljes szabadsággal a vagyonuk felett.

A jogász szerint a politikai tulajdon másik sajátossága, hogy a közvagyon mögül eltűnik a közérdek. „Magánérdek jelenik meg politikai döntések alapján” – fogalmazott. Szerinte ez különösen látványos volt az MNB-alapítványok és a kecskeméti egyetem ügyében, ahol a közvagyon végül magánérdekeket szolgáló pénzügyi konstrukciókba áramlott. A Kesma létrejöttét Lendvai András szintén a politikai tulajdon egyik példájaként írta le. Szerinte üzletileg nehezen magyarázható, hogy vállalkozók jelentős médiavagyonokat ingyen adtak át egy központi alapítványnak.

„Soha nem láttam olyan vállalkozót, aki befektet egy cégbe, majd utána ingyen továbbadja” – mondta. Hozzátette: a médiapiac átalakítása és az egységes politikai médiatér létrehozása fontosabb cél lehetett, mint a piaci racionalitás.

Lendvai András szerint a kialakult rendszer több ponton hasonlít az orosz oligarchikus modellhez, de fordított logikával működik. Míg más országokban a gazdasági elit foglalja el az államot, Magyarországon szerinte a politikai hatalom jelölte ki azokat az embereket, akik rendkívül gyorsan óriási magánvagyonokhoz jutottak.

Az ügyvéd úgy látja, a rendszerben felhalmozott vagyon sok esetben valójában nem is tekinthető teljes értékű magántulajdonnak, mert a rendelkezési jog végső soron a politikai központnál marad. Példaként említette Andy Vajna, Mészáros Lőrinc, Simicska Lajos vagy Spéder Zoltán történetét, ahol politikai konfliktus után a vagyon más szereplőkhöz került át.

Nem számít, hogy le volt papírozva

Lendvai szerint a politikai tulajdon ráadásul folyamatosan újratermeli önmagát: az egyszer megszerzett vagyon állami szerződésekkel, koncessziókkal, támogatásokkal és újabb közpénzekkel gyarapszik tovább. A jogász szerint ezért a teljes rendszert kell vizsgálni, nem csupán az eredeti privatizációs ügyleteket. Azt mondta, társával Tóth Gábor Attila, alkotmányjogásszal végül arra jutottak, hogy a politikai tulajdonhoz kapcsolódó tranzakciókat a polgári jog alapelvei, különösen a közerkölcs és az objektív észszerűség szempontjai alapján lehetne megítélni.

 

Lendvai András a beszélgetésben arról is beszélt, hogy szerinte téves az a jogfelfogás, amely kizárólag azt vizsgálja, hogy egy tranzakció formailag megfelelt-e az aktuális jogszabályoknak. Az ügyvéd Sajó András jogtudós gondolatmenetére hivatkozva azt mondta: Kelet-Közép-Európában máig erős az a „tévesen jogpozitivistának” nevezett megközelítés, amely szerint ha egy jogszabály szabályosan megszületett, és egy ügylet megfelel annak, akkor az automatikusan jogszerű és támadhatatlan. Szerinte azonban a modern jogfilozófia már rég túllépett ezen, mert a jog nem önmagában létezik, hanem társadalmi és erkölcsi környezetben működik. „Vannak bizonyos morális, etikai és jogpolitikai célok, amelyeket a jognak teljesítenie kell” – fogalmazott. Lendvai szerint a magyar jogrendszerben ma is léteznek azok az alapelvek – például a jóhiszeműség, a tisztesség vagy a jó erkölcs követelménye –, amelyek lehetővé teszik a formálisan szabályos, de tartalmilag kifogásolható ügyletek felülvizsgálatát. Példaként a Tocsik-ügyet említette, ahol a bíróság kimondta: egy átmeneti gazdasági helyzet nem használható ki úgy, hogy valaki kockázatvállalás nélkül jusson rendkívüli vagyonhoz. Az ügyvéd szerint ugyanaz a logika alkalmazható a NER-es vagyonosodás jelentős részére is, csak immár nem százmilliós, hanem ezermilliárdos nagyságrendben. „Nem kell új jogszabályt alkotni, csak komolyan kell venni a Ptk. elején szereplő alapelveket” – mondta. Szerinte a polgári jog eszközei alkalmasak lehetnek arra, hogy korrigálják azokat a lepapírozott tranzakciókat, amelyek ugyan formálisan törvényesek voltak, de valójában sértették a közérdeket, a tisztességet vagy a társadalmi észszerűséget.

Lendvai András szerint a NER-ben felhalmozott vagyonok esetében nem az a döntő kérdés, hogy egy-egy oligarcha „dolgozott-e” a megszerzett pénzzel, hanem az, hogy honnan származott az eredeti tőke. Az ügyvéd úgy fogalmazott: a vagyonvisszaszerzési rendszerek nem egy-egy konkrét vagyontárgyat vizsgálnak, hanem követik a pénz útját, megnézik, hogy a közvagyonból megszerzett pénzből milyen új vagyonok keletkeztek. „A forrása megint csak mindennek a nyereségnek egy közvagyonnak a juttatása” – mondta, hozzátéve: ezért a cégekben felhalmozott érték, az osztalék, az ingatlanok vagy akár a luxuscikkek is vizsgálhatóvá válnak egy ilyen eljárásban. Példaként említette, hogy ha közpénzből felpumpált cégek profitjából szállodák, jachtok vagy más vagyonelemek épültek fel, akkor ezek is a visszaszerzés tárgyává válhatnak.

Az ügyvéd szerint a NER gazdasági rendszere valójában a Kornai János által leírt „puha költségvetési korlát” logikáját működteti magáncégekben. Azt mondta: ezek a vállalkozások sokszor nem piaci hatékonyságból élnek, hanem abból, hogy az állam újra és újra kisegíti őket. „Ha baj van, ha nem jön be egy kalkuláció, akkor azt az állam megveszi túlárazva” – fogalmazott Lendvai, aki szerint ez hosszú távon nemcsak jogi, hanem gazdasági probléma is, mert az ilyen cégek nem innovációval vagy versennyel termelnek profitot, hanem folyamatos állami forrásbevonással, ezért a vagyonuk jelentős része visszavezethető közpénzre.

A beszélgetés végén Lendvai arról beszélt: szerinte a NER egyik legkorábbi figyelmeztető jele a magánnyugdíjpénztárak államosítása volt. Ezt „a kommunizmus óta a legnagyobb államosításnak” nevezte, amely szerinte megmutatta, hogy a rendszer egészen más logika szerint viszonyul a tulajdonhoz és a közvagyonhoz. Úgy vélte, a „nemzeti tőkésosztály” nem kijelöléssel, hanem piaci teljesítménnyel jöhetne létre. 

A teljes interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)