Felsőbbrendű állampolgárnak lenni kellemetlen, mégis megyek moziba – Selmeci János jegyzete

Tegnapelőtt voltam először felsőbbrendű állampolgár. Aztán tegnap is. Még nem szoktam meg. Persze bizonyos előnyeim eddig is voltak másokkal szemben, fehér férfi vagyok ugye, szerető családban nőttem fel, volt kajánk, meg ruháim, tudtam tanulni, de olyan még nem volt, hogy én bemehettem egy étterembe vagy a konditerembe, a szeretteim, a barátaim, meg általában az emberek egy része pedig nem.

Nem szeretnék most hibáztatni senkit, elfogadtam már, hogy a társadalom többsége nem azt gondolja a járványról, mint én, a kormány sem vezette volna be a védetteknek előnyöket adó igazolványokat, ha az oltottak és a nem oltottak közötti különbségtételt nem támogatná a választók egy jelentős része. Ettől én még rosszul érzem magam.

Mivel a jogvédők, az ellenzéki pártok, meg a független sajtó nagy része is csöndben fogadta a védettségi igazolványok bevezetését, le sem igazán folyt az a vita, hogy valóban szükséges és arányos-e ez a jogkorlátozás. Így aztán azt sem lehet tudni, hogy a kormány szerint pontosan meddig, és miért addig kell fenntartani ezt az állapotot, de megint csak nehéz őket hibáztatni, hogy nem mondják meg, ha nem kérdezi őket senki.

Annyit akarok csak elmondani, hogy nekem kellemetlen volt a védettségi igazolványomat lengetve bemenni oda, ahova mások nem mehetnek be. A konditeremben végig azon gondolkodtam, hogy vajon meddig fogadja majd el a társadalom az oltatlanok jogainak korlátozását, és milyen jogaik korlátozását fogadná még el. Az már sok lenne, ha ők csak hátul ülhetnének a buszon? Vajon én is felszállnék arra a buszra?

Mert hiába éreztem olyan rosszul magam, újra lementem, és holnap is lemegyek majd edzeni. Meg tudom magamnak magyarázni, hogy az egészségem miatt kell, meg senkinek sem lenne jobb attól, ha én sem mennék, de ettől még szomorú ez az egész.

Hm, talán egy esti mozizástól jobb kedvem lesz…  

Selmeci János jegyzete a 2021. május 14-i Esti gyorsban hangzott el.