„Zajlik
Esti gyors

Korunk hőse – Szénási Sándor jegyzete

23/07/2019 18:05

| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió

Hiába mondta a csuklóztatott iskolaigazgató, hogy mindenkinek – értsd a minisztériumnak főképp – el kell döntenie, hogy érdekek vagy értékek szerint él. Az a jó NER-ember, aki ezt a felvetést nem is érti, ha meg mégis, egy mozdulattal egyesíti a kettőt, hiszen számára a legfőbb érték az érdek, az érdeke pedig azt diktálja, hogy ha már ilyen kedvező időket él, addig emelkedjen a ranglétrákon, ameddig csak bír.

2019. július 23. Esti gyors / részlet, Szénási Sándor jegyzete (19.07.23.)
02:31
00:00

A Nemzeti Együttműködés Rendszere emberhiánnyal küzd, legalábbis egyelőre, és inkább csak az iskolaigazgatók viszonylatában, avagy tekintetében, ezért Kásler miniszter azt fogja javasolni a kormánynak, hogy intézményvezető szakképzés nélkül is nevezzek ki igazgatókat akkor, ha ezzel egyik induló sem rendelkezik, magyarán, ha képzett, tapasztalt, hozzáértő ember a lábát nem hajlandó betenni az igazgatói irodába. A hvg.hu szerint egyébként már az is kuriózum, ha egy- egy kerületben két jelentkező van, vagyis ma abból az emberből lesz iskolaigazgató, aki eredendően pizzafutári posztra jelentkezett volna, de véletlenül az Emmi-be futott be a pályázata. Konkurencia nincs, szaktudás nem kell egy darabig, a fizetés vacak, de legalább fűtenek, ami egy futár motorjáról nem feltétlenül mondható el.

A rendszer finomra hangolt belső működése azért ennél bonyolultabb persze, mert éppen most utasították el két újrázni akaró igazgató pályázatát, a budaörsi Illyés gimnázium eddigi sikeres vezetőjét Árendás Pétert, és a Herman Ottó általános iskola szintén jól működő elöljáróját, Turcsik Viktort. A szülők, a diákok szerették őket, de hiába, ez nem volt érv a győri Apor Vilmos Iskolaközpontban sem, ahol Kiss Zoltán igazgatót hivatalos indoklás nélkül váltotta le Veres András megyéspüspök.

Ember tehát van is, meg nincs is, de láthatóan az a baj, hogy nem abból van elég, akiből kéne.

Sok van viszont azokból, akik túlságosan is beágyazottak a posztjukon, szeretik a gyerekek, elismerik a szülők, ennek következtében hajlamosak némi felfuvalkodottságra, önérzetre, az autonómiával való kacérkodásra, vagyis arra, hogy a NER-kompatibilitást hírből sem ismerjék.

Ezzel szemben a pizzafutár egyetlen igaz barátja Kásler Miklós és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, mást nem ismer, nem ért, mást nem szolgál, hiszen nem is tud. Árendás Péter hiába mondta azt, hogy mindenkinek – értsd a minisztériumnak főképp – el kell döntenie, hogy érdekek, vagy értékek szerint él. Az a jó NER-ember, aki ezt a felvetést nem is érti, ha meg mégis, egy mozdulattal egyesíti a kettőt, hiszen számára a legfőbb érték az érdek, az érdeke pedig azt diktálja, hogy ha már ilyen kedvező időket él, addig emelkedjen a ranglétrákon, ameddig csak bír.

Államtitkárság? Miniszteri poszt?

A magyar álomban semmi sem lehetetlen.

Szénási Sándor jegyzetét a cikk elején, a lejátszóra kattintva hallgathatják meg.

Esti gyors
2019. július 23., kedd 18.00