DJ-pult Teheránban - Kárpáti Iván jegyzete
13/01/2026 18:03
| Szerző: Kárpáti Iván/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
A legkeményebb rendszerek sem tudják végleg kiirtani az emberi vágyat a szabadságra. El lehet fojtani, de megszüntetni nem. És amíg Teherán utcáin zene szól, fiatalok táncolnak, addig van remény.
Ellepték a közösségi médiát a videók, hogy Teherán utcáin fiatalok jelennek meg hangszerekkel, hordozható hangfalakkal, rögtönzött DJ-pultokkal. Olyan jelenetek ezek, amelyekről a rendszer azt hitte, végleg kiszorította őket a nyilvános térből. A zene nem üzenet, nem jelkép, egyszerűen csak ott van, és már önmagában ez is engedetlenség. A nevetés sem demonstráció, hanem reflex: annak a felismerése, hogy most, ebben a pillanatban nem ők alkalmazkodnak.
Lányok elégetik a kendőiket. Nem performanszból, nem Nyugatnak szóló gesztusként, hanem mert elegük van abból, hogy mások szabják meg, mit vehetnek fel, hogyan létezhetnek, mennyit érnek. Ezeken a képeken nem látszanak az öreg papok, nem látszanak a hatalom véres kezű urai. Nem látszik a Forradalmi Gárda sem, amely évtizedek óta vigyáz arra, hogy az engedelmesség és a kussolás legyen az egyetlen elfogadott életforma. Csak fiatal emberek vannak, akik vissza akarják kapni az életüket, pontosabban el akarják kezdeni. Nem hősök akarnak lenni, nem mártírok, nem forradalmárok nagybetűvel. Csak élni szeretnének. Zenélni. Táncolni. Szabadon lélegezni. Hogy ne féljenek minden mozdulatuktól. Hogy ne öreg férfiak és fegyveres testületek döntsenek helyettük arról, mi az élet.
És közben pontosan tudjuk, hogy ezek a képek nem a teljes valóságot mutatják. Nem látjuk a vidéket, ahol a közösségek zártabbak, a hagyomány erősebb, a félelem mélyebben beépült a mindennapokba. Nem tudjuk, ott mennyire tör át mindez. Nem tudjuk, a gazdasági hanyatlás, az infláció, a kilátástalanság mikor fordul át tömeges dühbe, vagy mikor fárad bele mindenki végleg.
Nem tudjuk azt sem, mennyi erőtartaléka van még a rendszernek. Hány napra, hány hétre, hány véráldozatra van még berendezkedve. És nem tudjuk, mi történik akkor, ha a világ beleszól. Ha Donald Trump, vagy bárki más úgy dönt, hogy Irán újra geopolitikai játszótér lesz. Nem tudjuk, a beavatkozás kinek használna, és kinek ártana igazán.
Egy dolgot viszont biztosan tudunk: miközben mi ezeket a felvételeket nézzük, emberek halnak meg. Fegyvertelen tiltakozókra lő a hatalom. Életek érnek véget ott, ahol egy pillanattal korábban még zene szólt.
De mégis: ezek a képek fontosak. Mert megmutatják, hogy a legkeményebb rendszerek sem tudják végleg kiirtani az emberi vágyat a szabadságra. El lehet fojtani, de megszüntetni nem. És amíg Teherán utcáin zene szól, addig van remény.
Kárpáti Iván jegyzete az Esti gyors 2026. január 13-ai adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a beszélgetés meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)