Meguntunk félni, kockacukor – Selmeci János jegyzete a választásra
Az elmúlt években a politikai hatalom leuralta a közéletet. Egészségtelen mértékben határozta meg a gondolkodásunkat: hogy miről és milyen szavakkal beszélünk, hogyan viszonyulunk egymáshoz, sőt azt is, hogy önmagunkat miként határozzuk meg hozzá képest.
A kémsztori folytatódik - Hardy Mihály jegyzete
Ha ritkán is, de megfordultam az elmúlt években Brüsszelben az Európai Unió központjában. Minden alkalommal elhangzottak olyan pletykák, hogy ez vagy az a magyar képviselő egy külföldi, értsd kínai, orosz vagy ki tudja még milyen titkosszolgálatnak (is) dolgozik.
Jobb híján Vance - Kárpáti Iván jegyzete
Orbán Viktor ma az amerikai alelnököt tárlatvezeti, ezzel értékes órákat veszít a kampányban. Eleve nem is őt akarták, hanem nyilván a főnökét, de ő most azzal van elfoglalva, hogy bedöntse a világgazdaságot, egy más által nehezen értelmezhető mesterterv alapján. Ezzel az eseménnyel a kemény magon kívül másnak már nem nagyon tud imponálni.
Az indokolatlan nyugalom indoklása
Gondolatok húsvét apropóján arról, hogyan nem tudunk együtt ünnepelni, és a bizakodásról, hogy hamarosan talán mégis együtt veszünk egy nagy, tiszta, közös levegőt. Józsa Márta jegyzete.
Mi folyik itt? – Hardy Mihály jegyzete
Miért kellene tudomásul vennünk, hogy a magyar külügyminiszter Moszkva ügynökeként vesz részt az Európai Unió külügyi tanácsülésein és erről megönthetetlen bizonyítékok kerültek napvilágra? Hogy Magyarország annak az Aliser Uszmanov üzbég milliárdosnak és rokonainak akar szívességet tenni, aki a fémgyártásban és az elektronikai iparban birtokolt beruházásain keresztül támogatja Vlagyimir Putyin háborúját Ukrajna ellen? Mi folyik itt?
Csak hazugság és semmi más – Selmeci János jegyzete
Egy héttel a választás napja előtt már nincs igazságuk, nincs semmijük. Ezzel szemben ott van a valóság: pénztárcák, kórházak, aranyozott vécék és az állam állapotáról kitálaló, hús-vér századosok formájában.
Korotkoje piszmo (Rövid levél) - Rózsa Péter jegyzete
Rózsa Péter jegyzetében segít Szijjártó Péternek kéréssel fordulni orosz kollégája felé.
Írás a falon - Szénási Sándor jegyzete
Akárhogy is fordul a választás, már semmi sem lesz ugyanolyan, mint volt tegnap, mondta Szentpéteri Nagy Richard a Klubrádió választási műsorában, és valószínűleg igaza is van.
Civiles nyúljás pacal – Dési János jegyzete
22/01/2024 18:01
| Szerző: Dési János
Ahol a nyúljás pacalos Németh Szilárd lehet az egyik legnagyobb "civil" ott azon sincs mit csodálkozni, hogy „Mészáros Lőrinc” a legkitűnőbb üzletember, Rákay Kálmán a legmenőbb filmes és a János kórházban megfelelő az egészségi ellátás.
A Válasz Online (jé, tényleg, miért csak online? Csak nem azért, amiért a Klubrádió interneten hallható és nincs frekvenciája?) gyűjtése szerint sok-sok milliárdot szór ki költségvetési pénzekből a Fidesz olyan úgynevezett civil szervezeteknek, amelyekben “civil” valójában nincs. Ebben az értelemben a civil szervezet a politikai pártoktól független olyan szerveződés, amelyben valamely közösségi cél érdekében tevékenykednek a résztvevők. Nem véletlenül, hogy angolul a non-govermental kifejezést szokás használni, azaz nem kormányzati.
De mi történik ebben a lopásra szakosodott diktatúrácskában? Sorozatban hozzák létre fideszes kötődésű alakokkal a legkülönfélébb szervezeteket, elsősorban azokon a területeken, ahol úgy érzik, nem állnak olyan nagyon jól támogatottságban. Majd ezeket megdobják pár tízmillió forinttal. Hogy aztán ezek a maradék pénzből (mert ez olyan jut is, marad is valószínűleg) tolják a fideszes propagandát, karaktergyilkolásszanak, így-úgy lefizessenek, megvegyenek potenciális szavazókat és a többi. Ahol a nyúljás pacalos Németh Szilárd lehet az egyik legnagyobb „civil” ott azon sincs mit csodálkozni, hogy „Mészáros Lőrinc” a legkitűnőbb üzletember, Rákay Kálmán a legmenőbb filmes és a János kórházban megfelelő az egészségi ellátás. Csak abban bízhatunk, hogy az efféle pénzzel kitömött szervezeteknél nagy az úgynevezett súrlódási veszteség, azaz szépen és jól markolásznak bele a pénztárba, akik arrafelé járnak, és így kevesebb jut a hazugságok terjesztésére, a mocskolódásra, és a többi.
Nyilván itt érdemes felidézni az egykori úgynevezett Norvég Alap sorsát is. Norvégia pár milliárdot egy szigorú pályázat keretében kiosztott volna olyan valódi civil szervezeteknek, amelyek közhasznú feladatokat látnak el. Ám az Orbán-rezsim addig bűvészkedett, míg inkább ez a pénz ment a levesbe. Ugyanis a norvégok nem engedték, hogy ez a pénz is a Fidesz közvetlen pártérdekeit szolgálja. Azóta pedig a szuverenitásvédelminek nevezett lassan rezdülő gumibotszervezet őrködik azon, nehogy már külföldről pénz jöjjön ide. Másnak.
A lényeg az, hogy ún. civilekre pár milliárdot így is el lehet költeni közpénzből, nagyjából pártpropagandára és még a kedves csahosok is jól járnak közben. Mondhatni igazán ideális megoldás.
És a maga módján túl sok újdonság sincs benne – például, amikor a tévé-rádió kuratóriumba társadalmi szervezeteket sorsoltak ki tagnak, hogy aztán megkezdjék a közmédia fideszes diktatúrájának a szolgálatába állítását; egyre-másra hozták létre az ún. civil szervezeteket, hogy embereik tutira bekerüljenek. Megjegyzem, akkori politikai ellenlábasaik csak néztek, mint Berta a moziban, néha kicsit röhincséltek a dolgon, miközben a Fidesz hazavitte a közmédiát.
Jó, a kiömlött tejbe már nem érdemes belesírni. Rég volt.
Az elnyomó állampárt szépen hasít, Európa is fizetget neki. Éljen és virágozzék a civiles nyúljás pacal – nekünk ennyi főtt ki.
Dési János jegyzete a 2024. január 22-i Esti gyorsban hangzott el.

