„Vásároljon
Vesztegzár - veletek vagyunk!

Azért van némi hiányérzete Bereményinek a debreceni panelban

12/05/2020 10:49

| Szerző: Klubrádió

Ingerszegény a karanténélet Bereményi Gézának. Az író múzsája koronavírus idején egy paneltorony, aminél el tudna képzelni változatosabb környezetet is. Például egy jó presszót, kocsmát, kávéházat. Elmondta, mit ért ez alatt, mitől érzi magát jól egy helyen, és arról is beszélt, szerinte mi a járványhelyzet fő kérdése, legalábbis ha az emberi természetről akarunk elmélkedni.

2020. május 05. Vesztegzár / részlet, Bereményi Géza (20.05.05.)
19:29
00:00

A 70. születésnapját ünneplő Bereményi Gézát köszöntö
 
Bereményi Géza
MTI Fotó: Marjai János
 
 

Olyan sok minden hiányzik neki most karantén idején az életéből, legfőképp a változatosság, akár csak az is, hogy gyakrabban lemenjen az utcára, kilépjen a lakásából, amely önmagában hónapokon keresztül nagyon ingerszegény környezet a számára – kezdte vesztegzáras kivánságlistáját Bereményi Géza író, filmrendező, aki családi okokból jelenleg Debrecenben él.

A bezártságban is ír, de ilyenkor, napközben talán túlságosan is magába merülve kell üldögélnie egy panel ötödik emeletén, ahol egyetlen múzsája egy nagyon magas lakótorony, amire rálát az ablakából. Szóval, nagyon hiányzik neki, hogy mehessen, amely vágya hosszabb idő után nemrég teljesült először, május első hetében már lement járni egyet, amit aztán nagyon nagy szenzációnak érzett a bezártság után. Derűs lett, el is határozta, hogy hamarosan megismétli a sétát, bár a felesége nem akarja leengedni, De akkor is, igenis – fogadkozott a klubrádiós beszélgetésben..

Hiányoznak neki a presszók, kocsmák, kávéházak, a társasági életnek azok a nyilvános helyszínei is, amelyek mindig is meghatározók voltak számára különleges, olykor intim, hasonlíthatatlan légkörük miatt. A lényeg azért a társaság, az emberek, akikkel ott találkozhat. Az pedig, hogy egy hely megfelelő-e neki, hogy máskor is el akar-e majd oda menni, az első alkalommal kiderül, és persze a legkedvesebb egységek számára azok, ahová élete meghatározó személyei is járnak – tette hozzá.

Tizennyolc éves koráig nem járt ilyen helyekre, aztán, miután vidéken, kollégistaként töltött gimnáziumi évei után visszakerült Budapestre, hirtelen belevetette magát a presszóéletbe. Ekkor lett nagykorú, egyetemista, és ekkor ismerkedett meg élete meghatározó személyeivel. Mivel az ELTE bölcsészkarára járt, amelynek főépülete akkoriban a Váci utcára nyílt, a közeli presszók adták magukat törzshelynek. Rendszeresen járt a Nárcisz és az Anna presszókba, és egyszer-egyszer a Muskátliba – utóbbi inkább sznobok helye volt, felnőtt irodalmároké „meg ilyesmiké” – mondta.

Az előbbi két helyre azonban hozzá hasonló csavargó fiatalemberek, ismerkedni vágyó lányok és a lányok felszedésére betérő, a kor mércéje szerint jó módú belvárosi maszekok jártak rendszeresen, meg persze futóvendégek. Tisztán emlékszik arra, hogy az Anna presszóban, az első wurlitzerek egyikén rendszerint a zöld 25-öst és a piros 15-ös gombokat választotta, amelyekkel a Shadowstól és Beatlestől hallgatott meg érkezése után egy-egy számot. Ezek voltak a szignáljai, de a többi törzsvendégnek is megvolt a maga bevonulási indulója, amelyet az egész hely velük hallgathatott megjelenésük után.

Voltak olyan helyek is, ahová dolgozni ment, ezek a csöndes presszók voltak, az Andrássyn – anno Népköztársaság útján – a pesti kávéházkultúra maradványaiként. Drágák voltak, de egy kávé vagy tea mellett nagyon sokáig ülhetett ezekben az ember, és a második, harmadik alkalommal már ismerte a személyzet. Kedvenc írója egyetemista korában az egyébként nagy eszpresszó-töltelék Mándy Iván volt, a szakdolgozatát is róla írta, amit aztán a művész egyik kedvenc helyén, a Különlegességi presszóban adott át neki az Izabella utcánál. A későbbiekben aztán Bereményi is odajárt írni, legalábbis azokban az időkben, amikor otthon, egy zajos ház albérletében ez nehezebb lett volna.

Cseh Tamás dalaiból összeállított kétestés koncertsorozat
 
Bereményi Géza
MTI Fotó: Balogh Zoltán
 
 

A karantén előtt utoljára Debrecenben volt hasonló helyen, amiről, miután belépett, azt érezte, most felfedezte magának, nagyon jó lesz neki ott. A nevét pont elfelejtette, de ha újra kinyit, azért megtalálja – tette hozzá.

Bereményi arról is beszélt, a barátságokat most telefonon tartja, előtte nem szerette ezt a formát, de most kifejezetten, ennyi telefont életében nem bonyolított le. Szerinte az emberek most nyíltabban beszélnek, beavatják egymást az életükbe, a problémáikba – és itt nem a jelenlegi napi karanténos élményekről van szó, hanem azon túli, azt megelőző ügyekről .Már nem olyan illetlenség a személyes gondokat megosztani másokkal, mint a karantén előtt, főleg hogy egy ilyen beszélgetés is kitérő , elszakadás a vesztegzártól.

Szerinte a fő kérdés, mi lesz a karantén után, amiről ismeretségi körében szélsőségesen megoszlanak a vélemények. Az egyik véglet szerint minden más lesz, a karantén előtti élet nem folytatható ott, ahol véget ért, a másik vélemény ennek szöges ellentéte, arról szól, hogy minden ugyanúgy visszaáll, mert az emberiség feledékeny – mondta Bereményi, aki egyelőre játszik a kétféle gondolattal, ingadozik. Most éppen az utóbbi verzió áll nála nyerésre, ebben a pillanatban ő is úgy hiszi, az ember nem tanul a mostani helyzetből.

Bereményi két és fél hónapja járt legutóbb Budapesten, éppen a járványhelyzet kezdete előtt, amikor még személyesen mutathatta be Magyar Copperfield című önéletrajzi könyvét. Az írás élete első 18 évéról szól, és valószínű, lesz még folytatása. A kézirat leadás után ugyanis úgy érezte, hiányzik még néhány év, amiről nem számolt be, de ami nagyon fontos volt az életében, ezért most azt tervezi az életrajzot továbbírja, 24-25 éves koráig tolva a történetet.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg

Vesztegzár – veletek vagyunk/Interjú Bereményi Gézával
2020. május 05., kedd 20.00
riporter: Pálinkás Szüts Róbert