„Klubrádió
Megbeszéljük...

Kálmán Olga az előválasztásról: Nem fogjuk csépelni egymást

20/04/2021 22:40

| Szerző: Klubrádió/szg

„A Jóisten mentse meg az összes ellenzéki képviselőjelölt-jelöltet attól, hogy a többinek nekifeszüljön” – mondta Kálmán Olga, a DK elnökségi tagja, aki az ellenzéki párt előválasztási jelöltje lesz a budapesti 4-es választókerületben, Tordai Bence (Párbeszéd) és Berg Dániel (Momentum) mellett. Szerinte ha a 2018-as választáshoz hasonlóan, ahol nem fogtak össze, az ellenzék megint egymást csépeli, és nem vállt vállnak vetve küzd a kormányváltásért, akkor a választók megbüntetik, elzavarják őket.

2021. április 20. Megbeszéljük - részlet 21.04.20. Kálmán Olga
12:33
00:00

Kálmán Olga elmondta: a budapesti 4-es számú választókerületben indul (amely nagyobb részt a II. és kisebb részben a III. kerületből áll), ahol Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője és Berg Dániel, a Momentum II. kerületi alpolgármestere is. Úgy tudja, lesz jobbikos jelölt és talán civilek is. Megjegyezte: elkerülhetetlen, hogy az előválasztáson egy helyen induljanak egyes pártok erős emberei, máshol is van ilyen forgatókönyv.

„A Jóisten mentse meg az összes ellenzéki képviselőjelölt-jelöltet attól, hogy a többinek nekifeszüljön” – hangsúlyozta. Szerinte 2018-ban volt kormányváltó hangulat az országban; azt a választást még újságíróként élte és dolgozta végig. Azonban a Fidesz által átírt választási törvény és az ellenzék széthúzása a Fidesznek kedvezett, nem sikerült legyőzni, sőt, ismét kétharmadot szerzett a mostani kormánypárt. Ha tehát az ellenzék megint egymást csépeli, és nem vállt vállnak vetve küzd a kormányváltásért, akkor a választók megbüntetik, elzavarják őket.

 
Kálmán Olga (Facebook)
 
 

Majd a választók eldöntik, hogy ki lesz az alkalmasabb ellenzéki jelölt, aki nagyobb eséllyel segít elérni a közös célt, a NER leváltását. „Nekem nem a Momentummal vagy az MSZP-Párbeszéddel van vitám, hanem Orbán rendszerével, de nem kicsi” – mondta. Hozzáfűzte: a jelölt-jelölti vitákon megláthatják a választók a személyek közötti különbségeket és hogy ki milyen elánnal, lelkesedéssel képviseli a hat párt közös programját, de ez nem a szó abban az értelmében vita, nem akarják lenyomni egymást, hogy győztesen kerüljenek ki belőle. Biztos, hogy lehetnek hangsúlybeli különbségek, de „egymás gyilkolása” nem, mert nem ellenfelek, közös céljuk az Orbán-rendszer megdöntése – ismételte meg.

Elmondta, még nem tudni, pontosan hogy néznek majd ki a viták. A Partizántól kaptak felkérést, az szinte biztos, hogy nem lehet közönség, és élő lesz, de a részletek még nem tisztázottak, az még alakul, hogy időkeretek lesznek-e vagy kérdezhetnek-e az online nézők. A Civil Választási Bizottság a másik platform, amely a vitákat szervezi, még velük sem állapodtak meg a feltételekben. Egymással viszont már egyeztettek – Berg Dániellel és Tordai Bencével – kedd délelőtt, megbeszélték, hogy minden opció játszik. Közpolitikai kérdésekről lesz szó a vitán, az is kiderül, hogy mitől és hogyan kormánykritikusak, és az is, hogy ki tud jobb opciót nyújtani a választóknak.

Kálmán Olga azt mondta, ha neki szavaznak bizalmat a választók, helyi ügyeket is szeretni képviselni, említette a többi között az egészségügyet, a közlekedést és az akadálymentesítést.

A teljes beszélgetést meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva. Címlapi kép: Facebook

Megbeszéljük...
2021. április 20., kedd 16:45
Műsorvezető: Bolgár György