A vírus után jönnek a robotok?
Nagyon sok cég bocsát el dolgozókat, egy részüket a járványveszély után sem akarja visszavenni. Gőzerővel megy a digitalizáció, a robotizáció, amit a kormány is segít.
Nagyon sok cég bocsát el dolgozókat, egy részüket a járványveszély után sem akarja visszavenni. Gőzerővel megy a digitalizáció, a robotizáció, amit a kormány is segít.
A költészet napjától kezdve a karanténidőszak végéig a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül, hogy az otthon maradást ezzel is tartalmasabbá, könnyebben elviselhetővé tegyük. Ma Bendl Vera Piros csipke című elbeszélését hallgathatják meg Pálos Hanna, a Katona József Színház színészének előadásában.
Jókora utat tettünk meg ezúttal is az Utcafrontban, az Isztriai-félszigettől Bakuig. Itthon pedig újra a Városligetbe látogattunk, hiszen az ottani építkezések folytatódnak, ahogy a vita is.
Csányi Vilmos etológussal az állati és emberi rítusokról beszélgetettünk. A második félórában az állatok megváltozott viselkedéséről, és az állatkerti etikettről volt szó.
Március 16-án bezárta a kapuit a Szegedi Vadaspark, de az állatkert élete nem állt meg. Szinte folyamatosan új állatok születéséről tudnának beszámolni.
Sokan otthoni karanténban vagyunk, de most vasárnap lehetőség volt egy kis butikozásra a Klubrádión keresztül. Panxnotded Miklós múltidézős műsorában a régi butikokról emlékeztünk meg.
A tavasz beköszöntével az allergiaszezon is elindult, így egyre többen tapasztalhatnak kellemetlen allergiás tüneteket. A jelenlegi járványügyi helyzetben fontos, hogy meg tudjuk különböztetni az allergiás reakciókat a légúti megbetegedések, illetve vírusfertőzések, esetlegesen a COVID-19 megbetegedés tüneteitől.
Mit lehetne tenni a válság után a gazdaságért, és vele együtt a klímaválság ellen is?
A költészet napjától kezdve a karanténidőszak végéig a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül, hogy az otthon maradást ezzel is tartalmasabbá, könnyebben elviselhetővé tegyük. Ma Szabó T. Anna Szilánk című versét hallgathatják meg a szerző előadásban.
Ahol nincs szabad újságírás, ott nincs szabadság. Ahol nincs Győrffy, ahol nincsenek Győrffy-k, ott zsarnokság van.
A Kovátsműhely témaadó dala ezúttal Gallai Péter és Fábri Péter szerzeménye, A híd felé volt. Ennek kapcsán Ráday Mihály operatőr-városvédővel beszélgettünk Budapest hídjainak történetéről, majd Nádasdy Ádám volt Kováts Kriszta vendége, akivel a híd szavunk átvitt értelmű jelentéseiről volt szó.
A koronavírus fertőzésen átesett emberek drámai hetekről számolnak be, rengeteg félreértés és bürokratikus akadály nehezítette a helyzetüket. Valószínűleg egy kórházból teszt nélkül visszaküldött hajléktalan volt az egyes számú fertőzött, a Vöröskereszt Madridi úti hajléktalanszállójában. Hogyan hat a politikára a koronavírus? - interjú Judy Dempseyvel, a Carnegie Europe Alapítvány vezető elemzőjével. Harmincnégy éve történt a csernobili katasztrófa. Ezek voltak a Hetes Stúdió témái, amelynek második felében Lénárd Ritától, a Magyar Orvosi Kamara elnökhelyettesétől kérdezhettek hallgatók a járvánnyal kapcsolatban.