Lelencház – Józsa Márta jegyzete

A kórházak és szegényházak 1856-os kettéválasztása után egy 1876-os törvény állami feladatnak nyilvánította a közegészségügyet, lényegében a községekre bízta az egészségügy hatósági ellátását, például a szegény betegek kórházi ellátásának finanszírozását. Az állam magára vállalta a szegény betegek ápolási költségeit, finanszírozta a fertőző betegségek elleni küzdelmet és államosította a lelencgondozást.

A kiegyezéstől a II. világháborúig terjedő időszakban a szociális gondoskodásnak kiemelt területe maradt a szegényügy. Az akkori szakemberek szerint ez volt a szociálpolitika lényege. A maiak szerint az, ha rokon, gyerek, karitatív szervezetek, akár a szomszéd vagy egy arra eső járókelő dolga a gondoskodás, de az állam köszi szépen, nem kér belőle. Amúgy a hivatalos szegényügy számára mindig is dilemmát jelentett, hogy a szegények segítése az állam, az egyház vagy a társadalom feladata-e, így a megoldások mindig kompromisszumot tükröztek. Amelyekből mi mást kellett volna tenni – mint tanulni. Hogy hogyan lehet hatékonyan és jól elkölteni az adófizetők pénzét.

Most a dicsőséges XXI. század egy borongós októberében a mindennél is erősebb kétharmad úgy látja: már annyira jól megy nekünk, hogy visszatérhetünk a XIX. század közepére. Innen kell majd valahonnan újra kezdenünk, mindnyájuknak, akik úgy gondoljuk: ha már a hatalom ezt tette, mi semmiképpen nem hagyhatjuk egymás az út szélén. És ha kérhetném, ne a lelencházakkal kezdjük újra.

Józsa Márta jegyzete a 2022. október 27-i Útszélen adásában hangzott el.