„Klubrádió“
Ötös – Kultúrcsütörtök

Egy őrszem az SZFE ereszén: Pogány Judit

13/09/2020 10:23

| Szerző: Warholik Zoltán/Klubrádió

Idén 55 éve van a színi pályán, jóllehet nem szerzett egyetemi diplomát. Mégis fontosnak tartotta, hogy múlt héten ő is őrszemként demonstráljon a Színház- és Filmművészeti Egyetem ereszén. Rendíthetetlen igazságérzetről, börtönbéli vendégjátékokról és otthoni, négygenerációs süncsaládról is egyaránt beszélgettünk a Kossuth-díjas Pogány Judittal, éppen 76. születésnapján. Mellette Mr. Cselló, azaz Kalmus Felicián is az Ötös vendége volt.

2020. szeptember 10. Ötös – Kultúrcsütörtök (2020. szeptember 10., csütörtök 10:00)
86:59
00:00
Műsorvezetők: Warholik Zoltán

Az életkor kérdése igazán csak hetven fölött kezdte foglalkoztatni Pogány Juditot. Bár már az 50. születésnapján is megállt egy pillanatra: „Most majd mindenki felnőttnek fog tartani eztán?” Hiszen hangja alapján még ma is egy kislányt hallunk. Visszaidézve azokat az intenzív időszakokat, amikor Pinokkiót játszotta a legendás kaposvári társulatban (1973-tól), aztán rajzfilmen a kis Vukot, a Kacsameséket, vagy éppen a Bogyó és Babócát (melyben 85 különböző hangon hallhatjuk őt). Kortalan színésznő, akinek volt olyan évada, amikor két egymást követő napon játszotta a tizenéves Julikát (Molnár Ferenc Liliomában) és a 90 éves York hercegnét. Beszélgetésünkben elmondta ennek a speciálisan csicsergő beszédhangnak a történetét. Édesapja korai halála és édesanyja betegsége okán hamar családi gyámszülőkhöz került. Mindenkinek hálával és köszönettel tartozott, s mindenkit bájosan nyugtatgatott azzal, hogy „köszönöm, jól vagyok”. Ettől aztán automatikusan ráállt egy világosabb hangszínre. Házi alkalmazottjuk, az erdélyi származású Eta néni szinte a pótmamája volt, aki egy életre vele maradt, 15 éve a kezei között halt meg, és minden tárgya ott van vele ma is érintetlenül. Az ő mozdulatait, gesztusait ösztönszerűen is beemelte egy darabba: a „Pedig én jó anya vagyok” című monodrámát 13 éve játssza, benne egy halálra ítélt gyilkos édesanyját. Ezzel az előadással számos börtönben is vendégszerepelt. Például a szegedi Csillagban – nyolcvan gyilkos vagy gyilkossági kísérletet elkövetett rab előtt. De a tököli börtönben is eljátszotta. Ott az előadás után a rabok még arra is megkérték, hogy csak egy kicsit szólaljon meg a kis Vuk hangján. Másfél métereket ugrottak a boldogságtól, amikor meghallották, hogy „Kicsi vagyok, éhes vagyok…” Pedig már ritkítja ezeket a kívánságteljesítéseket, mert „nincs annál kiábrándítóbb, mint amikor egy idős, koromfekete ruhás, gömböc néni kezd el csicseregni egy áruház közepén. Ez már nem áll jól!”

 
Pogány Judit Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. (fotó: Nagy Gergő/Wikimedia Commons)
 


Pogány Judit mindig is igazságkereső egyéniség volt. Ezért kérdés sem lehetett, hogy múlt héten ő is megjelenjen a színművészetisek tüntetésén. Fél órát töltött őrszemként az egyetem ereszén, Mácsai Pál társaságában. Bár ő soha nem tanult az intézmény falai között, mégis azt a szellemiséget képviseli, amit az itt tanító mesterek: Ascher, Zsámbéki, Babarczy, Máté Gábor… Juditnak is ők voltak a mesterei, rendezői, partnerei. Csak éppen „élesben”, a kaposvári színház fénykorában. Emlékezetes a 80-as évekből, amikor egy-egy pesti vendégjátékuk előtt rendőröket kellett kivezényelni, mert szinte demonstrációval ért fel egy-egy előadásuk, különösen a Marat halála. Judit nem gondolta, hogy évtizedekkel később, megint a „barikádra” kell állni, becsülettel megvédeni a szellemi-szakmai értékeket, kiállni az igazságtalanság ellen. Amikor a kuratórium felállításáról hírt kapott, azt az éjszakát végigsírta, s „amikor azt hallottam, hogy Zsámbékit vagy Aschert megalázzák a nyilatkozatokban, akkor azt éreztem, az én életemet, szakmai munkásságomat is áthúzták és beletapostak a földbe. Mindazt lenullázták, amit megteremtettünk az elmúlt évtizedekben.”

Régebben is kiállt minden igazságtalanság ellen. 1956-ban, 12 évesen egy kanna tejjel öntött le egy orosz katonát, aki puskatussal hajtott ki fiatalokat egy egyetemi kollégiumból. Később egy kétéves fiát a földön húzó apát teremtett le a kaposvári éjszakában. Utánaszaladt Zsámbéki, mert ő csak azt hallotta, hogy „a Pogány megint igazságot oszt valahol”. Ilyenkor önmagából kikelve, recsegve tombol. Ez kellően elijeszti és lebénítja a bántalmazókat.

Pogány Judit rengeteg előadásban játszik ma is, többnyire anyaszínházában, az Örkény Színházban. És ha épp támad egy kis szabadideje, azt állatseregletével tölti. Kutyái ma már nincsenek, viszont beszoktak hozzá a környék cicái, sőt még egy négygenerációs süncsalád is nála ropogtat egész éjszaka. Juditnak nincs szíve elzavarni az éhes állatokat. Talán elképzelni sem tudják az állateledel-kereskedők, hogy mennyit kereshet ma egy színésznő, mert fizetése jelentős részét hagyja náluk. „Nagyon öreg már a hűtőm, a tévém, 15 éve nem vettem magamnak ruhát, mindent rájuk költök. Az élőlényeket nem lehet beszüntetni.” Ezért még rovarhotelt is beszerzett, hogy az esős napokon, vagy a téli hónapokban a kerti rovaroknak is legyen hova behúzódniuk, szinte játszótérként élnek a Pogány-rezidencián.

 
Warholik Zoltán és Kalmus Felicián csellóművész, zeneszerző (kép: Klubrádió)
 

Efféle önfeledtség és szabadság jellemzi zenében Kalmus Felicián csellóművészt, zeneszerzőt is, akivel a csütörtöki Ötös második órájában beszélgettünk. Édesapját, az Express zenekarban játszó Kalmus Pált már 4 éves korától csodálta fellépéseik helyszínein: hol a színpadi lépcsőn, hol a hangmérnöki pult mellett, no és a legendás balatoni vendégjátékokon, ahol Koós János és Hofi Géza is megfordult. Aztán jó néhány évvel később Felicián is gyakran volt már egy színpadon jeles művészekkel. Rendszeresen kíséri 2005 óta Kálloy Molnár Pétert, Für Anikót, Tompos Kátyát, Udvaros Dorottyát. Kezdetben a dobot nézte ki magának, de a cselló lett az igazi hangszere. 9 évesen már utcazenélt apai engedéllyel és felügyelettel. Nemcsak a zenei versenyekre, de ezekre az utcai fellépésekre is hosszú hónapokat készült. Első gázsiját is ezzel kereste, és meg is lett a régóta vágyott versenykerékpárja. Ezek a kezdő évek fel is vértezték arra, hogy a koncerttermeken túl is van élet, a legviszontagságosabb körülmények között is kell játszani. Az utóbbi évek klipjeit is többnyire a természetbe viszi: vízparton, barlangban is gyakorta megfordult. Sőt privát életében a búvárkodás nem csak szenvedély, de sokszor ihletet is ad számára, zeneszerzőként.

Felicián bár a Zeneakadémián végezte tanulmányait, mégsem klasszikus pálya az övé. Már az édesapjával való közös improvizálások is arra az irányba vitték, hogy kreatívabban élje meg a zenész létet és „nemcsak” interpretátor legyen, hanem zeneszerző alkotó, aki a crossover területén megalkotta a maga zenei világát. Szerzői-előadói lemezei erre ékes példák az utóbbi esztendőkben.

Az adást a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg!

Ötös – Kultúrcsütörtök
2020. szeptember 10., csütörtök 10:00
Műsorvezető: Warholik Zoltán