„Vásároljon
Konkrét

Lenke tudta, hogyan nyaljon vissza a fagyi - A bűnös Teleki tér története

19/02/2019 13:47

| Szerző: Klubrádió

A józsefvárosi Teleki téren nem átrohant a történelem, hanem maga volt a történelem. A korabeli csibészvilágról, a kocsmákban lakozó bűntársadalomról, a kerületi betörő tolvajok legendás képességeiről, a rendőrök és a tolvajok egymásra vadászásáról Bezsenyi Tamás kriminológus-történésszel Böcskei Balázs politológus beszélgetett.

2018. október 01. Konkrét (2018.10.01.)
46:56
00:00


Böcskei Balázs: Előzetesen Tersánszky Józsi Jenő munkásságának egyik részletét küldted át nekem, aki megénekelte maga is a Teleki teret, és idézel is tőle: „Szinte szimbolikusan hat rád ez, hát nem ilyen az egész Budapest, az egész ország, az egész világ ma? Felében az új rend, ifjú, szent, hittel és jó akarattal teljes építkezése, másfelében még a világégést hozó régi berendezkedés üszkei, romjai, testi-lelki nyomora és zűrzavara.” Amikor meghallja az ember, hogy Teleki tér, a „szent hittel és jó akarattal teljes” helyett egy zsivány világ jut az eszébe.

Bezsenyi Tamás: Abszolút! Az, hogy Tersánszky ezt így fogalmazta meg, inkább a ’45 utáni rendszerbe való túlzott bizakodásának a jele. Maga a tér is egy nagyon fura paralelogramma ugyanúgy, mint a Mátyás tér, egy kicsit sárkányrepülő-szerű. Ha egy átló mentén kettészeljük, akkor – a Népszínház utcából nézve a Fiumei út felé – a jobb oldalán látható most is a csarnok, a bal oldalán pedig egy játszótér. A két világháború közötti Budapesten egészen az ’50-es évek elejéig a téren azonban még az a fajta eldorádó volt, amit Bereményi Géza is megénekelt, nemcsak könyvben, hanem filmen is.

Mire specializálódott az itteni bűntársadalom? Ki volt a nagyobb zsivány? A rendőrnek kellett inkább zsivány fejjel gondolkodnia, vagy éppen fordítva? Azaz milyen színvonalú játékosok játszottak a téren?

Az a helyzet, hogy a rendőröknek kellett volna nagyobb zsiványoknak lenniük, és erre a két világháború közötti Magyarországon, illetve a ’40-es évek elején volt is lehetőség. Ugyanis a ’20-as, ’30-as években még nem alakult ki olyan intézményesített rendőri képzés, mint amilyen aztán a szocialista Magyarországon, tehát a formális képzés valójában – kimondva és kimondatlanul is – hiányzott, ugyanakkor ebben az időszakban olyan rendőri vezetők voltak, mint Dorning Henrik, aki főkapitány-helyettes, bűnügyi osztályvezető is volt, miközben szaktanulmányokat publikált ornitológiai lapokba. Ennek ma annyi az esélye, mint Szálasinak a főtárgyaláson. Ma az egyetemi képzés és rendszertudomány világában a területen dolgozó nyomozók, vezetők a frissen, három év képzés után a rendszerbe bekerülő egyetemistáknak, annyit mondanak:

Figyi, felejts el mindent, amit ott három évig tanultál, főleg az államelméletet, a mindenféle jogbölcseletet, valamint az etikát, és majd én elmondom neked két hét alatt a tudnivalókat.

Persze a Horthy-korban nem létezett a mostani három év ráhagyás sem, rögtön kizavarták a rendőröket a „vérzivatarba”, ahol aztán megtanulták a stikliket. Valójában ezeknek a stikliknek a megismerése, illetve könnyedebb alkalmazása alakította át teljesen a rendszert. Fontos hozzátenni, hogy akkoriban nem ellenőrizték olyan szigorúan a rendőrtiszteket, mint napjainkban, ma már egy rendőrségi Tetra rádióba (földi trönkölt rádió - a szerk.), amibe belebeszél, GPS-adatokat is közvetít, tehát a központ pontosan tudja, hogy az illető hol tartózkodik, nem tud kajlira bemondani szép dumákat. Arról nem beszélve, hogy a ’40-es években – mivel részben/egészében szétzavarták a hortysta rendőrséget – az újonnan felvett emberek békési, nyírségi rendes, tenyeres-talpas parasztemberek voltak, akik a parasztlengőben hittek...

 
 Teleki László tér - Dobozi utca sarok. 1957 Fotó: fortepan.hu
 

Ahol érték, verték az embert, ha elkapták?

A kriminalisztikai pofon – noha Jasenszky Nándor rendőr százados ironikusan megjegyezte a Mesél a pesti zsaru című könyvben, hogy a kifejezést nem találta egyetlen szakkönyvben sem, de látta értelmét – igenis létezik. Tom Cruise is úgy érvel az Egy becsületbeli ügyben, hogy attól még, mert a Winward lövészezred szabályzatában nincsen benne, a megrendszabályozás Guantánamón is működik. Tehát létezett akkoriban Magyarországon is, ráadásul a rendőrök szabadsága is nagyobb volt, tényleg nekik kellett volna a nagyobb zsiványoknak lenniük, ami sok esetben sikerült is.

A Teleki tér azért volt nagyon fontos, mert a két világháború között és a későbbi időszakban is a betörés volt a legnagyobb volumenű cselekmény a téren. Eleve, ha a bűnügyi statisztikát nézzük, annak kétharmada vagyon elleni bűncselekmény. A ’80-as évek elején folyamatosan nőtt a betöréses lopások száma, ráadásul ezek nagyon nehezen nyomozhatóak, a betörés egy intellektuális műfaj, amit a bűnöző a börtönben is tovább tanul.

Beviszik a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetbe, és adott esetben, ha kiképzi magát, nagyon hamar zártöréses betörőből álkulcsossá válik.

Két helyen lehet megborítani ezeket a személyeket: tetten érni az elkövetés helyszínén – amihez meg kellene figyelni őt, ez valóban nagyon nehéz –, vagy az értékesítési vonalon, amikor az orgazdának átadja a szajrét. Ezért is volt fontos a Teleki tér.

Teleki téri igazoltatás1983 Fotó: fortepan.hu
 

Az úgynevezett „Teleki tériek” a Teleki tér környékén éltek, vagy csupán oda jártak bűnözni?

A Teleki tér inkább egy találkozó pont volt. Például a ma már „kivénhedt oroszlánoknak”, Tanyi Györgynek és Drobilich Gábornak a Lőrinc étterem vagy a 13. kerület egy-két vendéglátóipari egysége, Budán az Old Firenze bár, az Omnia presszó, a Babkávé illetve az 1990-es években az Aranykéz utcai szórakozóhelyek jelentették a találkozási helyeket. Ezt akkor, a ’30-as években úgy hívták a vagányok, hogy az illető „kaszinótag”. Azaz a nepperek így nevezték egymás között azokat az embereket, akikről lehetett tudni, hogy csak azért ment oda, mert blattolni (kártyázni – a szerk.) akart, vagy egy kicsit beszélgetni arról, hogy éppen mi a helyzet. Az is előfordult, hogy épp a kóterből (büntetés-végrehajtási intézmény – a szerk.) jött ki, vagy előzetesbe tartott az illető, és tudni akart valamit. Nem feltétlenül kellett, hogy legyen nála forró holmi (betörésből vagy más típusú lopásból származó érték - a szerk.). A „kaszinótag” az az emblematikus figura, aki azért volt ott, hogy eprészkedjen (maximális erőbefektetéssel a minimális eredmény elérése – a cicizés előzménye). A nepper adás-vételi szándékból kóválygott a téren, és persze ott voltak a zsibárusok és az ószeresek is, akik kvázi a legalitást képviselték. A nepperek és a „kaszinótagok” nagyjából rájuk épültek.

Küldtél nekem egy történetet, ezek közül a kedvencem a főkapitányságokon játszódó lopás. Mi ennek a háttere?

Valóban fantasztikus! Szegedi István egy nagyon kedves, 21 éves állástalan kereskedő-segéd volt, akinek a nagymenő, srenkes (betörő – a szerk.) barátai úgy tudták, hogy az úgynevezett Harangozó Csoport – ami akkoriban egy betöréses vonalon mozgó nyomozóalakulat volt – nagyon figyeli őket, és mivel már rabosítási fotók is készültek, igen közel jártak az elfogásukhoz, mondhatni a kilövési szinten Top Gun jelleggel. Szegedi úgy döntött, segít a barátainak. Beballagott a Gróf Vigyázó Ferenc utcai épületbe, az akkori fővárosi rendőrségi épületbe, ahol a kapun olyan magabiztosággal lépett be, hogy bár a portás megkérdezte, merre megy, ő határozottan kijelentte, hogy a Harangozó Csoporthoz. Az objektumvédelmi szakember csak annyit felelt, hogy Jól van, menjen!, még flepnit (igazolvány – a szerk.) sem kellett felmutatnia. Felcsattogott a második emeletre, egészen a betörési csoport részlegéig, aminek ekkoriban rácsos, lezárt folyosója volt, pontosan azért, mert nemcsak kihallgatásokat tartottak ott, hanem rengeteg bűnjelet, bizonyítékot is őriztek.

Szegedi simán átballagott a rácson, még a takarítónőnek is köszönt halál lazán...

Jól nevelt volt.

Igen, jól nevelt volt, ez nagyon fontos, és mindeközben laza is. Az irodában kedélyesen elbeszélgetett a titkárnővel és a takarítónővel, megvárta, míg azok kiballagnak, de előtte még közölte velük, hogy ő egy nagyon szigorú, belső informátor, akivel nem lehet „cicizni”, nagyon mély fedésben van. Miután előadta a sztorit, kiballagott 26 embernek a nyilvántartásba vételi fotójával. Ez egyébként már akkor is három fotót jelentett: egyet szemből, egyet profilból és egyet félprofilból. A 26 marékra vett képből csak 4-5 volt fontos a barátainak, a többiről viszont úgy gondolta, hogy majd túlad rajtuk a Teleki téren.

Idővel még jól jöhetnek alapon.

Pontosan. Úgy gondolta, a többi orgazda is szépen kiválogatja majd a saját betörőinek a fotóját, és eladja azokat jó áron, közölvén velük a jó hírt: Figyelj, Apuci, újra kell kezdeniük a rendőröknek az egész folyamatot, hogy rólad ne csak vizuális, hanem adott esetben ujjnyomati adatuk is legyen. Fontos leszögezni, hogy Szegedi nemcsak fotókat vitt el, hanem ujjnyomatokat örző papírokat is.

Tudta, hogy mit csinál.

Így van. Egyetlen árulkodó nyomot sem hagyott, pedig akkoriban a daktiloszkópia (ujjnyomat-vizsgálat – a szerk.) olyan volt, mint napjainkban a DNS.

Hogyan bukott le végül?

Árulta az ujjnyomatokat ábrázoló papírokat a Teleki téren, azt senki nem akarta elhinni, hogy valaki tényleg rendőrségi anyagokkal kereskedik egy kvázi bolhapiacon. Úgyhogy nagyon sok ember vette körül, csakhogy ebben az időszakban a Teleki és a Garay téren is működött egy-egy rendőri kirendeltség. Az egyenruhások kijártak, fifikáskodtak, sétafikáltak, egy kis sült kolbász és egy kis söri vagy fröccs a Lordok Házában, a Karácsony Sándor utcai sarkon, sokat segített, hogy alaposan nézelődhessenek.

Látták, hogy a pasi körül óriási az érdeklődés, peep show jelleggel állnak sorban előtte az emberek, és akkor észrevették a rendőrségi fotókat.

Azonnal, ott a helyszínen lefogták, és bilincsbe verték. Nem volt eléggé figyelmes, érzékenyebben kellett volna túladnia ezeken.

 
Teleki László tér, kirakodóvásár, háttérben a Dobozi utca sarkán álló ház látszik. 1983. Fotó: fortepan.hu
 

Könnyű volt elpattintani dolgokat a Teleki téren? Mennyire figyeltek a rendőrök?

Az eladásnál talán csak vétel volt könnyebb. Főként abban az esetben volt nehéz lebukni, ha olyan személyről volt szó, aki már hosszú éveken keresztül tevékenykedett orgazdaként a téren. Dobos János Kocsmák, vagányok, zsaruk című kötetében szerepel Vörös Laci és társainak a története. A szerző által zsidó Lacinak is nevezett figura a feleségével együtt évek óta vásárolta fel a cuccokat, és mivel néha egy-egy felvásárlásból csurrant-cseppent a többi neppernek is, létezett köztük egyfajta véd- és dacszövetség. Csak akkor borult meg a mutatványuk, amikor Laci – egy kapuzárási pánik keretében – Lenke nevű felesége helyett egy Pötyi nevű, új élettársat választott.

Jól emlékszem, hogy őt a felesége dobta fel?

Így van, a felesége borította meg. A nő ugyanis tudta, hogy figyelik őt a rendőrök. Amikor a betörők odamentek érdeklődés céljából Lenkéhez a Mi lenne, ha? kezdetű népi játékkal, a jól bevált, megszokott módszer szerint a pozitív elbírálást követően megmondták, melyik környező utcában van a forró holmi. Általában egy üzlethelyiségről volt szó, ami lerakatként szolgált. Lenkéék ilyen esetben odamentek egy vagy két óra múlva, csakhogy ezúttal össze kellett szedni a férjet, aki épp Pötyikére költött nagyobb összegű forintokat egy kávéházban. Amíg összeszedték, addig a megcsalt asszony ráküldte Lacira a rendőröket, amivel nyilván saját magát is beterhelte. Ő egy évet kapott, Laci kettő és felet, mert róla bizonyítani lehetett az üzletszerűséget. Az nagyon fontos, hogy azért borította meg Lacit, mert megalázta őt mindenki előtt a Teleki téren. Maga a tér tényleg ennyire szimbolikus hely volt, akik évek óta ott voltak, nagyon gyorsan tudtak vagy királyokká vagy ciki, gáz arcokká válni.

Ott az erőszaknak is jelentősége volt, ha mondjuk, elverted az asszonyt mindenki szeme láttára, akkor visszanyalt a fagyi. Lenke pedig tudta, mindez hogyan történjen.

 
Józsefváros, Teleki tér. 1946 Fotó: fortepan.hu
 

Kik voltak a darizók?

A darizók azok a perifériára szorult emberek voltak, akik minden nap az alkohol démonával küzdöttek. Matula bácsi jellegű karakterek, ittak, mint az állat és a környező utcákban, valamint kerületekben ruhákat kunyeráltak, mondván, egy vászoningben és egy csöves nadrágban fagyoskodnak. Általában a mosóasszonyok, a cselédlányok vagy adott esetben az úrhölgyek (akik ott éltek a családjuk révén, mert csak a férjük volt banktisztviselő, pl. a Népszínház utcában a B. család, akiket ’19-ben felkoncolt a cselédasszony) is odaadták a ruháikat ezeknek az embereknek. Ők pedig felpakolták IKEA-szerű tatyókba, kiballagtak a Telekire és átadták a zsibárusoknak, akik általában nem pénzzel, hanem piával fizettek, mert korábban megegyeztek valamelyik környéken lévő italbolttal vagy kocsmával. Tehát ez egy fura hármasság volt, mint egy arany-rabszolga-fűszer kereskedés, egy kontinenseken átívelő történet. A darizó volt lényegében a zsibárusok árufelhajtója.

Hozott bármilyen cezúrát a második világháború a bűnelkövetésekben? Koptak ki módszerek, és jöttek a helyükre újak?

Ez egy nagyon fontos kérdés. Azt gondolom, ezen a téren marha nagy hiátusunk van. A második világháború idején a feketegazdaság, a hiánygazdálkodás és a hadigazdaság fogalmai és problémái összecsúcsosodtak még egy olyan helyen is, mint a Teleki tér. Ebben az időszakban a zálogcédulák már önmagukban olyan értéket képviseltek, amelyekre nagy mennyiségben lehetett például ruhát vagy ételt kiváltani. Tersányszky is a korábban említett történetében a ’40-es évek második felében szalonnáért akart magának szemüveget venni. Végül egy szar szemüveget sóz rá a főhősre az eladó, egy olyat, amit már egyszer megmutatott neki, csak miután három szart is felpróbáltatott utána, így ötödikként az első már nem is olyan rossz.

Mivel nagyon kevés anyag maradt fenn akkoriból, nem sokat tudunk. Egyértelműen látszik, hogy mindenki nagyon lecsontosodott.

Tényleg lehetett ruháért és kajáért akár aranyat vagy ékszert is vásárolni.

Nagyon megváltoztak az ár-érték arányok, ugyanakkor kicsit vissza is esett a Teleki térnek és maguknak a tereknek a jelentőségük. ’44-’45-ben, amikor már tényleg közeledett a harc, ezek a történetek befulladtak. Nem volt igazából téri hangulat, és ahogy a kitörés sem sikerült a magyar csapatoknak, és az oroszok eljutottak a nyugati határig, úgy a Teleki tér jelentősége sem tért vissza, hanem áthelyeződött a Rákóczi útra, mint ’56-ban. Az árusok szépen beballagtak a kilőtt üzlethelyiségek és áruházak kirakataiba, feltették a thonet széket meg az asztalkát, és az utcafronton árultak. Később, amikor újraszervezték az úgynevezett népi demokratikus rendőrséget, a nepperek újra visszaszorultak a Teleki térre.

 
Józsefváros, Teleki tér. 1942 Fotó: fortepan.hu
 

Említetted korábban Eldorádó című filmet, amelynek világából az ’50-es évek közepére a főszereplő Sanyi bácsi, a piac királya folyamatosan kikopott, és ami alapján azt gondolnánk, hogy akkor a piac is visszaszorult. Ugyanakkor szintén szó volt Dobosról, akinek a sztorijai időben és stiklikben még Sanyi bácsién is túlmutató történetek. Tehát mintha egyszerre épült volna le, és revitalizálódott is volna a Teleki tér. Végül hogyan ért véget ez a világ? Mert a mai Teleki tér még csak makettje sem a korábbi világnak.

Az ’50-es évek elején először az Ecseri útra, majd a Nagykőrösi útra került ki az ócskapiac, ezzel meg is szűnik a jelentősége, ugyanakkor nagyon sok nepper a Teleki téren marad a régi hangulat miatt. Azért is nevezik még ma is tangónak az ócskapiacot, mert a gramofonokon végig szólt a hanglemez, az árusok dzsesszeltek a zenére, így bizonyították, hogy jó a portéka. Igazából a Teleki téren a ’60-as évekre már tényleg csak a bűnözők maradtak, az ócskások eltűntek, a kubisok egy részét pedig áttelepítették a Haller, majd a Moszkva térre.

A rendszerváltás után a Teleki teret a kiskereskedelmi zöldséges maffia vette birtokba, amely aztán megtalálható lett a Rákóczi téri és a Fővám téri csarnokban is.

Nagyon más volt fedett csarnokban árulni és ott bűnt elkövetni, mint kint? Létezett hierarchia?

Nagyon más. A fedett csarnokban a legnagyobb bűnt a zsebtolvajlás jelentette, a passzerekkel (orgazdákkal – a szerk.) együtt, csoportosan nyomkodták fel azokat a vevőket, akik vagy venni akartak valamit, vagy eladni. Aki a csarnokban ügyeskedett, annál biztosan nagyobb della (pénz – a szerk.) volt. A csarnok környékén – a Fiumei út és a Népszínház utca környékén – élők azok a nepperek, vagy nagyon gagyizó emberek, akik között nagyon komoly hierarchia volt.

Teleki László tér. 1952 Fotó: fortepan.hu
 

A számomra küldött anyagaidból a Gödör Kocsmát, a Pokol Vendéglőt és a Lordok Házát írtam fel mint emblematikus helyek. Zárásképpen, melyik volt a legkomolyabb kocsma, a „legkiválóbb” egység?

Nevezzünk meg egy másikat! A Kun utcai italbolt, ahol még egy lejárat is létezett, ahova az orgazdák és a zsebesek menekültek, ha jöttek a jagellók (rendőrök – a szerk.). Vörös Lacinak is ez volt a kedvenc helye. Nem véletlenül.

Az interjú a Klubrádió Konkrét című műsorában, 2018. október 1-jén elhangzott beszélgetés szerkesztett változata, amelynek elkészítésében Farkas Csilla működött közre.

Búcsú a régi Teleki téri piactól, amelyet aztán a felújítását követően, 2014-ben nyitottak újra:

 

Bereményi Géza filmrendező, író mesél a régi Teleki tér világát is megidéző, önéletrajzi ihletésű, 1988-as Eldorádó című film elő- és utótörténetéről:

 

Részlet az Eldorádóból: