„Zajlik
Reggeli gyors

„Az akadémia megalázása, ami történik”

29/05/2019 08:41

| Szerző: Klubrádió

Még azok a pontok se szerepelnek a kormány Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvénytervezetében, amelyekről megállapodtak, ez pedig nemcsak azt jelenti, hogy Palkovics miniszter „megbízhatatlan”, hanem azt is, hogy egyszerűen az akadémia megbüntetéséről van szó – mondta az MTA egyik kutatóközpontjának vezetője.

2019. május 29. Reggeli gyors / részlet, Boda Zsolt (19.05.29.)
06:59
00:00
Boda Zsolt, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) társadalomtudományi kutatóközpontjának főigazgatója elmondta: egységesen utasítják el ezt a javaslatot, amely „teljesen elképesztő, túlmegy mindenen”. Ezért az akadémia úgy döntött, hogy a részleteken nem is vitatkozik.

Jelezte, úgy tudja, lesz egy találkozó Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Lovász László MTA-elnök között, de a hírek szerint még a héten be akarják nyújtani a törvényjavaslatot, tehát kétséges, hogy ez érdemi tárgyalás lesz-e.

Boda Zsolt hangsúlyozta: a tervezet (amelyet az index közölt kedden) teljesen semmibe veszi a közgyűlési határozatot, amelynek elfogadásánál – jegyezte meg – egyébként Palkovics is ott volt, és bár nem állítaná, hogy érvelt, elmondta az álláspontját, amely mellett nem szólalt fel senki. Akkor elutasították, hogy kikerüljön az MTA alól a kutatóhálózat, és mivel csak a közgyűlés határozhatna annak jövőjéről, ezt illene tiszteletben tartani - tette hozzá.

Sok olyan kérdés van, amelyről megegyeztek, és még azok sincsenek benne ebben a javaslatban;  ez nemcsak azt jelenti, hogy Palkovics „teljesen megbízhatatlan”, hanem azt is, hogy „az akadémia megbüntetése, arcul csapása, megalázása”, ami történik - fogalmazott a kutató.

Boda Zsolt hozzáfűzte: bár nem jogász, azt ő is látja, hogy a javaslat fércmunka, fél oldal indoklás van benne, miközben a nemrég átadott zalaegerszegi autóipari tesztpályánál 25 oldalt írtak Palkovicsék. Kérdésre válaszolva elmondta: benne van az a lehetőség, hogy az európai uniós pénzek miatt akarja a kormány kisajátítani a kutatóhálózatot.

Szerinte káosz lesz, ha ilyen gyors tempóban levezénylik ezt, a károk felbecsülhetetlenek, a kutatók már arról beszélnek, hogyan lehet innen elmenni. Kiemelte: minőségi tudományt nem lehet így művelni, ilyen megalázó helyzetben, ilyen központosítással. A kormánynak teljhatalma lenne a kutatóhálózat irányításában, a vezetők kinevezésében, a kutatási irányok kijelölésében, tehát a tudomány alkotmányos szabadságát is kétségbe vonja ez a totális kormányzati kontroll.

A beszélgetést a cikk elején, a lejátszás ikonra kattintva hallgathatják meg!

Reggeli gyors
2019. május 28., szerda 8.15
Műsorvezető: Pikó András