Iránymutató kultúrmatek – Selmeci János jegyzete

Miközben a Nemzeti Színház igazgatója gyűlöletet látott a szabad kultúráért tüntetők szemében, én hallgattam az Örkényt, majd Bibót idéző Mácsai Pált, elképzeltem, ahogy az illetékes miniszter, valamelyik fideszes kultúrharcos társaságában felkeresi a direktort, és felolvassa neki a végül be sem nyújtott törvényjavaslat legfontosabb sorát a közpolitikai elvárásokhoz való igazodásról.

Aztán Pintér Béla tartott egy olyan beszédet, amivel valószínűleg a 2022-es előadásaira is eladta az összes jegyet, és a tüntetők tapsát hallgatva mosolyogtam az elképzelt Kásler Miklóson, ahogy próbál irányt mutatni Pintérnek a hazai és globális trendekhez való igazodáshoz...

Szóval nem lesz itt baj, ha elveszik a pénzt, az épületet, az igazgatói pozíciókat, ezek az emberek akkor is alkotni fognak, a szabadsághoz nem a közpénzeken keresztül vezet az út. Sőt megértve, de nem figyelmen kívül hagyva a színházi szakma egy részének hallgatását, annyira jó volna, ha nem is lenne közpénz a történetben, vagy legalábbis nem így.

Miközben a kultúra nemzeti alap, ahogy a támogatása is, azért megkérdeztem magamtól, hogy vajon a színházjegyem értékének kétharmadát tényleg az adófizetőknek kellene-e állniuk, ugyan ez egyébként a focimeccsre és a templomba járás kapcsán is felvethető.

Mert amikor a lakosság harmada nem engedheti meg magának, hogy színházba járjon, a másik oldalon pedig ott van a piacról is szépen megélő Mága Zoltánra vagy Kovács Ákosra öntött töménytelen mennyiségű közpénz, meg a tehetségtelen fideszes írók támogatása, meg az én színházjegyem kétharmada is, akkor bizony lenne értelme finomítani a kultúra finanszírozásán.

Na erre jött az az ötlet, hogy a kormány majd dönt, a miniszter kinevez, irányt mutat, a színész pedig igazodik, nem kritizál, a haverok pedig még több adófizetői pénzt kapnak. Aligha ez a megoldás.

Selmeci János jegyzete a 2019. december 13-i Esti gyorsban hangzott el.