Esélylatolgatás - Összefoghatnak az Európa-ellenes pártok
Romániában is terjed a populizmus. Följöhetnek a jobboldali nacionalisták az EP-választásokon. Moszkva Brüsszelt bírálja Soros György miatt. Nemzetközi Lapszemle.
Romániában is terjed a populizmus. Följöhetnek a jobboldali nacionalisták az EP-választásokon. Moszkva Brüsszelt bírálja Soros György miatt. Nemzetközi Lapszemle.
Független Mentorhálózat és Lakásszeminárium. Két izgalmas kezdeményezés a csütörtöki Ötösben.
Nem politikai alapon kellene kezelni az MTA ügyét, erről az akadémia korábbi elnöke beszélt rádiónknak. Pálinkás József kijelentette, sem Gyurcsány Ferenc, sem Bajnai Gordon nem mert volna olyan stílusban beszélni a testület elnökével, mint amit Palkovics László miniszter megenged magának.
Mezoterápia, rádiófrekvenciás kezelés, cukorimitátorok. Szépség és édes étel, de hogyan?
Még nincs vége annak a felmérésnek, amelyben azt vizsgálják, hogy a romák betegebbek-e az átlagnál, illetve, hogy rövidebb ideig élnek-e. Néhány megállapítás már most is tehető.
Valószínűleg nem csúszik a felújított metrószakasz átadása, jelentősen legalábbis nem. Bár a szakszervezetnek vannak aggályai.
Halálra ítélt apa, álnév, állami gondozás, földalatti, majd parlamenti politizálás, sikeres építészkarrier – a Dobszerda vendége Rajk László volt.
Aligha lesz sikertörténet a kormány által szorgalmazott, középiskolásoknak szánt külföldi nyelvkurzus a Klubrádió által megkérdezett szakértők szerint. A szándék jó, de a terv átgondolatlan, a külföldi utak helyett kisebb léptékű, de nagyobb változást eredményező lépésekre lenne szükség.
Közép-Európában "csapott össze" Kína és az Egyesült Államok. Felgyorsulhat a 7-es cikkely szerinti eljárás, ami már konkrét pénzvesztést jelent. Továbbra is téma a Sorsok Háza. Nemzetközi Lapszemle.
A kormányzat innovációs tárcáért felelős tagja nem írhatna ki pályázatot olyan akadémiai pénzre, ami törvény szerint jár – véli Vörös Imre volt alkotmánybíró.
Több szakmai és parlamenti vita is zajlott a családosokat segítő újabb állami támogatásokról, de részletesebb vizsgálat nem készült a kormányfő által februárban bejelentett intézkedések előtt – erről beszélt a Klubrádiónak a családügyi államtitkár.
A revival-mánia magyarázatát kereste a Popfilter az az Ivan & The Parazol együttes segítségével.