"Szükség lenne ellenzéki szavazatszámlálókra"
Tóth Zoltán választási szakértő szerint elképzelhetetlen, hogy a digitalizáció mellett manuális szavazatösszesítésre nem tud az ellenzék 22 ezer szavazatszámlálót delegálni.
Tóth Zoltán választási szakértő szerint elképzelhetetlen, hogy a digitalizáció mellett manuális szavazatösszesítésre nem tud az ellenzék 22 ezer szavazatszámlálót delegálni.
Az uniós pénzeket sok tagállamban tekintik ingyen pénznek, holott a helyi hatóságoknak meg kellene védeniük ezt a pénzt is. Az európai ügyészség nyomozásokat folytat, és bizonyos esetekben már Magyarországon is eljárhatnak, de hogy ki kerülhet bíróság elé, az a magyar ügyészség monopóliuma. Ezt védik Orbánék, mert ez a hatalom.
A magyar kormány hetekig tematizálni akarja a közbeszédet az amerikai trumpista média leghírhedtebb riporterének meghívásával, ami a politikai elemző szerint kockázatos, hiszen a törésvonalak pont ott a legláthatóbbak, ahol felelős képet kellene mutatnia Orbánnak.
Nem tartja hatékonynak és jó megoldásnak a népszavazást a jelenlegi közállapotok közt Bolgár György, a Klubrádió műsorvezetője.
A világsajtó Magyarországgal, pontosabban a konzervatív médiasztár Tucker Carlson magyarországi rodeózásával van elfoglalva. Rajta keresztül mutatják be az autoriterré és antidemokratikussá váló Magyarországot, amelytől a Trump-párti Amerika tanulni szeretne.
Egyre több a villámárvíz az országban; Kis Anna, az ELTE Meteorológiai Tanszék tanársegédje szerint el kell kezdeni alkalmazkodni a változásokhoz. Lehet mérsékelni a hatásokat: városi környezetben jó lehet egyebek mellett a sok betonfelszín helyett a vízáteresztő burkolatok használata, a csatornarendszerek túlterheltségének csökkentése és a zöldtetők kialakítása is.
Parlamenti képviselet nélkül maradt a szlovákiai magyarság, mert a pártok nem tudnak összefogni, és persze azért, mert az Orbán-kormány így, vagy úgy, de beavatkozik a munkájukba.
Szénási Sándor el nem hangzott jegyzetében a (táv)munka világába kalandozik, ahol az emberek már nem akarnak közösségeket alkotni.
A kormány által a jogállamiságról közölt határozat bizonyítékok nélküli kinyilatkoztatást, véli Pásztor Emese, a TASZ Politikai Szabadságjogi Projektjének vezető-helyettese.
Egy nappal bátyja, Tamás aranyérme után ezüstöt szerzett a tokiói olimpián a kötöttfogású birkózók 87 kilós súlycsoportjában Lőrincz Viktor. A döntőben az ukrán Zhan (Jean) Belenjuk volt az ellenfele – írja a 444.
Juhász Péter politikai aktivista, vlogger talált valakit, aki azt állítja, hogy felhasználói oldalról ismeri a Pegasust. Izrael kormánya vélhetően nem adja bárki kezébe a szoftvert: ebből a forrás szerint az következik, hogy a megfigyelt magyarok adatait oda kell kiküldeni. Tehát szerinte „magyar állampolgárok adataival dealel Orbán Viktor és kormánya”. Juhász Péter szerint „nincs demokratikus kontroll a kormány működése felett”.
A jelenleg uralkodó közállapotok közt nem látja értelmét népszavazást tartani bármiről is Wahorn András képzőművész.