A másként érzők írásai

Tükörfordítás című kulturális tényfeltáró és ismeretterjesztő műsorunk mai adása talán az eddigi legnehezebben megfogható téma fölvillantására vállalkozott: négy olyan szerző szövege hangzott el a műsorban, akik határozottan más szemszögből érzékelték a dolgok nagy részét, mint általában az emberek. Talán csak véletlen, mégis szemet szúr, hogy egyikük se élt tovább negyven évnél, sőt ketten közülük még harmincnál sem. Rövid életük során mégis olyan érdemi tapasztalatról adtak számot, amelyből azok is tanulhatnak, akik hagyományosabb módon fogják föl a körülöttük lévő világot. Különleges érzékenységük Hevesi András és Varga Vera esetében látszólag személyes nehézségként jelentkezett, Darkó Istvánnál a román szocialista diktatúra rémképei iránti groteszk fogékonyságban mutatkozott meg, Debora Vogel pedig képtelen mondatokkal kificamított esztétikájával képezte le ugyanezt a tapasztalatot. Varga szövegét Téby Zita, Hevesi regényrészletét Valcz Péter, Vogel prózáit pedig Grisnik Petra olvasta föl, míg Darkó Macskarádiójának részlete a szerző megformálásában hangzott el egy korabeli archív felvételről.

A konszolidált Kádár-rendszer éveiben többek között ígéretes filmdramaturgként induló, de autóbalesetben elhunyt Varga Vera a halála után kiadott naplóiban a társadalmi létezés és az egyéni élet konfliktusáról számol be Nietzschéhez méltó érzékenységgel, a négy évtizeddel korábban, a beboruló Horthy-érában alkotó Hevesi András pedig ugyanezt személyes szerelmi kálváriáján keresztül ábrázolja naplószerű prózájában; míg Varga elméleti tisztasággal fejti meg saját gondjait, és arra a belátásra jut, hogy a modern tömegtársadalomban maguk az emberi tulajdonságok nem, csak a mértékük számít, a nagyszerű stiliszta író élete eseményeinek feloldhatatlanságában vergődve írja le tapasztalatait, olyan komolyan átélt képtelen állításokig jutva, mint hogy „[e]gy eszménnyel mégiscsak könnyebb megbirkózni, mint egy másik férfival”. Az író a regény megjelenését követően a zsidótörvények elől Franciaországba emigrált, ahol a francia hadsereg önkéntesenként már a második világháború első évében, még negyvenéves kora előtt meghalt. Rövid élete ugyanakkor radikális tanulság a modern dekadens lélekről: annak egyik első és leghitelesebb tanúságtevőjeként mutatja be gyermekkoráról és édesanyjáról való leszakadásának képtelenségét és ennek ismétlődését a szerelmi történeteiben. Ugyanakkor ami a polgári légkörben élő szerzőknél az önközpontúság bizonyos erős jeleit mutatja, az a hetvenes évek Romániájában Darkó Istvánnál már kifejezetten skizoid groteszkként jelenik meg: Macskarádióját a teljes bizalomvesztés és kiszámíthatatlanság jelensége hatja át, az emberi következetlenség és gonoszság Bulgakovot idéző ceauşescui légkörében. Bár Darkó halálában nem volt szerepe külső beavatkozásnak, váratlansága mégsem helyezte egészen távol a prózai műveinek és hangjátékainak idegenség-élményétől.

A polgári dekadensek önkozpontúsága sem egyoldalú: az egyéni problémavilágot a körülvevő kultúra, a múlt élményei és a szabályok túl komolyan vétele fokozza, ezen keresztül pedig az erről a tapasztalatvilágról beszámoló szerzők írásaiból a közös kultúránk mélyebb rétegeiről is benyomásokat szerezhetünk, amelyeket a mindennapjaink során kevésbé veszünk észre. Amint a szerkesztő-műsorvezető, Pályi Márk megjegyezte, az adásban elhangzó írásokat összekötve azt vehetjük észre, hogy a diktatúra ugyanolyan, csak épp erősebb nyomást gyakorol az egyén életére, mint maga a társadalmi létezés is, ami így kemény elnyomás keretei közt nem csupán a „túlérzékeny” embereket terheli; az adás vendége, Belső közlés c. irodalmi műsorunk műsorvezetője, Szegő János irodalomkritikus pedig kiemelte, hogy az irodalomnak lehet egy legalább annyira fontos művészeten túli funkciója is, mégpedig az, hogy segítsen a hétköznapi életünk emberibb megszervezésében. A lengyel jiddis írónő, Debora Vogel karcolatai eközben azt példázzák, hogy ezt az élményanyagot milyen kihívásokkal lehet esztétikai formában megjeleníti; és habár szövegeinek igen nehezen követhető logikus módon a tartalma, mondatai, képei az izgalmas hatásukon keresztül mégsem nehezítik a prózája befogadását. Vogelt, a világhírű Bruno Schulz közeli alkotótársát a nácik ölték meg a lembergi gettóban.

Aki szeretné meghallgatni Varga Vera naplójegyzeteinek néhány további részletét is, az erre a hivatkozásra kattintva megteheti, itt pedig a róla szóló beszélgetést is elérheti Jávor Istvánnal és az azóta sajnos ugyancsak elhunyt Berkovits Györggyel. Ugyancsak Vargáról, illetve Hevesi Andrásról többet olvashatnak ebben a cikkben, Darkó Macskarádiójának pár másik részletét ezen a linken tudják meghallgatni, Debora Vogel néhány további írását pedig ide kattintva olvashatják el.