„Klubrádió

Hodász András: Előbb hiszik el a politikusnak, hogy mit jelent kereszténynek lenni, mint nekem, a papnak – A Szabadság körei évadzárója

15/06/2023 21:17

| Szerző: Klubrádió/Ivánkai Márk

Sok hívő számára az egyház egy hitelvesztésen megy keresztül a politikával való összefonódása miatt. Mások számára pedig éppen a politika lépett a vallás helyébe. Erről a kettősségről, az egyházon belüli szexuális bántalmazásokról, illetve az egyház és a homoszexualitás viszonyáról beszélgetett a Perintfalvi Rita katolikus teológus, közgondolkodó és Hodász András egykori pap a Szabadság körei elnevezésű beszélgetéssorozat csütörtöki rendezvényén. A beszélgetést Gulyás Balázs publicista moderálta.

Perintfalvi Rita és Hodász András kapcsolata korántsem indult felhőtlenül. Hodász videóblogjában keményen nekiment Perintfalvi Amire nincs bocsánat című egyházon belüli szexuális visszaéléseket feltáró könyvének, mondván "ez egy gyomorforgató önfényezés, ami nem az áldozatokról szól, hanem Perintfalvi Ritáról". A két felet ezután Gulyás Balázs publicista ültette le egy asztalhoz egy közös interjúra, amelyben Hodász nyilvánosan bocsánatot kért szavaiért. Csütörtökön a Szabadság körei című rendezvénysorozat évadzáró beszélgetésén a három közszereplő ismét egy asztalhoz ült, hogy beszélgessenek arról, hogy az egyház, a politika és a szexualitás hogyan viszonyul egymáshoz jelenleg Magyarországon.

Perintfalvi Rita azzal kezdte, hogy a kormánymédia támadásai mellett Hodász atya szavai is azért voltak erősen bántóak akkor, mert ezt a könyvet nem a sajátjának tekinti, hanem annak a tíz áldozaténak, akiknek a történeteit feldolgozta benne. S mivel az áldozatok névtelenséget kértek, ezért az írónő volt az egyetlen, akit névlegesen tudott támadni a sajtó. Ugyanakkor a közös interjút követően Perintfalvi és Hodász leültek sörözni, ahol megbeszélték a nézeteltérésiket, és kibékültek. "Az alkohol csodákra képes" – tette hozzá az egykori pap.

Egyház és homoszexualitás

Az abúzusok miatt 2005 óta szigorúbban szűrik a papokat, ezért a jelentkezésnél kizáró oknak számít, hogy ha az illető homoszexuális – magyarázta Hodász András. Perintfalvi Rita szerint azonban ez ahhoz vezet, hogy akik homoszexuálisok, azok emiatt még inkább arra kényszerülnek, hogy látszatéletet éljenek. Hozzátette, ha egy pap nem tudja egészségesen elfogadni a szexuális orientációját, akkor ez is lehet a bántalmazás egyik forrása. Nem a homoszexualitással van a probléma, hanem ha egy közeg ezt démonizálja, és nem engedi meg az érintetteknek, hogy egészségesen viszonyuljanak a saját homoszexualitásukhoz – hangsúlyozta. 

Hodász úgy fogalmazott, reméli, hogy az egyházban vannak melegek, mivel az egyház nem csak papokról, a Vatikánról és Krisztusról szól, hanem mindenkiről, aki Krisztushoz tartozik. "Nagyon remélem, hogy a melegek is úgy érzik, hogy tartozhatnak Krisztushoz" – mondta.

Hodász furcsának találja, hogy az egyház miért épp a homoszexualitást jelölte meg a kereszténység ellenségeként, nem pedig a korrupt politikusokat. Elmondta, hogy a Szentírás szerint az égbekiálltó bűnök közé azok tartoznak, amelyek olyan súlyosak, hogy a bűnösnek Istenhez kell fordulnia büntetésért, ide tartozik például a szándékos gyilkosság, illetve a munkások bérének visszatartása is. "Innen üzenjük, hogy minden politikus, aki tesz azért, hogy a pedagógusok ne kaphassák meg a nekik járó bért, égbekiáltó bűnt követ el. Csakhogy így szavazzanak rájuk a keresztények" – fogalmazott.

 
Gulyás Balázs és Hodász András
 
Szabadság körei 2023. június 15.
Fotó: Szűts Pál, contempal.com
 

Szexuális visszaélések az egyházban

Perintfalvi Rita szerint az egyházon belüli bántalmazások azt a mintázatot mutatják, hogy egy zárt intézményben a hatalmi pozícióban lévő elkövetők felépítik a bántalmazásnak azt a struktúráját, ami őket megvédi. Hozzátette, ez által az elkövetők képesek manipulálni az áldozatokat és sokszor az intézményvezetőket is, akik emiatt gyakran nem jelentették a feltételezett eseteket, hanem egyszerűen áthelyezték az elkövetőt egy másik intézménybe – ahogy Böjte Csaba is tette ezt. Ugyanakkor mára már annyiban javult a helyzet, hogy már nincs mérlegelési lehetősége egy püspöknek, ha tudomására jut a bántalmazás gyanúja, azonnal továbbítania kell a Vatikán felé, és a papot azonnal felfüggesztik – egészítette ki Hodász.

Az áldozatoknak jellemzően az fáj, hogy soha nem az elkövető vagy az érintett egyházkerületi vezető kért bocsánatot – mondta Perintfalvi. Hozzátette, az áldozatok az Erdő Péter bíboros által megfogalmazott nyilatkozatot nagyon formálisnak és empátiától mentesnek érezték. Szerinte ebben és a jóvátételekben kéne még a katolikus egyháznak fejlődnie.

Egyház és az állam viszonya

"Sokszor arra is kapunk, amire nem kérünk" – idézte Beer Miklós nyugalmazott püspök szavait Hodász az egyháznak juttatott állami támogatásokkal kapcsolatban. Hozzátette, ha nem kapnának ilyen rengeteg pénzt, akkor az egyház elkezdene evangelizálni, amire eredetileg ki lett találva. 

Az egyházzal ugyanaz történik, mint a kommunista időszakban – mondta Perintfalvi Rita. "Az egyház megszűnt létezni mint szabad, önálló entitás. Elő van írva, hogy mit lehet mondani. Elő van írva, miről kell nyilatkozatot kiadni. Elő van írva, hogy miről kötelező hallgatni. Elő van írva, hogy mit jelent kereszténynek lenni és minek nem. A politika kezdte el keretezni a mi keresztény identitásunkat" – fogalmazott.

A teológus még 2015-ben arról kérdezett egy magas rangú egyházi személyt, hogy mi a probléma a püspöki karral, aki erre úgy felelt, hogy "az egyik, ami hiányzik az intelligencia, a másik pedig az istenhit." Perintfalvi Rita úgy gondolja, hogy ha ezek az egyházi vezetők valóban istenhívő emberek lennének, akkor ellenállnának a kísértésnek. "Ez a pénz, ez a mammon, ami elvette tőlünk a szabadságot és egyébként a spiritualitásnak a lehetőségét is, hogy tisztán megéljük azt, hogy mit jelent kereszténynek lenni" – tette hozzá.

A 2022-es országgyűlési választást megelőzően több egyház és annak felekezeti kiadtak egy körlevelet, amelyben a gyerekvédelminek nevezett törvényre reagálva kiálltak amellett, hogy az emberi méltóság alapja a férfi és nő házassága. Hodász szerint ez a nyilatkozat azért született, hogy az egyházak egyértelművé tegyék híveiknek, hogy kire kell szavazni. Hozzátette, ez a politika azt érte el az elmúlt 13 évben, hogy a hívek "előbb hiszik el a politikusnak, hogy mit jelent kereszténynek lenni, mint nekem, a papnak". Arról is beszélt, hogy a hívők tömegei vannak teljesen megvezetve, amikor elhiszik, hogy lehet gyűlölni azt, aki nem a Fideszre szavaz, illetve azt is, hogy lehet gyűlölni a melegeket, hiába prédikált Hodász András a szeretetről és Jézus szavairól.

Ugyanakkor Hodász szerint emiatt ürülnek ki a templomok, hiszen sokan azzal azonosítják a kereszténységet, hogy melyik pártra szavaznak, és nem a hit gyakorlásával. Perintfalvi Rita úgy látja, hogy felerősödött az egyházon kívüli istenhit. Sokaknak fontos a személyes istenhit, az ima, a Biblia, vagy a hit, de nem akarnak kapcsolódni az egyházhoz, mert az 2015 óta egy nagyon durva hitelvesztésen megy át a politikai befolyás miatt – fogalmazott.

Borítókép: Szűts Pál, contempal.com

A képeket a szerző engedélyével használtuk fel.