Négy év - Kárpáti Iván jegyzete
A kormányzati propaganda évek óta dolgozik azon, hogy a háborút ne agresszióként, hanem "két fél konfliktusaként" lássuk.
Pici bűnök és a fasizmus - Dési János jegyzete
A kísérlet Iványi Gábor tönkretételére nyilvánvalóan a politikai bosszú része. Nem véletlen, hogy egy ilyen ember életét kell megkeseríteni, munkáját, amelyet a szegények és az elesettek érdekében végez, ellehetetleníteni.
Három évtized – Józsa Márta jegyzete
Három évtizeddel ezelőtt az volt a naiv álom, hogy a nyilvánosság is hozzá tudja majd segíteni az ország legelnyomottabb polgárait az emancipációhoz. Ma már tudjuk: sikerült eljutnunk a hasonlattá vált vécékeféig.
Zavaró tény – Kárpáti Iván jegyzete
A magyar kormány az elmúlt években minden fontos nemzetközi fórumon akadályozta Kijev uniós közeledését, vétóval fenyegettek, zsaroltak, blokkoltak. A hazai politikai kommunikációban Ukrajna rendre ellenségként jelenik meg, kampányeszközzé silányítva egy háborúban álló országot. A miniszterelnök videóiban Brüsszel, Ukrajna és a magyar ellenzék egy csomagban szerepel, mint fenyegetés. (...) Ráadásul a teljes képhez hozzátartozik egy zavaró tény: a Barátság vezetéket január végén az orosz hadsereg támadta meg.
Holnap kit gyűlöljek? - Selmeci János jegyzete
Ukránok, bűnöző gyerekek, bankárok, ukránok, benzinkutasok, és megint a benzinkutasok; már egy gyakorlott gyűlölő is nehezen tudja követni a kormány iránymutatásait arról, hogy kik az ellenségeink.
Mása és Aljosa kűrje - Hardy Mihály jegyzete
Az elmúlt években egyébként szabályosan menekülnek Oroszországból a siker-sportágak művelői, akik a párizsi olimpia óta tudják, hogy kevés esélyük van az indulásra nemzetközi versenyeken.
Agarak - Szénási Sándor jegyzete
Ami Zelenszkij indulatát illeti, az érthető, mégis értelmetlen, és igazságtalan is. Mindenesetre leír egy jelenséget, amit egyébként orosz menekültek fogalmaztak meg.
Orbán kettős mércéje – Kárpáti Iván jegyzete
Amikor brüsszeli politikusok tesznek kritikus megjegyzéseket, az beavatkozás. Amikor amerikai vezetők tesznek politikailag egyértelmű nyilatkozatot, az "aranykor". Amikor az Európai Unió feltételekhez köti a forrásokat, az zsarolás. Amikor az Egyesült Államok a miniszterelnök és az elnök személyes kapcsolatától teszi függővé bizonyos kedvezmények időtartamát, az stratégiai partnerség.
A templom egerei – Hardy Mihály jegyzete
7/06/2025 15:04
| Szerző: Hardy Mihály/Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Azt már látjuk a számokból, hogy az év elejére meghirdetett gazdasági repülőrajt… hát hogy is mondjam szépen, szóval elmaradt. Pedig a megszokott Választás Előtti Nagy Orbáni Osztogatáshoz iszonyú sok pénz kellene, de a jelek szerint most nincs. Sem euró, sem dollár, de még csak rubel vagy jüan sem.
Elhalasztották végre. Hogy mit? Hát az úgynevezett ellehetetlenítési törvény elfogadását. Most úgy tudjuk, hogy a parlament őszi ülésszaka (értsd: a választási kampány kezdetére) elé terjesztik. Ami mindössze annyit jelent, hogy akkor aztán teljes gázra kapcsolhat Lánczi Tamás és a szuterén védelmi, akarom mondani Szuverenitás Védelmi Hivatal, a Rákosi-féle ÁVH orbáni reinkarnációja. Szeptembertől lekerülhet a szájkosár Rogán vérebeiről, akik a Mandinertől kezdve a TV2-ig gyalázhatják a maradék független médiát, ukránozhatnak és Brüsszelezhetnek vég nélkül, követelhetik a független civil szervezetek feloszlatását és szétkergetését¸ hergelhetik a Fradi B-közép kopaszaitól kezdve egészen a Mi Hazánk mélyen nyilasérzelmű választóiig terjedő közönséget. Akik történetesen nem az én hazám, mert az a Magyarország, az egy másik világ.
Hogy vajon mi történhetett a háttérben, azt csak találgatni lehet. Kénytelen vagyok egykori botcsinálta kremlinológusból karmelitológussá átképzeni magam, mert a magyar kormányzati transzparencia pont olyan, mint annak idején a brezsnyevi Szovjetunióban volt vagy amilyen mostanában a putyini Oroszországban. Nem tudjuk pontosan, hogy mi zajlik a hazai hatalmi gépezet boszorkánykonyhájában, csak találgatni lehet. Meg kell próbálni értelmezni a jelbeszédet. Ahogy a neves dalszerző írta annak idején: „Jelbeszéd az életünk és annyi ember van, ki többre nem, csak jelszavakra gondol!”
Azt mindenesetre láthatjuk, hogy ennyi maradt, azaz megfutamodás lett a nagy garral meghirdetett „tavaszi nagytakarításból” meg a hírhedt poloskázásból. Azt is látjuk, hogy a 62 éves miniszterelnöknek egyre nehezebb bármiben is megújulnia, egyre több – bocsánat a kifejezésért! – marhaságot hord össze, legyen szó a péntek reggeli Kossuth rádiós igehirdetésekről vagy éppen a Harcosok Klubja nevű alkalmi pitbull-szervezet válogatott közönsége előtt mondott beszédéről. Tíz évvel ezelőtt még biztosan szégyellte volna ezt a színvonalbeli zuhanást, ezt az intellektuális igénytelenséget. Mert ez a színvonal alattiság már a Holdról is látszik. Egy rettegő, megtört ember, aki látja, hogy egyre több játszmában vesztésre áll, de már nincs ereje minden meccset végig vívni. Pedig a zsigereiben érzi, hogy valami nagyot kellene virítani, hogy elkerülje a totál KO-t. Mondjuk 2026 tavaszán.
Meglehet, tanácsadói szavára hallgatva úgy döntött, nagyobb politikai haszonnal kecsegtet, ha mondjuk a hátralévő hónapokban a maradék média és a civil szervezetek vegzálása helyett jó alaposan tönkreteszi a fővárost, hogy mégis bebizonyítsa, ki az úr házban. Hiszen a harc, a zavarkeltés, a káoszteremtés az igazi lételeme. Ráadásul ezzel nagyszerűen összeugraszthatja az ó- és új ellenzék embereit a Városházán, meg azon kívül is. Tiszta nyereség - nekik.
De az is meglehet, üzenet érkezett Brüsszelből. Megunták a putyini pincsikutya akadékoskodását, meg az európai befektetők panaszáradatát, hogy a budapesti kormány egyre újabb csapásokkal sarcolja őket, hogy valamiképpen betömje a magyar költségvetésen ütött réseket. No és megelégelhették az uniós polgárok adójának, vagyis EU-támogatások címén érkező összegeinek szemérmetlen elsíbolását. A NER-oligarchák elképesztő gazdagodását a magyar égbolton, a Mészáros-üstököstől a Matolcsy-gyerek szupernóva gyorsaságú felemelkedéséig. A mindent átszövő magyarországi korrupciót és a luxizást egyszerre. A többmilliós divatcuccokba öltöztetett NER-babákat, a business jeteket meg a tengeri jachtokat.
Meglehet, a brüsszeli bürokraták felmérték, hogy számukra fontosabb az Európát fenyegető orosz birodalmi terjeszkedés megállítása Ukrajnában, mint hogy egy nagyítóval is alig látható ország jelentéktelen kormányfőjével hadakozzanak. Ráadásul egy igazi hangemberről van szó, aki minden lehetséges fórumon elhordja a többieket mindenféle háborús uszítóknak, majd szépen csendben, mondhatnám sunyiban, megszavaz minden Oroszország elleni szankciót.
Azt már látjuk a számokból, hogy az év elejére meghirdetett gazdasági repülőrajt… hát hogy is mondjam szépen, szóval elmaradt. Pedig a megszokott Választás Előtti Nagy Orbáni Osztogatáshoz iszonyú sok pénz kellene, de a jelek szerint most nincs. Sem euró, sem dollár, de még csak rubel vagy jüan sem. Így aztán a magát keresztény-konzervatívnak nevező kormány új címere nem lehet más, mint… a templom egere. Mert ezzel legalább a magyar választók többsége is könnyen tud azonosulni.
Hardy Mihály jegyzete a Hetes Stúdió 2025. június 7-i adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszók nem jelennek meg, ezért az interjúk meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
