„Klubrádió
Megbeszéljük...

Már nehéz lenne összehoznia az ellenzéknek közös választási pártot

30/04/2021 18:08

| Szerző: Klubrádió/szg

Időnként felvetődik, hogy induljon-e közös néven az ellenzéki oldal. Tóth Zoltán választási szakértő szerint jogilag stabil megoldás a választási párt létrehozása, de ennek a bírósági bejegyeztetése akár egy évig is eltarthat, így, ha emellett döntene, idővel nem állna jól az ellenzék.

2021. április 30. Megbeszéljük / részlet, Tóth Zoltán (21.04.30.)
13:48
00:00

Induljon-e, elindulhat-e közös néven az ellenzéki oldal, jogilag ez kivitelezhető? – kérdeztük Tóth Zoltán választási szakértőt.

Azt mondta: már most meg kell hozniuk a sürgető döntést, hogy alapítanak-e közös pártot. Ehhez tíz ember elég a jelenlegi pártok vezetőségéből, be kell jegyeztetni a bíróságon, és a pártokon belül is jóvá kell hagyni a kettős párttagságot. „Ez körülbelül egy évig tartó folyamat”. Műsorvezetőnk felvetésével, hogy ha a Fideszen múlik, ez akár másfél évig is elhúzódhat, egyetértett a szakértő.

 
Tóth Zoltán (kép: Facebook)
 
 

Szerinte nagyon helyes, ha közös nevet találnak ki. Ezt viszont több szakaszban is kell tudni érvényesíteni. Az első a politikai kampány, ahol rossz példa, ami 2018-ban megtörtént, hogy egyes pártok nem engedték a többi támogató nevének felírását a plakátra, ragaszkodtak ahhoz, hogy csak ők népszerűsítsék a jelöltjüket. Ezzel szakítani kell, jobb lenne a közös szervezetet feltüntetni. A következő a jogi kampány; az ajánlóíveknél be kell jelenteni a nevet, amelyen indulni akarnak. Ettől elkülönül, hogy mi szerepel majd a szavazólapon, ráadásul ennek is két megközelítése van, az egyik a szavazólap adattartalma (ezt törvény szabályozza), a másik a kinézete (ezt a választási irodára bízzák). 

Elmondta azt is, hogy a szavazólap kinézetére csak belügyminiszteri rendelet vonatkozik, amely például azt határozza meg, hogy milliméterre ugyanakkora helyet foglalhatnak el a jelölőszervezetek. Tehát a hat párt teljes nevét sokkal kisebb betűvel kellene szedni, mint a Fidesz-KDNP-ét, így félő, hogy nehezen olvasható lenne.

Van könnyebb lehetőség, választhatnak közös nevet, amit akkor kell bejelenteniük, amikor a közös egyéni jelölteket és országos listát is. Ehhez meg kell állapodni egy saját közös rövidített névben, amelyet rányomtathatnak az ajánlóívekre és a szavazólapokra. De ennek feltétlen bizalmat kell élveznie, mert nem bíróságon bejegyzett, tehát ha egy párt is kiugrik az egyezségből, akkor összeomlik az országos lista. A jogilag stabil megoldás volna a célszerű, a választási párt alapítása a 2022-es választásokra – ismételte meg Tóth Zoltán.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Megbeszéljük...
2021. április 30., péntek 16:20
Műsorvezető: Bolgár György