„Klubrádió“
Megbeszéljük...

„Lesznek áldozatok” a magániskolák között

15/11/2019 21:28

| Szerző: Klubrádió

Az alapítványi és magániskoláknál elég széles körről van szó ahhoz, hogy ne legyen nagy törés, de „lesznek áldozatai” egy új törvénymódosító javaslatnak, ha ebben a formában hatályba lép, mondja Horn György egyesületi elnök, iskolaigazgató. Az Emmi eközben cáfolja, hogy megszüntetnének iskolákat.

Több, a köznevelési törvényt érintő módosítási javaslatot nyújtott be a kormányoldal az Országgyűlésnek november 12-én este. Köztük számos olyan, amely súlyosan érintheti az alternatív iskolákat. Szabó Zoltánt, a Magyar Waldorf Szövetség ügyvezetőjét már kérdeztük a Reggeli gyorsban, azt a beszélgetést itt találják.

2019. november 15. Megbeszéljük / részlet, Horn György (19.11.15.)
14:56
00:00

Horn Györggyel, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnökével, a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) igazgatójával is beszéltünk, aki elmondta: mostantól minden működő iskolának engedélyt kell kérnie jövő áprilisig ahhoz, hogy létezzen, „miközben ő van”. Ezekbe az iskolákba több tízezer gyerek jár. Ha a miniszter áprilisban csak egy iskolának azt mondja, hogy nem, akkor mi lesz az oda járó gyerekekkel, különösen például a 11.-esekkel? Hova fognak járni? Az elsősökkel se tehetik meg ezt, hiszen addigra már lementek a felvételik, beiratkoztak egy létező iskolába. Akik ezt benyújtották, azoknak erről halvány fogalmuk sincs.

Úgy fogalmazott: ebben az országban a politika maga alá gyűrte a társadalom alrendszereit, az oktatást is. Az egyes alrendszerek nem tudnak autonóm módon dönteni, hanem általános politikai, hatalomtechnikai, "maffiózó", ki-ki ítélje meg, milyen szempontok, de nem az adott ágazat szakmai szempontjai számítanak a döntéseknél. 

Nekik Maruzsa Zoltán államtitkár azt mondta, hogy nem kell aggódni, mert létező iskolákat engedélyezni fog a miniszter. Egyeztetésről „természetesen” szó se volt, de erről tájékoztatták őket. Továbbra is a programon múlik majd az engedélyezés. A miniszternek most is megvan a jogosultsága a nyáron elfogadott törvények szerint arra, hogy új kerettantervet készíttessen, amelyet a még nem létező nemzeti alaptantervhez kell igazítaniuk az intézményeknek, és eldöntse, hogy például egy 30 éve létező, tízszeres túljelentkezéssel működő iskola folytathatja-e.

Horn György szerint a magyar társadalom tudomásul vette, hogy ez a rendszer így működik, és a hatalomnak tulajdonképpen mindenbe beleszólhat. Ezzel együtt úgy gondolja, az alapítványi és magániskolák (amelyek a leszakadóknak és az elitnek szerveződnek) esetében elég széles körről van szó ahhoz, hogy ne legyen nagy törés, de „lesznek áldozatok”. A CEU és az MTA példája azt mutatja, hogy a politikai akarat mindent felülír.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-nek küldött közleményben válaszolt az érintettek felvetéseire. Azt írták, nem kell bezárni a Waldorf-iskolákat, csupán az alternatív intézmények nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályozás módosul. Az Emmi szerint a törvényjavaslat célja az egyszerűsítés, "alapvetően deregulálja az alternatív kerettantervekre vonatkozó bonyolult szabályozást".

A beszélgetést a cikk elején, a lejátszóra kattintva hallgathatják meg. 

Megbeszéljük...
2019. november 15., péntek 16:00
Műsorvezető: Bolgár György