„Támogassa
Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral

Hogyan látjuk a világot? – Az ÖTÖS vendége volt a KV Társulat

10/03/2024 16:17

| Szerző: Gyürke Kata

Az Ötös nőnapi adásában a mesemondás lényegéről beszélgettünk a klasszikusok újratöltve rovatunkban, valamint bemutattunk öt különleges női alkotót, színészeket, írókat, és egy fiatal fotóművészt. Vendégünk volt Forgách András, író, Urbanovits Krisztina és Száger Zsuzsa, színészek, Ruff Orsolya és Szeder Kata, írók és Szekeres Laura Virág, fotóművész.

2024. március 08. Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral (2024. március 08., péntek 10:05)
97:07
00:00
Műsorvezetők: Murányi Tünde, Kálid Artúr Szerkesztők: Gyürke Kata
A független színházi lét kihívásairól és szépségeiről beszélgettünk Urbanovits Krisztinával és Száger Zsuzsával, a KV Társulat alapítóival. Az adásból kiderül, hogy miért vált színháztörténeti hellyé a Kaposvári Csiki Gergely Színház 1-es számú női öltözője, és az is, hogy mit jelent a KV rövidítés. Az alapítók felelevenítik a szinte mesébe illő találkozásukat, a társulattá formálódás időszakát, az első, saját maguk által írt és rendezett előadást, a Fürdőszobát, valamint a közelmúlt legfontosabb produkcióját, a Kiállok érted című ifjúsági darabot, amelyet gyermekotthonokban adnak elő.

Az immár 17 éve működő független társulat alapítóit a női témák iránti elkötelezettségükről is kérdezték a műsorvezetők, Murányi Tünde és Kálid Artúr. Vagyis, arról, hogy nőként, hogyan látják a világot? És hogyan tudják nekünk megmutatni? Főleg, hogy ebben az évben a fennmaradásukért kell küzdeniük. Megalakulásuk óta most először.

Szintén az ÖTÖS vendége volt Forgách András, író, műfordító, dramaturg, akivel az immár elmaradhatatlan klasszikusok újratöltve rovatunkban egy meseregényről, A végtelen történetről beszélgettünk. Előzetesen annyit, hogy nem véletlenül választottuk éppen nőnapra ezt a művet. Mindemellett, igazi színházi emberek találkoztak a stúdióban, így nem csoda, hogy egy-egy régi előadást is megidéztek a műsorban.  

Forgách András és a műsorvezetők
 
Forgách András és a műsorvezetők
Fotó: Gyürke Kata / Klubrádió
 

A nőnapi adás következő vendégei, Ruff Orsolya és Szeder Kata, irodalmárok voltak, akikkel a női olvasókörök mibenlétét fedeztük fel. Egészen pontosan a Budapesti nők olvasókör elnevezésű programsorozatról kérdeztük az alapítókat, és arról is, hogy kik voltak azok a nők, akik rajta hagyták kéznyomukat a városon?

Végül Szekeres Laura Virág, fiatal, pályakezdő fotóművész érkezett hozzánk, aki amellett, hogy érzékeny női alkotó, könyvkötéssel, permakultúrával is foglalkozik, fontos számára a természet, az ember és a föld kapcsolódása. Családi indíttatásból kezdett a születés körüli traumák és a koraszülöttek történeteivel foglalkozni, jelenleg egy szóló kiállításon dolgozik, mely a Túléltem a születésem című munkáit fogja bemutatni.

Szekeres Laura és a műsorvezetők
 
Szekeres Laura és a műsorvezetők
Fotó: Gyürke Kata / Klubrádió
 
Ötös – Murányi Tündével és Kálid Artúrral
2024. március 8. péntek 10:00
Szerkesztő: Gyürke Kata