"A helyzet az jó, de nem reménytelen" – Szénási Sándor jegyzete

Az a kérdés, hogy szabad volt-e némi sikerként megélni a kormány némi visszavonulását a most elfogadott kultúrtörvény ügyében, hiszen – látható – bár egy kicsit bonyolultabb lett a színházak elfoglalása, azért nem sokkal lett nehezebb. A korábbi törvényjavaslat egyszerűen elvette volna az igazgatók kinevezési jogát abban az esetben, ha az önkormányzat nem képes az adott színház fenntartására. Most pedig ha a működtetéshez állami pénz szükséges, azt kérelmezni kell, és ha a kormány a kérelmet elfogadja, leül tárgyalni az önkormányzattal a közös működtetést megbeszélendő. Minden színház esetében külön-külön.

Vagyis úgy tűnik, továbbra is minden kártya ott hever fent a Várban.

Egyetlen önkormányzat sem képes egyedül finanszírozni a színházát, vagy színházait. Tarlós korábban azt mondta, hogy a megszűnt tao után a kiemelt főváros színházak 3,5 milliárdot kaptak, ebből a Vígszínházra 840 millió jutott, a Katonára 320 millió, az Örkényre 215 millió. Ennyit a főváros nem tud pótolni, és akkor a függetlenekről még nem is beszéltünk.

A kormány zsarolási potenciálja tehát nagy. Eldöntheti, hogy mondjuk a Katonáról egyáltalán hajlandó-e tárgyalni, és ha hajlandó, elérheti, hogy az általa javasolt igazgatót nevezzék ki, különben nincs egyezség.

A támogatásokba bőven beleszólhat majd az új Nemzeti Kulturális Tanács, amelynek összetételét nem ismerjük, de nem nehéz jósolni ez ügyben. A Tanács nemcsak oszt egyébként, de megszabja a kulturális irányokat is. Mindez azt jelenti, hogy a színházak – és persze a többi kulturális terület is – részben politikai nyomás alá kerül, részben a szakmán belüli kormánypárti, és hatalomra, pozícióra vágyó jobboldal célkeresztjébe.

Pontosítsunk: az őrségváltó szélsőjobb célkeresztjébe.

A kérdés tehát nem kérdés, a kultúrtörvény legdurvább részeinek visszavonása nem volt siker, és ez talán a Madách téri tüntetés estéjén is belátható volt.

De gondoljunk bele: sokan voltak ott. Nem lehajtott fejű, rosszkedvű, koros emberek letargikus csöndje uralta a teret. A jövőt persze nem látni, de senki sem mondta, vagy gondolta, hogy nincs is, hogy itt már nem lesz semmi. Főleg, hogy mégiscsak új hatalom ül a városházán, ha szárnyaszegett is, ami mögé mégis csak fel lehet állni, és érezni lehet, hogy a változást akarók nincsenek egyedül.

Ja, egyébként persze rohadt nehéz lesz.

Szénási Sándor jegyzete a 2019. december 11-i Esti gyorsban hangzott el.