„Klubrádió

Adások

Improvizáció és reziliencia
Tudatos.hu

Improvizáció és reziliencia

Csupa idegen szóval foglalkozott a Tudatos.hu aktuális adása. Neuman Gábor elsőként Bokor Ágnes improvizációs színész-trénerrel beszélgetett, hogy megtudhassuk, mindennapi életünkben, kommunikációnkban hogyan segíthetnek az improvizációs színház módszerei. Adásunk második felében Hajnal András olimpikon műugró, coach volt a vendégünk, akivel a rezilienciáról, azaz a lelki rugalmasságról beszélgettünk.

A keresztény eszméket a menekültekkel szembeállítani egyenesen perverzió, de jogos a nyitott határoktól való félelem
Hetes Stúdió

Keresztény eszmékkel a migráció ellen

A nacionalizmus eredendően az emberekért és nem az emberek ellen dolgozott. A mai etnonacionalizmus meghazudtolja az eredendően haladó eszméket. S ha ezt még fölerősítik hamis keresztényi igehirdetéssel, az nem a demokratikus értékrend többé. A határok bezárása és a menekültek kérdése - nem egyszerű, épp a demokrácia megközelítése felől. Mert a nemzetek eltűnésétől való félelmet is helyén kell kezelni - nyilatkozta a Klubrádiónak a kaliforniai Berkeley Egyetem történészprofesszora, John Connelly Budapesten.

Az erdő kincsei
Állatbarát

Az erdő kincsei

Az Állatbarátban több faültető programnak jártunk utána, illetve arról is beszélgettünk szakértőkkel, milyen szabályokat tartsunk be az erdőben a vadállománnyal kapcsolatban.

Köszönet mindenért - Domján Edit
Kovátsműhely

Köszönet mindenért - Domján Edit

A Kovátsműhely vasárnapi daltörténete Domján Editről szól. A nők irigyelték, a férfiak szerelmesek voltak belé. Bár gyakran emlegette, hogy negyvenéves korában véget fog vetni az életének, senki nem vette komolyan. 1972 karácsonyán azonban nem jelent meg G. B. Shaw Candida című darabjának előadásán a Madách Színházban: ekkor már az összes kollégája biztos volt benne, hogy nagyon nagy a baj. A Kovátsműhely vasárnapi adásában Szakonyi Károly íróval és Szirtes Tamás rendezővel beszélgettünk minden idők egyik legvarázslatosabb magyar színésznőjéről, Domján Editről.

Szerelembe esni 36 kérdés alapján?
Ötös - Gálvölgyi Jánossal

Szerelembe esni 36 kérdés alapján?

Időről időre felbukkan a netes sajtóban egy 36 kérdésből álló lista, amelyről előszeretettel hirdetik, hogy ha két, egymás számára addig ismeretlen ember a megadott sorrendben ezeket a kérdéseket őszintén megválaszolja egymásnak, akkor nagy eséllyel kölcsönös szerelembe esnek.

„Zavaró” képviselők
Esti gyors

„Zavaró” képviselők

Sérelmet okozhatna a rendeltetésszerű működésben, ha ellenzéki országgyűlési képviselők érdeklődnének a Magyar Nemzeti Bankban – véli Matolcsy György.

„A NAT a magyartanítás Trianonja”
Esti gyors

„A NAT a magyartanítás Trianonja”

Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint a kerettantervvel a felháborodás hatására megpróbáltak valamit kozmetikázni a NAT-on, de az elképesztő mennyiségű tananyag alig csökkent, így hiába lehetne választható Kertész vagy Ottlik, nem lesz rájuk idő. Wass és Herczeg marad kötelező, Petőfit és Aranyt nemzetiesebbre vették, ráadásul Vérző Magyarország című fejezetekben kapnak a diákok politikai nevelést Trianonról.

Újabb gyűlöletkonzultáció - gratulálunk, Viktor!
Esti gyors

Újabb gyűlöletkonzultáció - gratulálunk, Viktor!

A miniszterelnök idén ismét konzultációt hazudik majd saját híveinek, kijelöli az ellenséget, migránsok, ügyvédek, bírók, szegregáltan oktatott cigányok, az országról továbbra sem kíván beszélni. Neki, mármint Orbánnak könnyű, hiszen a megtévesztett választók kamu kérdésekre adott válaszaiból úgysem következik semmi, amit kormányzás címen számon is kérnek majd rajta, az újra és újra fellángoló gyűlöletből pedig a Fidesz profitál, élnünk és túlélnünk nekünk többieknek kell benne.