„Zajlik
Hetes Stúdió

A betiltott Petőfi – Neuman Gábor jegyzete

18/03/2023 15:10

| Szerző: Neuman Gábor/Klubrádió

Egyébként Petőfi egyszer már megírta Orbánt, íme:

Komor, mogorva férfiú
Volt Orbán,
Bár oly vidám hajnal pirult
Az orrán.

Túl vagyunk március idusán, és senki sem akarta megmerényelni a nagyfőnököt, Orbánt. Sőt. Még azt sem akarta egy iskola igazgatója, a Budenz József Általános Iskolában, hogy valakinek az eszébe juthasson, hogy Petőfi forradalmár volt, amit élete, és halála is bizonyít. Csenki József megerősítette, hogy ő döntött a tiltásról, viszont a konkrét aktuálpolitikai áthallásokról nem beszélt, mondván, ha azokat leírná, nem lett volna értelme a műsor leállításának. Állítása szerint amikor az első előadást megtekintette, azt tapasztalta, hogy a műsorban direkt módon, sok alkalommal félreérthetetlen aktuálpolitikai utalások vannak.

Tudják milyen aktuálpolitikai áthallásokról van szó?

Szabad sajtó!... már ezentul
Nem féltelek, nemzetem,
Szívedben a vér megindul,
S éled a félholt tetem.

Ott áll majd a krónikákban
Neved, pesti ifjuság,
A hon a halálórában
Benned lelte orvosát.

Míg az országgyülés ott fenn,
Mint szokása régóta,
Csak beszélt nagy sikeretlen:
Itt megkondult az óra!

Tettre, ifjak, tettre végre,
Verjük le a lakatot,
Mit sajtónkra, e szentségre,
Istentelen kéz rakott.

(Petőfi Sándor: 15-dik Március, 1848 – részlet)

Ilyenféle verseket nem engedett az igazgató, mert szerinte Orbán magára ismerhet, azaz a saját maga által megteremtett sajtóra, a Kesmára, vagy a királyi Magyar Televízióra, meg a Rádióra is.

Az Akasszátok fel a királyokat! meg úgy kiverte a biztosítékokat a Budenz József Általános Iskolában, hogy az igazgató még most is kereszteket vet, ha rá gondol. Persze ez csak irónia…

Ezerfelé bús harcmező a hon,
Arat rajt a halál irtóztatón,
Itt egy falu, amott egy város ég,
Százezerek jajától zúg a lég;
S halál, rablás mind a király miatt -
Akasszátok föl a királyokat!

Hiába ömlik, hősök, véretek,
Ha a koronát el nem töritek,
Fejét a szörny ismét fölemeli,
S akkor megint elől kell kezdeni.
Hiába lenne ennyi áldozat? -
Akasszátok föl a királyokat!

(Petőfi Sándor: Akasszátok fel a királyokat! – részlet)

Egyébként Csenki József diri nemcsak Orbánt védte igazgatói rendeletével, hanem Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint is, aki inkább illik király szerepbe, mint Orbán, habár a mi vezérünkből is király lehet valamikor.

Egyébként Petőfi egyszer már megírta Orbánt, íme:

Komor, mogorva férfiú
Volt Orbán,
Bár oly vidám hajnal pirult
Az orrán.
De hisz mogorva épp azért
Volt Orbán,
Mert oly vidám hajnal pirult
Az orrán.

Oka egyébiránt maga
Volt Orbán,
Hogy oly vidám hajnal pirult
Az orrán.
Temérdek borfélét ivott
Meg Orbán,
Vidám hajnal azért pirult
Az orrán.

(Petőfi Sándor: Orbán)

Szóval vigyázz Orbán a klasszikusainkkal, mert Ők kimondják azt, amit manapság senki sem mer kimondani.

 
A betiltott Petőfi
 
A kép illusztráció.
 

Neuman Gábor jegyzete a Hetes Stúdió 2023. március 18-i adásában hangzott el.