„Köszönjük
Klubdélelőtt

Amit még nem láttunk – Keleti Éva a Klubdélelőttben

18/08/2023 16:28

| Szerző: Kun Zsuzsa/Klubrádió

Az augusztus 19-i Klubdélelőtt vendégei: Lengyel L. László, újságíró, aki pályája során járt etióp menekülttáborban és háborús helyszíneken is; Ádám Zoltán, a Corvinus docense, aki a vizsgabotrányról mesél; Czigány György, író, költő, műsorvezető, Keleti Éva, fotográfus, akinek eddig nem látott képeiből nyílt kiállítása a nyáron és egy Fiatal Példakép díjas író, Hatala Csenge.

Az augusztus 19-i Klubdélelőtt menete és vendégei:

9.00: Lengyel L. László 27 évet töltött a Népszabadságnál, ebből – kétéves szünetet leszámítva – 17 évig volt vezető pozícióban. Előtte, a '80-as években a harmadik világ országaiban volt kiküldött tudósító, többek között járt etióp menekülttáborokban és olyan háborús helyszíneken, mint Afganisztán, Angola vagy Mozambik.

10.00: Ádám Zoltán, a Corvinus egyetem docense, az egyetemen történt vizsgabotrányról mesél, arról, miként nyúltak egyetemi vezetők át a feje felett, hogyan vizsgázhatott le egy diákja ezután úgy, hogy arra a mindenki másra vonatkozó szabályok szerint nem lett volna módja. „Bejött a hallgató édesanyja az egyetemre, és az egyik szemináriumom végén egyszer csak ott állt előttem a teremben, bemutatkozott és elkezdett amellett érvelni, hogy az ő gyerekét vizsgára kell bocsássuk…a hölgy kvázi megfenyegetett: azt mondta, hogy az ő férje nagyon fontos ember, és nem lenne jó, ha neki kellene beleavatkoznia ebbe az ügybe."

 
Ádám Zoltán
 
 
 

10.30 Ki nyer ma, Czigány Györggyel? Az idősebbek közül ki ne emlékezne a műsorra, és a műsorvezetőjére? Az Erkel- Liszt- és József Attila-díjas írót, költőt, zenei rendezőt, műsorvezetőt, érdemes művészt 92. születésnapján köszöntjük.

 
 Ki nyer ma? – játék és muzsika tíz percben, a Magyar Rádió déli zenei vetélkedője. Mester Ákos riporter és Czigány György szerkesztő,  az Astoria Szállóban, 1970-ben.
 
Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán
 

11.00: Ugyancsak 92. évében köszöntjük Keleti Éva fotográfust, aki egy percig nem pihen, még mindig fotózik, dolgozik, nemrégiben nyílt kiállítása, Amit még nem láttatok címmel.  

11.30: Hatala Csenge író, kutató, dokumentumkötetek szerzője, a Hírzárlat című tényregényéből a közreműködésével például Bécsben kamaraopera készült. Balassagyarmaton megkapta a Fiatal Példakép díjat. 

 
Hatala Csenge
 
Forrás: Facebook
 

Címlapi kép: Keleti Éva – Urbán Ádám PéldaKÉPek című sorozatából/ forrás: Wikimédia

Klubdélelőtt
2023. augusztus 19. szombat, 9:00
Szerkesztő-műsorvezető: Kun Zsuzsa