Kormány - Budapest. Lesz együttműködés?
Még nem tudni, hogy beváltja-e ígéretét Orbán Viktor, azaz hajlandó-e együttműködni a főváros új vezetőivel.
Még nem tudni, hogy beváltja-e ígéretét Orbán Viktor, azaz hajlandó-e együttműködni a főváros új vezetőivel.
Szétesett az 56-os Intézet csapata a műhely kormányzati megszüntetése után, de a Soros Alapítványtól remélt támogatással egykori kutatói talán tovább dolgozhatnak közös projekteken. Erről beszélt a Klubrádióban Eörsi László történész, és azt is elmondta, a kormányzatot szerinte a független, szabad szellemiség elleni zsigeri gyűlölete vezérelte az intézet megszüntetésekor.
Dózsa Lászlóén túl is vannak hamis '56-os mítoszok, amelyek lerombolásában van még dolgik a kutatóknak – nyilatkozta Eörsi László történész. Az egykori 1956-os Intézet munkatársa arról is beszélt, szerinte miért hamis a fideszes körök által megrajzolni próbált Nagy Imre-kép, és elmondta, mit gondol a forradalom idején elkövetett lincselésekről, és az annak idején elő-előjövögető antiszemita kártyáról.
A magyar miniszterelnök megpróbálja manipulálni az amerikai nagykövetet - erre figyelmeztették Cornsteint a biztonságiak. Ő azonban szokatlanul szoros kapcsolatot ápol Orbánnal.
Még ma sem dől el minden, de talán tisztul a kép a brit alsóházi szavazások után. Ami biztos: a gazdaság erősen megsínyli a bizonytalanságot.
Orbán Viktor büszke lenne rá, hogy hatással volt Donald Trump amerikai elnökre Ukrajna ügyében – mondta Jeszenszky Géza volt külügyminiszter.
Melyik egy ház jobboldala? Néha nem is olyan egyszerű eldönteni, de az Ingatlanpiac ebben is segít.
Tekintettel Budapest vezetésének meglehetősen korlátozott lehetőségeire – elsősorban szimbolikus, erős egyéniségekre van szükség, akik politikát tudnak csinálni.
Attól hangos az ellenzéki politika, hogy az összefogás hozta meg a sikert a helyhatósági választásokon. Ceglédi Zoltán politikai elemző szerint árnyaltabb a kép, az ellenzéki sikerhez nem elég az összefogás, kifejezetten jó jelöltek és jó kampány is kell hozzá, ha pedig nem egyéni indulókról van szó, hanem listás szavazásról, jobb, ha az ellenzéki pártok külön-külön próbálkoznak.
Arató András, a Klubrádió igazgatósági elnöke felháborítónak tartja, hogy a Facebook figyelmeztetés nélkül tiltotta le a rádió oldalát, ráadásul nem csak egy posztot, hanem az egészet tette elérhetetlenné.
Mi is a szmog, hol, hogyan alakul ki, milyen veszélyei vannak? Egyáltalán mióta van szmog? Rendhagyó földrajzóra az Ötösben.
Üres irattartókat posztolt Baranyi Krisztina, a IX. kerület leendő ellenzéki polgármestere, aki hivatalának átvételére vár, miután a választási eredmény megtámadása nem járt sikerrel. V. Naszályi Márta (I. kerület), Déri Tibor (IV.) és Pikó András (VIII.) jobban áll, náluk már megvolt az átadás-átvétel, az ő győzelmük is jogerőre emelkedett.